Önöknek van koronavírusban elhunyt ismerősük?
Igen, kettőt is ismerek. Egyikük 66 éves volt, másikuk 38.
Fertőzöttet körülbelül 30at ismerek.
Én már meggyógyultam belőle huszonévesen enyhe hőemelkedésem volt és nem éreztem illatokat, szagokat.
Viszont apukám elkapta, és már elhúnyt azóta. Beszállítás után öt napot volt lélegeztetőgépen, altatásban szteroidot, antibiotikumokat is kapott de leálltak a szervei.
Négy napig feküdt itthon harminckilenc fokos lázzal. Nem tudott enni, inni is nehezen. Utolsó nap amikor beszéltem vele mondtam neki hogy mi van veled édesapám??!!! Üvöltöttem az arca hamuszinűvé vállt. Vittem neki vifon zacskós levest már nem birta meginni. Folyamatosan félrebeszélt, nem tudta ki vagyok nem ismert fel. Kihivtam a rohammentőket anyukámmal üvöltöttünk hogy édesapa ébredj. Oxigént kapott kicsit jobban lett. Éjszaka hivtam kórházat modnták reggel hivnak. Elvitték tüdőklinikára BP-re. Ott mindent megtettek érte sírtam, zokogtam minden nap imádkoztam. Majd hívtak hogy elhúnyt az én édesapám!
Mindenki vigyázzon magára, nekem azóta minden szürke és sötét gyászolok. Megtörtem és fáj a szívem. Dühös vagyok, haragszok a vírusra ordítani tudnék a vírus elvette tőlem a szerettemet és soha soha nem láthatom újra
van egy hete halt meg.
A kartonos dolog másról szól. A vírus előtt volt egy bizonyos támogatás de csak xy db beteg felett, ha azt a betegszámot nem érte el a kórház nem kapta meg a támogatást. A vírus óta viszont már nem számít, hogy elérje azt a kikötött betegszámot, ha alatta van akkor is jár a támogatás.
"mert hallottam olvastam hogy van akinek csak rá írják a kartonjára hogy abba halt meg és le fizetik a hozzátartozót"
Baromságokat olvasol!
Egyetlen hozzátartozót sem kérdeznek meg arról, hogy mit írjanak az elhunyt zárójelentésére.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!