Gyógyszer+tej! Mehet együtt?
Én mindig úgy tudtam, hogy tejet szoktak adni mérgezésekkor, és nekem is mindig úgy mondták, hogy gyógyszer szedésekor ne igyak tejet. Legalábbis ne rögtön utána. Ez így rögzült bennem.
Manapság általában úgy kezdem a reggelt, hogy iszok egy pohár tejet. Most azonban elkezdtem szedni egy étrendkiegészítő vitamingyűjtemémnyt, és mondtam a páromnak, hogy halasztani kell a tejivást, mert mindkettőt nem lehet egyszerre. Erre nevetni kezdett és mondta hogy butaság.
Akkor mi is az igazság?
A tejnek magas a kalciumtartalma. Más adalékokkal együtt azonban szervezetünk nem tudja feldolgozni, és ez adott esetben rontja az orvos által rendelt pirulák hatását. Ez vonatkozik például a csontritkulásnál felírt bifoszfonátra, a bakteriális fertőzéseknél rendelt nátrium-fluorid készítményekre, továbbá a tetracyl-antibiotikumokra, amelyeket többnyire lázas meghűlések esetében írnak fel. A bisacodylt is tartalmazó hashajtók és a vaspreparátumok szintén nem férnek össze a tejjel.
Tipp: ne vegye be tejjel a felsorolt gyógyszereket! Ám, ha mindenképpen inni szeretne, legyen egy kicsit türelmes, s a gyógyszerek bevételét követően várjon legalább két óráig, csak ezután töltse tele a csészéjét tejjel.
A vitaminnak mindgy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!