Öngyilkossági hajlam, ennyire kerül engem?

Mesélek kicsit magamról, hogy kb milyen a személyiségem.

Amióta városi lettem, az életem nagyon megváltozott. Lettek barátaim, nyitottabb vagyok a világ felé.

Mindig a barátaimmal vagyok, a kettő legjobb barátommal szinte mindig együtt vagyok.

Többet nevetek, már nem félek az idegektől, bátran megmérem szólítani az embereket :)

De valami mégis hiányzik. Valami legbelül, olyan üres...

Régebben is gondolkodtam azon, hogy bumm-vége, de mindig megúsztam.

Valahogy soha sem sikerült, hogy végleg vége legyen az életemnek.

Néhány példa: mentem át az úton( zöld volt a lámpa), majd egy őrült autós padlógázzal jött felém, én lesokkoltan álltam és vártam, hogy vége legyen... de nem lett semmi!

Ez kicsit régebbi— Reggelente egy hídon kell átmenjek, a víz sodrása nem nagy.

Az a híd már eleve régi volt, csak a bátrabbak mentek át rajta, igazából az lezárt terület volt.

M1– már félúton voltam, mikor hirtelen a fahíd már nem állt olyan instabilon, vagyis én megmártóztam a vízben, hagytam, hogy vigyen a sodrás.

Nem tudom, hogy hogyan de valaki kimentett a kórházban tértem magamhoz.

Volt, hogy altatót vettem be, de csak jól kipihentem magam.

Meg számos őrült próbálkozásom volt, de valahogy mindig életben maradok ... :(

Nem mondom azt, hogy utàlom az életet, neem... hisz vannak barátaim akik vigyáznak rám és aggódnak értem. Valahogy a szívem legmélyén érzem az ürességet, hogy hiányzik valami.

Nem hinném, hogy pasi hiány lenne XD hisz fiúk is körülvesznek, akikkel jóban vagyok.

Járok rendszeresen dokihoz( pszichológushoz is), minden ok velem, a pszichológus szerint próbáljak ki néhány extrém sportot, habár nem tudom, hogy mi értelme.

Bocsánat, ha valamit felidegesítettem, de nem tudom, hogy mihez kezdjek...

A volt legjobb barátnőm is ilyen személyiségű volt, és szerintem még most is olyan ...