Kezdőoldal » Egészség » Általános közérzet » Szerintetek hová forduljak,...

Szerintetek hová forduljak, melyik orvoshoz?

Figyelt kérdés
Elég régóta fáj már a felső állkapcsom bal oldalon, vagyis közvetlenül fül mellett az a rágóizom, vagy csont, nem tudom minek mondják. Egyelőre leginkább akkor, ha kitátom a szám, ásítom. Evésnél, meg úgy egyébként nem érzem. De roppant kellemetlen, és sokszor úgy érzem, illetve félek, mintha rosszabbodott volna a helyzet. Úgy emlékszem jó pár hónappal ezelőtt vettem először észre, amikor elkezdtem szedni egy hormonális gyógyszert, azt hittem attól, és majd elmúlik, ha abbahagyom, de nem így történt. Arra már nem emlékszem, vagy csak nem vettem még akkor észre, hogy előtte is lehetett-e már gond. Ritkán előfordul olyan, hogy innen kiindulva, vagyis itt ahol fáj, a mandulámon keresztül, egészen a mellkasig (de a mellkasnál már éppen, hogy lehet érezni) egy enyhe (nem fájdalmas) szúrást érzek, de csak pillanatig. És azóta a bal halántékom is érzékenyebb, szoktam ilyen kis enyhe hasogatást érezni, de mondjuk ez inkább akkor, amikor fáj a fejem, vagyis ez is ritkábban. Nem tudom az közrejátszat-e, hogy leginkább a bal oldalamon alszom, és a kezemet, karomat a fejem alá teszem, vagy a kispárnát alá gyömöszölöm. De mindig így aludtam, miért most lenne ezzel gond? Szoktak a nyaki izmaim is fájni. Ugyanakkor itt szintén a bal oldalon fönt a bölcsesség fogam nem teljesen jött ki, egy kicsit csonka, de sosem volt vele gondom, és most sem fáj. Attól még okozhatja ez ezt? Meg csináltam arctornát is, de olyat, amit otthon is lehet végezni, nem megerőltetőt, de már ezt sem most, éppen ezért nem hiszem, hogy ennyi idő után jönne ki, akkor rögtön kellett volna éreznem, ha valami nem stimmel szerintem. Biztos antibiotikumot kellene rá szednem, de nem nagyon bírom őket, esetleg a Doxycyclin-t, ezt már szedtem, de azt mondják ez nagyon durva, főleg nekem, mert van gyomorsav túltengésem is. Gondoltam még a Voltaren Dolora, azt hiszem az nem antibiotikum. Szóval szerintetek? És milyen orvoshoz forduljak, fogorvoshoz, de a fogam nem fáj?
2014. jan. 16. 11:18
 1/2 anonim ***** válasza:
Fül-orr-gége szerintem.
2014. jan. 16. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim válasza:
Sebészet. Amputálni fogják.
2014. jan. 23. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!