Kezdek teljesen összetörni, mi lehet velem?
29 éves fiatalember vagyok, egyetemig egyfolytában sportoltam, azóta feljött max. 5 kiló...
Kb. 5 éve volt egy pánikrohamom, amikor nagyon megijedtem, azt hittem meghalok. Az kihatott kb. 2-3 napig a közérzetemre. Aztán folyamatosan előfordultak rosszullétek. Többször voltam ügyeleten, kivizsgáláson, de elvileg minden leletem jó lett.
Legutóbb decemberben mentem el mellkasi fájdalmakkal a háziorvoshoz, akkor rögtön szorongást állapított meg a doki, mindenféle vizsgálat nélkül, de azért elküldött vérvételre és csinált EKG-t. A laboreredményem állítása szerint jó, TSH is. Mitralis prolapsus miatt elmentem kontrollvizsgálatra. Szív UH, 24h Holter és EKG valamint vérnyomás naplózás szintén jók lettek. Ekkortájt voltak exrasystoléim, amik előtte sosem voltak és a lelet után meg is szűntek.
Az utóbbi hetekben viszont szinte folyamatosak a rosszulléteim. Enyhén szédelgek, mintha kótyagos lennék, a mellkasom szokott szorítani, de inkább a jobb oldalon és egy belső nyomasztó érzéssel társul mindez, amit nem tudok megmagyarázni. Előfordult már, hogy bénácskának éreztem a kezeimet, nem volt erő a lábamban. Tegnap vezetés közben mindkét alkarom zsibbadt, az ujjaim és az orrom belül bizseregtek.
Mikor kiszálltam a kocsiból, pár perc után elmúlt.
Alkohol hatására ezek a felsorolt tünetek nincsenek, vagy megszűnnek, ahogy észrevettem.
Egyébként naponta rengetegszer gondolok arra, hogy itt vagy ott összeesek. Sose ájultam még el egyébként.
Ha bemegyek egy tágas bevásárlóközpontba, akkor is rám tört ez a kótyagos szédülgetés, pedig nem félek se a tömegtől, se az emberektől.
Ez a sokrétű tünetegyüttes tényleg szorongás lehet?
Esetleg rák vagy valamilyen neurológiai betegség áll a háttérben?
Attól is félek, hogy agyvérzést kaphatok.
Kihagytam még, hogy elég rosszul alszom, legalább egyszer felkelek.
Néha iszonyat gyengének érzem magam, aztán 1 órára rá képes lennék egy traktort is elhúzni.
Sok-sok éve viszket egy pontban a lapockámnál, illetve a fejbőröm szokott néha bizseregni.
Emiatt tartok az SM-től is.
De hogyan vonatkoztassak el, amikor fizikai formában jelennek meg nálam a tünetek? Nem a rossz kedvemtől vannak fizikai tüneteim, hanem a fizikai tüneteim miatt rossz a kedvem.
Társaságban vagyok rendszeresen, jól érzem magam. Hatalmasokat kacagunk együtt és mégis itt van ez a hatalmas hipochonrdia is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!