Iszonyú gáz, ma hajnalban hazafele menet felnőtt létemre sajnos bekakiltam, szerintetek is ciki? Sztori lent 20/N
Voltam egy buliban, eleve már úgy mentem oda, hogy 2 napja nem volt székletem, szóval kicsit telve éreztem magam. Ittunk, nem is keveset, kevertük de azért még nem egy határt átlépve, hajnalban kajáztunk pizzát meg fasirtot, a buli pedig egész sokáig tartott, ilyen hajnali ötig talán. Onnan úgy indultam haza, hogy picikét görcsölt a hasam, de semmi komoly, gondoltam csak a piától. Felültem a villamosra, na ott már egyre jobban görcsölt, de még ott se volt vészesen súlyos.
Aztán sajnos mivel én elég messze lakom attól, ahol a buli volt, nem két perc hazajutni. Leszálltam a villamosról, onnan gyalogolnom kellett egy keveset, légüres tér, gondoltam egy pukival lazítok a görcsökön és abban a pillanatban a klasszik eset szerint nem csak a puki jött, hanem vele az anyag is. Az volt az óriási szerencsém, hogy egy fekete testre simuló műbőr nadrág volt rajtam, talán nem volt igy annyira látványos, de azon nyomban a kabátomat a derekamra kötöttem és elindultam keresni egy illemhelyet hogy némileg rendbe tegyem magam. Hála istennek volt egy meki a közelben ami 6kor nyitott és oda be tudtam menni. Szerintem egy 40 percet bent voltam mig egyrészt minden kijött másrészt megtisztitottam magam amennyire lehet ilyenkor...
Valahogy hazavergődtem valahogy, buszoznom kellett még egy 7-8 percet, aztán sikeresen hazaérkeztem, de sírva. Szüleimmel élek, de nekik nem mertem mondani, mind a bugyim, mind a nadgágom azonnal kimostam, szerencsére nem tunt fel senkinek...
Szerintetek is gáz vagyok vagy ez előfordulhat bárkivel? Próbálom nyugtatni magamat.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szerintem az ilyen kérdéseknek a MENTÁLIS EGÉSZSÉG témakörében kellene szerepelniük... gyermekkori szorongás-maradvány (pl. bilire szoktatás esete, szociális fóbia, stb.)
Teljesen ALAP DOLOG, hogy az ember a biológiai szükségleteit nem tartogatja, mert abból nagyon komoly egészségkárosodás származhat. Ha pedig visszatartjuk, akkor vállaljuk a negatív következményeit.
Ui: de jogos az aggodalom, mert LEHETETT AKÁR KEZDŐDŐ MÁJKÁRODOSÁS JELE IS!!! (Nagyon kell vigyázni az alkohol mennyiségével, pláne "keverésével", más italokkal, brrr...)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Mármint úgy értem, hogy a nagyfokú hasmenés akár a MÁJ EMÉSZTÉSI ZAVARAIVAL IS ÖSSZEFÜGGHET!!!
Sajnos ezeket a jeleket nem szabad félvállról venni. Ha esetleg többször előfordulna hasonló "baleset", akkor gasztroenteorológushoz fordulj - ha szorongást tapasztalsz, és nem találsz rá magadtól önsegítő technikát, akkor pszichológus.
Ajánlanám a telefonos lelkisegély szolgálatokat, de már nem olyan emberségesek és türelmesek, mint voltak utoljára a 2000-es évek első felében az én tapasztalatom szerint.
Esetleg a Délután Alapítvány - erősen korlátozott időszakban - és a református lelkisegély. (Erről a kettőről még jót tudok mondani...)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!