Nyakon rúgás! Baj lehet?
Az egy éves kisfiam nyakon rúgott...Nem volt erős, de azóta olyan érzésem van, mintha gombóc lenne a torkomban. Fura, s idegesítő...
Baj lehet belőle??
Ha nem múlik el, holnap orvos. de szerintem semmi komoly
Első:tényleg ari vagy:P
elnézést.
egy emberhez leginkább egy ember kell, hogy ilyen esetben baja legyen, én nem kevés szakértelemmel biztosítottalak egyrészt afelől, hogy nem lesz bajod (mivel élsz még!) másrészt most még azt is megmagyarázom, hogy 6 éves kor alatt aligha okozhat egy csöppség sérülést a nyakadban, ha nem ugrál rajta. nem tudnak rúgni a kicsik, a szemedet sebezhetik meg, most ezen kívül mit vársz még? :)
jobbulást kívánok, és szépen hozzá lehet szokni, ez még plusz infó volt, lehet nem értesz hozzá, azért írtam, hogy a következő jobb lesz már. továbbra is igaz, hogy kicsit kellemetlen, ha nem szoktad eddig.
elnézést, ha nem voltam kellőképp tisztelettudó, néha kissé nehéz ezt is észben tartani.
Köszönöm a válaszodat, illetve hogy kifejtetted....
Biztos én reagálom túl a dolgokat, sőt valószínű, csak mert egyszer volt hogy megakadt egy nagyobb gyógyszer a torkomban, s azóta nagyon érzékeny terület...Nem is tudok bevenni azóta gyógyszereket, s ha kicsit is nagyobb az étel már minden bajom van gombocót érzek a torkomban, ahogy most is , s csak ezen jár az agyam....bepánikolok!
Ez a fejedben dől el.
Nem szeretnélek untatni, ezért épp csak megemlítem, az én meglátásom szerint ebben a világban nincs lehetőségünk olyan dolgokkal foglalkozni, ami csak a félelmeink, képzeletünk miatt tűnnek veszélyesnek.. én harcművész vagyok, fiatal korom óta kibírtam valahogy még hha épp nem kaptam levegőt se, vagy hasonló, mert már akkor is tudtam, hogy az életben ennél sokkalta rosszabb helyzetek lehetnek.
ezért azt kívánom, mielőbb próbálj sikeresen túllépni az ilyen jellegű félelmeden! remélem sikerülni fog :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!