Tegnap volt gyokerkezeles és a fogam mára nagyon fáj vörös lüktet. Mi az ok?
10*
Köszönöm amúgy én minden fogamat kihúzatnám mert elkoptak de orvos azt mondta csinálhat akkor kivehetős fogprotézist de ahhoz még túl fiatal vagyok (27 éves) úgyhogy ezzel szenvedek 5 fogat kell gyökérkezelni, hármat húzni, mindet csapolni 28 db korona stb stb
#9, olyan értelemben nem normális ott a genny, hogy azt jelenti, hogy beteg a fog környéke, gyulladás van ott. De ezt ugye eddig is tudtuk, ezért kellett gyökérkezelni. Nem számított rá az orvosod, hogy ennyire erősen gyulladt.
Elvileg úgy működik ez, ha jól értem, hogy amíg a fogban tanyáznak a bacik, addig az immunrendszer nem győzhet ellenük, mert a fogon belül az elhalt, pusztuló gyökérben rossz a vérkeringés. A fog olyan a baciknak, mint egy erődítmény, ahol vígan szaporodhatnak és fertőzik a környező szöveteket. De most a fogorvosod kipaterolta őket a fogadból a gyökérkezeléssel, esetleg fertőtlenítszert is tett a gyökérbe hogy ne térhessenek oda vissza, és remélhetőleg így már bírni fog az immunrendszer a maradékkal. Ezt már lehet antibiotikum szedésével segíteni, mert a fog körüli csontba, ínybe eljut a gyógyszer is. Ha a gyulladás megszűnt, a fogat gyökértöméssel lezárják a bacik elől, és remélhetőleg még sok-sok évig a helyén maradhat.
Nem orvos vagyok, csak épp a napokban lett nekem is aktuális a dolog, így utánaolvastam.
Köszönöm a bíztatást nagyon rendes tőled! Neked is sok sikert a gyökérkezeléshez.
Már nagyon unom pedig még csak nyolcszor voltam ezen a klinikán. Fáj állandóan a fogaim mindegyik, belevág az ideg. Nem bírok aludni lüktet a fél fejem. Állandóan a számban kotornak, nyomkodnak stb unalmas. Kihúzatnám összeset és berakatnék egy protézist de az nem tudom mennyire előnyös.
Azért csináltatom meg most mert senki se akar velem csókolózni úgy néz ki a fogsorom mint egy csöves hajléktalannak és van pénzem megcsináltatom de már nagyon bánom mert fáj nagyon és unom az egészet. Összessen 70 alkalommal mehetek fogorvoshoz és már most rosszul vagyok ettől hogy hetente háromszor járok állandóan injekcióznak, nyúlkálnak a számba, nem bírok zabálni stb stb
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!