Inzulinreziztens vagyok, vagy már cukorbeteg?
23/F
Túlsúlyos vagyok. Fáradékony vagyok néhány hete, úgy érzem egész nap képes lennék aludni. A hónaljam tájékán kiütések jelentek meg (utána olvastam, hogy ez figyelmeztető jel). A szemem sokat fáj.
Remélem ez még nem cukorbetegség, mert nem fogom tűvel szúrkálni magam. Már odafigyelek nagyon az étkezésre, mozgásra is. Ha elfajulna a helyzet, előbb vetnék véget a szenvedésnek, minthogy én tűkkel szenvedjek (fóbia), ha értitek mire célzok. Remélem ez még gyógyítható állapot. Ha nem, akkor ez van, akkor itt vége. És tudom hogy én vagyok a hibás, sok gyorskaja, kevés mozgás, emellett egyik szülőm is az, látom a szenvedést, ahogy tönkrement a betegségtől. Én úgy vagyok vele, hogy nem kérek belőle. Fölösleges vitatni mi miért, kinek a hibája, nyilván az enyém is, de ha tudom házilag kezelni, sport és egészséges étkezéssel akkor rendben, ha nem, akkor mint már írtam: itt számomra ez véget ér (minden) és így volt megírva, én nem leszek az a pali aki élete végéig szúrkálja magát és egész nap ezzel küzködik. Köszönöm aki tud normálisan válaszolni.
Gondoltam legalább egy szaros vércukorértéket idefirkantasz, de ilyen csacskaságot miért is vár el az ember ezen az oldalon...
Szerinted ebből honnan tudjuk b.ki? Menj el a háziorvosodhoz és kérd meg, hogy adjon beutalót éhgyomri cukorra meg OGTT-re.
Hidd el, ha cukorbeteg leszel, a legkisebb gondot lesz az hogy szúrkálni kell magad.
Egyébként nekem is tű fóbiám van, még tiniként is sírtam vérvételnél, aztán 19 évesen hopp cukorbeteg lettem és simán megtanultam szúrni magam. De fontosabb az élet. De ha te ilyen vagy, akkor csak annyit tudok mondani hogy "aki hül.ye, haljon meg". Bocs. De rohadtul kiakasztó vagy.
(U.i. attól hogy cukros vagy, nem biztos hogy inzulinra állítanak)
A te esetedben a kettes típusú cukorbetegség gyanúja áll fenn. Ezt pontos laboratóriumi paraméterek nélkül nehéz diagnosztizálni. Megnyugtatás képpen javaslom, hogy keressd fel a lakóhelyedhez legközelebbi gyógyszertárat, ahol időpont nélkül, várni sem kell megmérik a vércukordat, és konzultálhatsz a lehetőségeidről a gyógyszerészekkel.
Ha magas lenne ez az érték (6.4-től annak számìt!) akkor először is életmódbeli változtatásokat kell végre hajtanod, tehát igen otthon is tudod kezelni. Ha úgy itélik meg akkor esetleg később szájon át szedhető vércukor-csökkentő gyógyszereket adnak, ez nem inzulin! Amiről te beszélsz kettes tìpusú betegeknél mar csak a legvégső stádiumban alkalmaznak inzulin-terápiát. Ilyenkor sem kell feltétlenül "szúrnia magát" az embernek. Ha nem gyorsan ható inzulinra van szükséged, akkor vannak ilyen bőr alatti implantátumok, tapaszok is, amelyek maguktól, fokozatosan adják le az inzulint, ìgy tartva stabilan a vércukor szintet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!