Szorongástól, önértékelési zavartól más is szenved? Mit tesztek ellene?

Szörnyű az egész. Nem tudok büszke lenni magamra, mert nagyon nem itt kéne tartanom 21 évesen. Annyi mindent szerettem volna az elmúlt 3 évben, de semmi sem jött össze belőle; és mindig azt érzem kezdek öreg lenni dolgokhoz. Meg kellett volna csináljam a felsőfokú angolt. Nincs rá pénz, amit szereztem, azt el kellett költeni másra. Év közben meg nem tudtam dolgozni suli mellett. Ja, és a diplomához még egy nyelvből kell majd nyelvvizsga.

Az emberi kapcsolataimmal is gondok vannak. Vannak barátaim, de nagyon kevesen és alig látom őket. :/ Az egyetemen pedig konkrétan egy barátnőm van.(Az nem számít, hogy kijövök másokkal is.) Első évben voltam egy baráti társaságban, de nekem többet jelentett ez az együtt ivásnál, és bár próbáltam a magánéleti gondjaim velük megbeszélni(nem is értem minek, borzalmasan szégyellem is magam emiatt) ezt nem fogadták jól, megmondták, hogy nem tudnak rá reagálni, szakemberrel beszéljek. Igazuk van, gáz voltam, és egyszerűen önszántamból leváltam tőlük.Hiába az én döntésem volt, szörnyű érzés hogy most már idegen vagyok számukra, de mit is mondhatnék, azóta se javult semmi, nekik terhes volt egy ilyen problémás alakkal lenni.Mondjuk szakemberhez menni se volt bátorságom azóta se, és pénzem sincs rá. Van 6 alkalmas iskolapszichológus, de van egy olyan érzésem, hogy ez kicsit kevés lenne nekem. A semminél persze ez is a jobb, de a bátorság hiányzik.

Természetesen párkapcsolatom se volt soha. Ezen nem filózom annyit, mint egy normális baráti társaság hiányán. Azok, akikkel jóban vagyok az egyetemen nem is gondolkodnak most kapcsolaton. Inkább fangirlködünk. XD De kéne, mert öregszem, és egyre ijesztőbb az egész. Mert mi van, ha 25 évesen találok valakit mondjuk munkahelyen, aztán 28 éves leszek és vége lesz, nincs kilátásban tehát család és csak egy kapcsolatom volt. Persze jó lenne, ha csak egy lenne, de az összejönne, mégsem vonz ez a fajta monogámia. Biztos az is baj, hogy demiszexuális vagyok. Nem tudok vonzódni senkihez érzelmi kötelék nélkül, és ez nem olyan, mint hogy a nőknek ez általanosságban normális, elég beszélgetnem egy olyan lánnyal, akinek tényleg kell a szex, csak épp tartja magát. Hát én nem fantáziálok senkiről, magamról meg pláne nem. Maximum elképzelt sztorikat amik szereplői mások (haverom szerint ez nem normális, de neki mindig volt kiről fantáziálni).A családomban a nők mind ilyenek, erősen hajolva az aszexualitás irányába. Szóval attól tartok, hogy egy idő után még a párommal se akarnám, ahogy ők sem. Ilyen terhet meg nem akarok másra akasztani.

Időm meg azért nincs sok dologra, mert kell a jó átlag, a tanulás, mert muszáj államin lenni. Pláne majd PhD-hoz amire kevés esélyt látok h felvegyenek, márpedig önköltségen az biztos nem fog menni, anélkül meg nehezebb pénzt keresni majd később.

Egy szó mind száz, mind ilyen dolgokon agyalok, és hogy nem jutok előrébb úgy sem, tiszta pangás az egész. Az egyetlen dolog ami örök az a lustaság meg az evés. 8 kilót híztam 3 év alatt. Undorító, ahogy nem jönnek rám a ruhák. Ehhez képest olyan rossz azt nézni (nem vagyok irigy), ahogy a legjobb barátnőm minden lehetőséget kihasznál, ki van virágozva, nagy szociális élet stb. De minek is akarnék ilyet, introvertált vagyok, sok extravertált, pörgős hét amiket ő szokott csinálni, kikészítene azt hiszem. Csak hát az antiszockodás nem visz előre. De itt nincs semmi, amit szívesen csinálnék. És olyan társaság sem, amiben szívesen lennék. Az elvárásaim is nagyok azt hiszem. A barátaim mérnökire, orvosire, jogra, pszichológiára járnak. Nem tudom, másokkal működne-e. Nincsenek jó tapasztalataim, meg az egom gondolom. De ezekért a kapcsolatokért nem is kell sokat tenni. Egyszerűen működnek.

És akkor felmerül a kérdés, hogy miért ne működne mással? Mert mondjuk van, aki mindent félre ért, és érzelmi intelligencia terén sem jeleskedik. Aki nem tud megérteni, nem akar elfogadni, azt én sem tudom. Csak annyi kéne, hogy ne kérdőjelezze meg bizonyos szokásaimat. Az introverzió már eleve furcsa. Talán amiatt szorongok annyira, mert túl sokaktól kaptam már meg, hogy antiszoc vagyok, ébredjek fel, stb. Ennyi kritika után meg persze biztos velem van a baj. Nem megyek mások után a magam ura vagyok. De zavar a véleményük. A barátaim szerint meg nem nekem kell megváltozni, a világ kegyetlen. De olyan kevésnek érzem magam hozzá. Túl érzelgős vagyok. Bár tehetnék valamit ellene...