Mi történik velem? Mi ez a folyamat, és mi lesz ennek a vége? Hová tűntek ezek az érzések?

Egy ideje - sőt az a baj, hogy már jóideje - minden megváltozott. Alig érzek valamit, a napok eltelnek, de valahogy semmi hatása ennek rám. Nem élvezem már az ételek ízét sem (bár érzem, mikor megeszem, de nem vágyom rá, kvázi étvágyam nincs, bár éhséget érzek, de az olyan gyomorégés-maró üresség, nem igazán étvágy). Nem tudom fogytam-e, alapból kövérebb vagyok, mint kellenem így nincs mérlegem amivel megmérhetem magam, de a nadrágom mostanság mindig lecsúszkál, mindig meg kell tartanom (meg vennem egy övet). Viszonylag hányingerem van állandóan, nem olyan émelygősen, hanem olyan... "tele vagyok" érzéssel, kivéve mikor eljön az az éhség-érzet. De még akkor is van, hogy eszem, de ilyen "fúj" érzéssel. Még az olyanok se hoznak lázba, amik régen igen, mint a rántott csirke, rakott kel vagy az édességek.

Az alvás mint olyan is felborult, általában vagy álmos vagyok már ötkor és dőlnék le (egyedül a bioritmusom miatt nem teszem), de teljesen olyan érzésem van, hogy el tudnék aludni. Máskor meg pont, hogy nem megy. Maga az alvás se hoz lázba, pedig régen szerettem aludni, jó érzés volt elnyúlni, álmodni... Az álmaim még módjával megvannak, de sokkal kevésbé, mint régebben. Mindig kialvatlannak érzem magam, még a 9-10 órás alvás után is. Mindig szétszórtnak, nyűgösnek, kedvtelennek és motiválatlannak. Kezdetben azt hittem a meleg teszi, de most hogy elmúlt, nem tudom mi ez az érzés.

A libidóm is eltűnt, szinte semmilyen vágyam nem maradt, az önkielégítés is azért marad meg, mert nehezen alszom el a fáradtság ellenére is és ez kicsit jobban kiüt. De szinte semmi, se fantáziára, se képekre, se videókra, semmi olyan érzés ami régebben volt. Érzek valami távoli kellemes-érzést, de ez olyan mint a langyos víz, se inni nem jó, se fürdeni benne. Közvetlen az orgazmus még úgy egész tűrhető, de csak olyan mint nagyon régen mikor csak úgy összecsaptam kora tizenévesen. Semmi hatása nincs. Ha könnyen el tudnék aludni akkor se csinálnám már. Utoljára rendes libidóm augusztus huszadikán volt de akkor kerti partin voltam, picit ittam is, és sok volt az alulöltözött nő. Meg volt egy jó dumapartnerem, amilyen nem nagyon lesz több.

Nem érzem azt, hogy bármire is vágynék, nem tudom mi lesz a jövőben, rettegek hogy megőrültem vagy meg fogok őrülni, semmit nem kezdek el, vagy ha mégis hamar befejezem, nem okoz örömet. Máskor csak sétálok ide-oda akár óra hosszan is, máskor meg csak fekszem és nézem a plafont, nem tudom mennyi baromságot összegondolva.

A környezetem elől ezt eltitkolom, úgysem tudnak mit tenni. Általában egy jól szituált, kissé fáradt ember benyomását keltem, bár ezeket a dolgokat csak azért teszem meg, mint takarítás vagy mosakodás, hogy senki meg ne szóljon meg mindig reménykedem benne, hogy ettől jobb lesz (spoiler: nem), még az anyagi korlátaim ellenére is. A munkában meg úgyse foglalkozik ezzel senki, csak felületes ismerettségek. Rokonok még picit feldobnak, de már nem annyira, habár a karácsonyi "hazatérésem" még várom, ez az utolsó dolog amit még várok. Az egyetlen ami miatt még kitartok, minden szar ellenére is.

A szemem is ég, olyan mint mikor sokáig nem alszol, ég, ilyen fáradt az egész... Egyik éjjel arra ébredtem, hogy remegek és a szívem majd kiurgik. Nem tudom mennyi idő telt el mire rájöttem, hogy remegek és nem tudom abbahagyni.

Félek, hogy meg fogok őrülni, vagy ami még rosszabb kikiáltanak annak és bevisznek a diliházba ahonnan nincs többé kiút, hasonlóan, mint a "Száll a kakukk fészkére" c. filmben. Sajnos vannak őrültek a családban, többségük kb. akkoriban őrült meg vagy halt meg mint amennyi én vagyok (leszek?). Egyre több dolog mellékes vagy nem fontos számomra, egyre jobban egyszerűsödnek le a dolgok.

Csak a karácsonyt várom, az utolsó karácsonyt még normálisként, még olyanként akinek van egy alsó-közepes életvitele, egy utolsó 2-3 boldog nap otthon, kártyacsaták, a klasszikus karácsonyi ebéd, nosztalgiázás... Nem hiszem, hogy lesz még. Nem tudom kihúzom-e még egy évet utána, még egy kínkeserves nyáron át, még egy olyan év amikor a dolgok szép lassan csúsznak szét...

Néha olyan beteg gondolataim vannak, hogy felkerekedem és elindulok északra. Ahol tuti megfagynék vagy éhenhalnék, de legalább szabadon. Szabadon ettől a sok lánctól, ettől az értelmetlen élettől, a sok idióta kötelességtől, az elvárásoktól, az előítéletektől, a langyos víz jellegű érzésektől, a felszínes kapcsolatoktól, a kilátástalan jövőmtől.

Bocsánat, hogy raboltam az idejüket. Sokáig tartott mire leírtam, egy hete tervezem, de ennyire vagyok most jól. Semennyire.

Remélem elmúlik magától.