Ti nem érzitek úgy magatokat, hogy elrontottátok az életeteket?

19 éves vagyok még csak.

Az általános iskolám visszatekintve nagyon jó volt, a gimi nem annyira, viszont olyan barátnőket ismertem meg ott, hogy ihaj. :) Rájuk tuti mindig lehet majd számítani és időskorunkban is érintkezni fogunk, már ha máshogy nem hozza a "sors". Szóval emiatt a gimi is megérte.

Amik apró dolgokat nem csináltam régebben, maximum nem értem magamat. Amikre rádöbbenek, hogy szükségem van rá, azt folyamatosan próbálom pótolni.

Majd jövőre, ha rossz szakra mentem, már lehet, hogy ilyen érzésem lesz. Egyelőre nem.

Ja értem. :(

Van még időd bepótolni, talán. Ne érdekeljen, hogy nem lesz másra időd, csak tanulj. Én komolyan ezt javaslom. Most az a legfontosabb, hogy irodalomból pótolj!

"harmincig nincs mit aggódni mi? elvégre minden oly rózsás manapság...."

Ha elolvastad volna rendesen a kérdést, az én válaszomat sem érted félre. Ez esetben a mondat nem arra vonatkozik, hogy egy fiatalnak semmi aggódni valója nincs a mai "rózsás" helyzetben, hanem arról, hogy amit kihagyott és megbánta, azt még pótolhatja, és még szakirányt is válthat. Arról nem is beszélve, soha nem tudhatja mikor, hol veszi hasznát annak, amit eddig elvégzett. Ez a mai "rózsás" helyzet épphogy rákényszerít arra, hogy minél sokoldalúbb legyen az ember. Vagy szerinted az lett volna jó válasz, hogy: Hát gyerekem ezt jól elrontottad, innen nem vezet jó út sehová, húzd le a rolót, mondj le arról, hogy valaha is viszed valamire az életben?