Folyamatosan fáj a fejem és gyengének érzem magam. Mi lehet a gond?

Leszámítva az iskolaidő első 2-3 hetét folyamatosan fáj a fejem. Minden reggel erre kelek, és a fájdalomcsillapítók is csak enyhítő hatással vannak rá. A vérnyomásom kb 110/50 körül mozog, a kezeim mindig jéghidegek. A szemem szintén szokott fájni, alig bírom nyitva tartani őket. Naponta többször is használok szemcseppet, mert eléggé fájdalmasan ki szoktak száradni. Ezen kívül úgy érzem magam mint egy élő halott. Leginkább ahhoz tudnám hasonlítani az érzést, mintha egy szellem lennék, aki "csak van" és nem érzékeli a külvilágot. Pontosan nem tudom leírni, de eléggé ijesztő érzés. Nem érzek magamban erőt néha még ahhoz sem hogy felálljak, vagy csak felemeljem a kezemet. Sokszor megesik hogy elsötétül előttem egy fél percig minden és szédülök. A legnagyobb gond ezzel az, hogy nagyon lecsökkent a teljesítőképességem, ami a tanulásra nem tesz túl jó hatást. Nincsenek gondok a jegyeimmel, mert igyekszek minél szorgalmasabb lenni. De amikor egy olyan anyagot amit mások csak átolvasnak 4-5 órán keresztül tanulok azért, hogy ötöst kapjak, az elgondolkoztat rajta hogy valóban ennyire buta lettem-e. Szó mi szó, az életvitelemmel is volt némi probléma. Körülbelül 4 órát aludtam egy nap, valamint rengeteget kávéztam és cigarettáztam. A kávéra azért van szükségem, mert akkor legalább pár óráig kicsit élettel telibbnek érzem magam. Ami furcsa, hogy ha alkoholt iszok, akkor elmúlik a gyengeségérzetem és a fejfájásom. Ne értsétek félre, ez nem sokszor fordul elő, az elmúlt hónapban mindössze kétszer. Azt hittem, hogy a sok kávé és a kevés alvás a fő hiba. De most téli szünetben alig ittam kávét és nagyon sokat aludtam. Mégsem múlt el sem a fejfájás sem a gyengeség érzése. Már nem is emlékszek szinte, hogy milyen volt kipihentnek lenni. Szerintetek mi lehet a gond, vagy mit kéne tennem?

Régebben voltak gondjaim a depresszióval, arra is gondoltam hogy ennek van valami köze hozzá. Na jó, ez hogy "régebben voltak" nem teljesen igaz, mert most is vannak, de legalább már nem szeretnék öngyilkos lenni, csak gondolkozok rajta időnként hogy jó lenne. De ez szerintem nagyjából természetes, sok mindenkitől hallom hogy szoktak ők is. Ami még jobban rombolhatja az életemet, az az a tény, hogy igazából senkim sincsen. A családommal teljes mértékben felszínes a kapcsolatom és nincsenek igazi barátaim. Ameddig az iskolában vagyunk teljesen jól elvagyok velük, és igyekszek központibb személyiség lenni, de aztán vége van a dolognak. Ez félig-meddig az én hibám, mert sosem szoktam keresni senkit. Barátom sose volt, pedig nem vagyok egy csúnya lány és sok fiúnak tetszem. De ők tipikusan azok a fiúk akik engem sose tudnának megérteni, ráadásul nem rendelkeznek azokkal az értékekkel amik számomra fontosan lennének. El sem tudom képzelni szinte már, hogy milyen lehet párkapcsolatban élni, tudom, hogy még fiatal vagyok, de úgy érzem hogy sohasem lesz senkim. És ami a legrosszabb benne, hogy én magam taszítok mindenkit, mert képtelen vagyok bárkit vagy bármit szeretni. Nem érdekel semmi. Ki vagyok égve.

Nagyon köszönöm annak aki végigolvasta, ha van olyan köztetek. A kérdés végül átcsapott egy minimális önsajnáltatásba és lélekkiöntésbe, de most nagyon szükségem volt erre, mert nincs kinek elmondanom. Köszönöm!

17/L