Jár így a táppénz?





Bármikor felmondhatsz próbaidő alatt indoklás nélkül és azonnal. Ha aláírtad a szerződést, alá kell írnod a kilépőt is. Ha nincs még szerződés, telefonálj be, hogy nem tudod vállalni a munkát.
Táppénzt nem tudom, de nem hinném, hogy jár. Különben is, ha egyenes akarsz lenni, akkor tisztázod a helyzetet, és elváltok békében.





Ha az első napon keresőképtelenséget igazolsz, és egyéb feltételeknek megfelelsz (tehát van folyamatos biztosítási időd), akkor jogosult vagy az első naptól is tp-re. Próbaidő alatt indoklás nélkül elküldhet, viszont ebben a helyzetben egy per a javadra ítélne, hiszen egyértelműen a keresőképtelenség lenne az ok, ami viszont tilos próbaidő alatt is (csak indokolni nem kell, okoz tudni kell bizonyítani).
A döntés a tiéd, vagy beszélsz velük, hogy töröljék a 1041-et és jössz inkább a gyógyulás után, vagy leadod a tp papírt.





Naaa, akkor összegezzük.
Még szerződésed sincs, még egy napot sem dolgoztál, és már TUDOD, hogy nem is akarsz ott dolgozni a gyerekeid miatt, de lenne pofád elmenni táppénzre.
És akkor csodálkoztok, hogy szemetek meg szigorúak a főnökök. Konkrétan elkapott a hányinger, hogy ennyire mocskos módon pofátlan tudnál lenni. Undorító.










Nem kell felmondanod ha még egy napot sem dolgoztál, hiszen szerződésed sincs még aláírva
A bejelentését nyilván puszira törlik...





#4.:
Nem kell ennyire túlzásba vinni, ha valamivel nem értesz egyet. Hányinger, persze...
A táppénz (jelen esetben igazából betegszabadság) akkor JÁR, ha a törvényes feltételek teljesülnek - ha van folyamatos biztosítási jogviszony például.
A feltételek között nem szerepel az, hogy a dolgozónak szándékában álljon x ideig még ott maradni az adott munkahelyen; ha pedig nagyon szigorúak vagyunk, akkor a munkahely hibázott egy jó nagyot, hogy nem tájékoztatta ELŐZETESEN a kérdezőt a munkaidőről.
És csak hogy tudd, a kérdezőnek ez nem magától jutott eszébe, én említettem egy másik kérdésénél, hogy szerintem jár neki táppénz, ha már megvan a szerződése.
Aminek nem mellesleg meg KELLENE lennie, anélkül nem is lehetne munkába állni egyetlen percre sem. Ettől nem kapsz hányingert?
És attól esetleg kapsz hányingert, hogy én nemrég váltottam munkahelyet, és csak a 10. munkanapon lett meg a szerződésem?
De ami még "szebb", és remélem, ettől már összeokádod az egész lakásodat: az előző munkáltatóm még a mai napig sem volt képes átadni a kilépési papírokat, azaz több mint egy hónapja; holott a törvény szerint a szerződés megszűnésétől számított 5 napon belül meg kellett volna tennie.
Csak jelzem, hogy a közszférában dolgozom. És ez nem egyedi eset: ez a harmadik váltásom, és az előző két alkalommal is 3 hét - 1 hónap közötti idő múlva lettek meg a kilépőpapírok.
Azt végiggondoltad, hogy ha valaki munkába állás előtt beteg lesz, ezért nem tud időben kezdeni, és semmiféle ellátást nem kap arra az időre, akkor esetleg kaját sem tud venni sem magának, sem a gyerekeinek?
Mielőtt betámadnál: szerencsére soha nem voltam ilyen helyzetben, csak ismerem az "empátia" szó jelentését.
Olyan helyzetben viszont már voltam sok évvel ezelőtt, hogy hosszabb távon nem volt munkahelyem, és hónapokon át saját magamnak kellett fizetnem a TB-t, havi 6 ezer forint körüli összeget. A szó szerint NULLA forint bevételemből. Nézz csak utána a jogszabálynak: ha valaki nem fizeti, hónapokra vagy évekre visszamenőleg is behajthatják rajta, mindenféle kamatokkal megspékelve. Ettől nem kapsz hányingert? Nem ez a "mocskos módon pofátlan" és undorító dolog inkább???





És mégis miből mennél táppénzre, mikor még nem is dolgoztál ott egy napot sem? Én úgy tudom, hogy az első hónapban nem lehet táppénzre menni, max. ha olyan jófej a munkáltató, akkor azt mondja maradhatsz, menj táppénzre, de nem kapsz arra az időszakra bért, vagy amikor rendbejössz, akkor kezdj a holnap helyett, ilyenkor a táppénznek bérre vonatkozóan nincs létjogosultsága, tehát értelmetlen, még szerződésed sincs, addig meg semmi sem érvényes.
Ez a törés kb. 3-6 hét míg rendbejön, nem is tudnál még ezzel sem dolgozni, szóval nem jó a helyzet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!