Lehet valami bajom mert tobb c vitamint vettem be? 1000mg helyet 5000-ret
A C-VITAMIN ÁRTALMAI
Az evolúció az aszkorbinsav hiányát úgy kompenzálta, hogy növelte bennünk a többi antioxidánst. Ezeket az emberi test elő tudja állítani. Bennünk az állatokhoz viszonyítva arányosan több van másfajta antioxidánsból (zsírsavakból, húgysavból).
Amikor 1000 mg C-vitamint szed valaki, lecsökken benne a többi antioxidáns szintje, a C kiszorítja őket. Tehát a többi antioxidáns szerepét a C veszi át, de nem tudja őket tökéletesen helyettesíteni, hiszen más anyag. Az ember érzi, hogy a nagy dózisú C-nek semmi jó hatása sincs. Ahogy telnek az évek, egyre több testrésze kezd fájni, alig tud járni, lehajolni. Ha próbaképpen pár napig nem szedjük a C-t, az gyorsan kiürül szervezetünkből, és azonnal tapasztaljuk a javulást. Gyümölcsöt persze együnk, ahogyan természetes.
Nem érv, hogy az állatok teste sok aszkorbint állít elő, mert az emberi testet kevés aszkorbinra tervezte az evolúció. Bennünk a többi antioxidánsból van sok.
Az sem érv, hogy Szent-Györgyi Albert öreg korában 1000 mg C-vitamint szedett. Dohányzott, és ennek következményeit enyhítette a sok vitaminnal. A rákot is próbálta gyógyítani C-vel, az sem sikerült. 93 évig élt, de ebben a Nobel-díj kedvező hatása segítette. Mások nem lettek a sok C-től hosszú életűek.
Tehát érdemes a hivatalosan ajánlott napi 60 mg adagot betartani. Az ezres tabletta apróra törve majdnem húsz napig elég lesz nekünk.
Én rengeteget javultam a nagy dózis C elhagyása után. Lényeg a kipróbálás, amit bárki megtehet. És a javulás egészen gyorsan, 2-4 nap múlva érezhető lesz.
Ha az 1000 mg C-vitaminban bármi jó lenne - azon kívül, hogy az 1000 egy szép kerek szám - azt már harsogná a média.
Influenza esetén a nagy C dózis teljesen hatástalan. Talán az erős dohányosok jobban járnak, ha szedik, mert náluk több a haszna, mint a kára.
A C közreműködik a nyomelemek felszívódásánál, ezért kell szedni a Béres-csepphez. A túladagolt C a nyomelemek káros felhalmozódását okozza. Ezeket eltávolítani nehéz feladat.
Aki babát szeretne, az se szedjen sokat, mert vékonyítja a méhnyálkahártyát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!