Kezdőoldal » Egészség » Betegségek » Az orvos tévedhetett és mégis...

Az orvos tévedhetett és mégis daganatos vagyok? Nagyon félek.

Figyelt kérdés

Már 1x kiírtam egy kérdést ezzel kapcsolatban. Az volt a lényege, hogy megnagyobbodott, fájdalmas nyirokcsomók jelentek meg a hónaljamban egyik napról a másikra, minden látszólagos ok nélkül. Ez lehet a jele fertőzésnek is, ahogy többféle daganatnak is, mint például limfóma, vagy ami még rosszabb leukémia.


Elmentem ultrahangra, ahol semmi eltérést nem talált az orvos, azt írta a papírra, hogy “szabályos méretű és szerkezetű, kissé reactive nyirokcsomók”. Azt mondta, biztos hogy nem daganat. Elmentem vérvételre is, ahol semmi különösebb eltérést nem találtak, azt leszámítva, hogy a limfocita számom meg volt emelkedve, de még mindig határérteken belül volt. A háziorvosom is megnyugtatott, hogy leukémia tuti nem, mert akkor sokkal nagyobb eltérések lennénk az eredményben. Azt mondta, a szőrtelenítés miatt lehet ez, mert begyulladtak a nyirokcsomók. Ez mind szép és jó, csakhogy már július eleje óta fennáll ez az állapot, tehát lassan 3 hónapja(!). Ez nagyon nem normális, mert max ilyen 1-2 hónap alatt el kellett volna múlnia magától, főleg hogy már másfél hónapja nem is szőrtelenítettem, betartva az orvosi utasítást. Úgy érzem, hogy talán nagyon lassan javulgat, pl a fájdalom már szinte teljesen elmúlt, viszont még mindig fel van dagadva 2-3 db nyirokcsomóm is, amelyek tisztán tapinthatók. Ha nem daganat miatt, akkor miért nem múlik?


Sajnos hajlamos vagyok nagyon izgulni az egészségem miatt, úgyhogy felmerült bennem, hogy vajon tévedett-e az orvos. Mivel nem vett mintát a nyirokcsomóból, lehet valamit elnézett vizsgálat közben a monitoron és egészségesnek nézte a daganatos nyirokcsomókat? Vagy ez teljesen kizárt? Elég alaposan kivizsgált, legalább negyedórán keresztül nézte, összehasonlítva a bal hónaljam egészséges nyirokcsomóival. Ezután mondta, hogy biztosan nem daganat. Lehetséges, hogy ekkorát hibázott volna?:(



2020. szept. 28. 14:21
1 2 3
 11/26 anonim ***** válasza:
34%
Kezdjük ott hogy ha fáj az jó jel. A limfóma ritkán fáj. Én hematológiára kernék beutalót ott biztos nem adnak téves diagnózist. Háziorvosok elbagatelizálhatják a dolgot. Én is jártam már így, csak pont fordítva hogy valami hülye rezidens nagyobbnak ítélte ctn pár nyirokcsomómat és ébekig járhattam kontrollra mire kiderült. Persze ezek szabad szemmel nem látszodtak. De a nyakamon is írtak le nagyobbat egyszer. Én nem láttam hogy nagyobb lenne meg a hematológus sem. Szóval az ő szavuk a tuti.
2020. szept. 28. 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/26 A kérdező kommentje:

Köszönöm a további válaszokat!

Annyit még hozzátennék, hogy szabad szemmel nem látható egyik sem, csak akkor ha benyomom ott a bőröm, szóval nem állnak ki szerencsére.

2020. szept. 28. 17:14
 13/26 anonim ***** válasza:
100%
Ez az ügy szempontjából mindegy. De a leukémia az vérvételből látszik. A limfóma meg jól kezelhető. Azért nem kell erre gondolni simán lehet valami vírus következménye smit meg sem éreztél. Nekem is volt már ilyen ha nem is ilyen hosszú ideig.
2020. szept. 28. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/26 anonim ***** válasza:
66%

Szerintem is beteg vagy.



Meghozza hipochondriaban szenvedsz.



A heamtologia helyett egy pszichologus szakembert javaslok.

2020. szept. 29. 07:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/26 anonim ***** válasza:
14 nekem is azt javasolták majd életveszélyes állapotban kerültem a kórházba és kétsuer műtöttek. Igaz más volt az ok. De megnagyobbodott nyirokcsóknak jobb ha utána jár valaki. Óvatosan az ilyen buta válaszokkal.
2020. szept. 29. 09:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/26 anonim ***** válasza:
58%

Ő azért hipochonder mert nyilvanvaloan ragooglizott erre az egy szem tunetre, kiadta neki a limfomat es egybol ezen parazik..


Nem egy es nem ket dolog okozhat nyirokcsomo nagyobbodast, raadasul az hogy egyszerre jelentkezet mindketto honaljaban kvazi kizarja a rakot.

2020. szept. 29. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/26 anonim ***** válasza:
100%
Hú de jó hogy te ezt így a fotelból megmondod. Tiszta hülyék az orvosok, hogy még vérvételre is elküldték. Nyilván nem csak rák lehet az ok. Főleg ha már több visstahúzódott és fájnak is. De azért megadhatnád a tisztelet a másik embernek hogy n nyilvanítod hipohondernek. Tudod sokan vannak akik semmivel nem törődnek aztán csak akkor kerülnek orvoshoz ha már nagy a baj. Jobb megelőzni a dolgokat. Miután a csapból is a rák folyik nem meglepő ha valaki fél tőle és rosszra gondol.
2020. szept. 29. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/26 anonim ***** válasza:
70%

Osszekevered a megelozest es az eves kontrollt a hipochondriaval.



Amit a kerdezo csinal az betegseg. Ondiagnosztizalas egyetlen tunet alapjan, a legrosszabbtol valo felelem es az orvos velemenyenek a figyelmenkivul hagyasa es feltetelezes hogy teved.



Nem azt mondom hogy nem tevedhetnek az orvosok, de ha valaki ezen kattog folyamatosan, hogy hat biztos tevedett, az valoban raktunet, az nem normalis. Akarhogyan is szepited.

2020. szept. 29. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/26 A kérdező kommentje:

#18 nem ezen kattogok folyamatosan, tegnap gondolkodtam el ezen komolyabban. Mégpedig azért, mert tegnap volt 3 hónapja, hogy előjött és azóta is megvan. Ne mondd már, hogy te nem aggódnál. Nyilván de. Továbbá nem jelent meg mindkét hónaljamban, hanem “csak” a jobb oldaliban 2db nyirokcsomó. Ezért írtam, hogy az orvos összehasonlította a bal oldali nyirokcsomókat (amelyek normál állapotban vannak) a jobb oldaliakkal.


#17 köszönöm, hogy kiálltál mellettem.:)

2020. szept. 29. 14:16
 20/26 anonim ***** válasza:
Kérdező mindig van egy ügyeletes kötözködő. Teljesen normális hogy nem hagyod annyiban a dolgot. Ne piszkáld de mindenképp figyeld nem nőnek e tovább mert az nem rossz jel. Előfordul hogy megnő pár nyirokcsomó és úgy maradnak. Viszont ha aggódsz tényleg csak a hematológián kapsz biztos választ. Egyébként nekem is pont ez volt pár nyirokcsomóm nagyobb volt a hasamban. Ctn vették észre más vizsgálat miatt. És bizony 2 évig jártam kontrollra a hematológiára. Nem én erőltettem az orvos tartotta indokoltnak. Szóval nem véletlenül foglalkoznak azért ezzel. De a nycsomók sokmindentől megnőhetnek nem a rák az egyetlen ok. És ha már csökkent a méretük akkor tényleg nem valószínű. De még mindig jobb utanajárni mint idegeskedni vagy elhanyagolni valamit ami időben még könnyen kezelhető. Nekem 7 orvos mondta hogy semmi bajom és hülyének néztek. Én nem nyugodtam bele és elmentem a 8.hoz is. Ha nem teszem már nem élnék. Ennyi.
2020. szept. 29. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!