Kezdőoldal » Egészség » Általános közérzet » Verejtékmirigy gyulladás-hidra...

Verejtékmirigy gyulladás-hidradenitis supporativa?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Évek óta küzdök ezzel a betegséggel, mint kiderült. Ugyanis 6 évig egyetlen bőrgyógyász, sebész nem jött rá, hogy mivel is van dolga. 2 hónappal ezelőtt találkoztam egy olyan bőrdokival aki végre tudta mi ez, elkezdte kezelni. Abban maradtunk, hogy antibiotikum kúra, hogy ne kelljen műteni. Gyönyörűen vissza is húzódtak, idáig. Szedtem rá, tetralysalt, most aknenormint szedek. Kentem, háromféle jódos kenőccsel, most éppen ftorocortos-sal, kentem még bactrobánnal, differinnel, aknemicinnel, naturlandos fertőtlenítővel(bocsi ha nem jól írtam le egy-két szer nevét). De csak nem akar teljesen visszahúzódni. Igazából reménykedek, mert az orvosom azt mondta, hogy ha augusztus végéig nem tűnik el, akkor műtét, amit nem akarok. Nem tudom ebben a melegben van-e esélye egyáltalán megyógyúlni, vagy meg szokott-e az ilyesmi gyógyulni. Sorstársakat keresek, vagy szakembereket, akik átestek már hasonlón, és sejtik miről beszélek. Hónapok óta, gyógyszerrel és kencével fekszem és kelek, már nagyon elegem van belőle. Ugye nem volt hiába való!?


2010. aug. 16. 00:23
Sajnos még nem érkezett válasz a kérdésre.
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!