A vérvétel kimutatja a legtöbb daganatot?




















A vervetel kimutatja, hogy valami nagyon nincs rendben, es ezutan orvosok szoktak tovabb keresni. De evente egy hasi ultrahang nem arthat. Evente nogyogyaszati rakszures es negyven folott kolonoszkopia, mert a vastagbelrak nagyon koran, sot, kialakulas elott elcsipheto igy. A tobbivel nem szabad foglalkozni, csak egeszsegesen elni, panasz eseten utanajarni.
Miutan megtetted, ami toled telheto, jobb megijedni esetleg, mint folyamatosan felni.










Nem tudom, hogy miért lett a 4. válaszom leszavazva, de ott egyértelműen megkapja a kérdező a kérdésre a választ. Akkor idézek:
"A tumormarker vizsgálat eredményei önmagukban még nem jelentenek daganatot, így nem alkalmasak a konkrét diagnózis felállítására, – de azt már jelezik, ha a szervezet daganatos sejtek ellen küzd! Tumormarkereket vérvétellel lehet ellenőrizni. A vizsgálatot – ma, nálunk – elsősorban a már diagnosztizált rákbetegség esetén alkalmazzák, pedig nemcsak a daganatot mutatja, hanem képes előre jelezni a rákos folyamatokat is, akár már a kezdeti szakaszokban is. Ennek ellenére a tumormarkerek vizsgálata és értelmezése nem terjedt el széles körben a megelőző diagnosztikában. Ennek az a legfőbb oka, hogy markerek megítélésében az onkológusok között sok a félreértés, a bizonytalanság."
"Az optimista jövőkép szerint egy nap - még ha manapság távolinak tűnik is - a rák szinte összes típusa kimutatható lehet akár már a legkorábbi stádiumban is egyetlen vérvizsgálat alapján, sajnos azonban ma még koránt sincs így. Ennek ellenére szerepelhetnek olyan adatok a vérvizsgálat eredményét jelző leleten, amelyek - még ha az esetek nagyobb részében csak közvetetten is - jelezhetik daganatos betegségek jelenlétét. Bár megijedni nem kell, hiszen jellemzően más problémára is utalhatnak, a következő adatokra érdemes lehet ebből a szempontból is felfigyelni.
A vérsejtsüllyedés, melynek során a vér alakos elemeinek ülepedését vizsgálják egységnyi idő alatt egy speciális csőben, nem specifikus vizsgálat, az eltérés azonban, vagyis, ha a süllyedés felgyorsult, gyulladásos folyamatokra utalhat a szervezetben, de jelezheti emellett a vérszegénységet, nem utolsósorban pedig rosszindulatú daganat jelenlétét is. Daganatos megbetegedés esetén az érték jóval magasabb lehet a normál tartománynál - ideális esetben nem több 20 mm/h-nál -, ismét csak hangsúlyozni kell azonban, hogy önmagában a magas érték számos már problémát is jelezhet, ennek kiderítését mindenképpen az orvosra kell bízni."
stb...
Leszavazás előbb el kéne olvasni, hogy mit is szavaz le az illető.










További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!