Azt hogy lehet megszokni, hogy naponta kivihognak, vagy beszólnak a járásom miatt? Hogy ennyire mocsok az emberek többsége?

Örökletes csipőficam, nálam enyhe volt, meg nem törődöm volt a védő és nem kezelték. Ennek sajnos meglett az eredménye, kacsázójárás, meg néha "kikattog" a csipőm, meg gerincferdülésem is van. Mindezek ellenére nem vészes a járásom, néha mintha hanyatt esnék kicsit, de mi vicces ezen? Nem csámpás, vagy fogyatékos kategória? De azok kivihogjuk, vagy tényleg itt tartunk még a 21. században? Vannak tolókocsisok, vagy láttam igazán csámpás embert csipőficam miatt, az enyém meg sem közelíti azt. Olyan vagyok, mint bármilyen ember, meg semmi nincs rajtam, sétálok az utcán, intézem a dolgaimat, de ez feljogosítja őket.

Nekem eszembe sem jutna a szeme láttára kinyeríteni a másik embert, semmi miatt sem. Ha valami nagyon kettyós vagy őrültséget csinálna, de akkor sem a szemébe. Nem vagyok egy cukormázas lány, bírom a beszólogatást is, meg a nyálas dolgok kiborítanak. De ez mi?

Nem, c...sek is, de meglepődnétek, hogy főlg nem. Max. a buszmegálló lepra telepén esetleg, de nem. A legjobb az volt, -ez tényleg az összes sértés fénypontja-, hogy egy öregasszony beszól nekem, meg elkezd ócsárolni, hogy "reggel 10-kor részeg részegnek lenni, be vagy drogozva, hogy így mész, meg szégyen stb.". Mikor közöltem vele, normálisan, hogy NEM, "de én nagymama vagyok és tessék szépen menni". Egyszer gondoltam beszólok, hogy "nagymama" léttére szép példát mutat, meg az nem jogosítja fel, hogy bunkó legyen...

A szép az egészben, hogy a szüleim is kiröhögnek, meg kinevetnek. Meg " a mi Julikánk s így ment, ugyanilyen csámpás", ja genetika kedves édesapám, neked köszönhetem, te meg ezen nevetsz? Tényleg harmadunokatestvér lányok is mind csipőficamosak, mindenki. Meg "Józsika is megkérdezte miért mész úgy, muszáj így menned?"

Komolyan ne menjen az utcára az ember? Vagy ez mi? Mintha direkt csinálnám, legalább nem vagyok tolókocsis. Ilyenkor (is) elvesztem a hitemet az emberekben, bunkók, csak magukkal foglalkoznak. Néha egy-egy ilyen után bőgnék is, pedig bírom a sértéseket.

Ezzel mit lehet csinálni? Rohadjon meg az összes én nem jópofizok egy szeméttel sem ezek után, aki emiatt kinyerít (az utca elején lakó nő hangosan kinyerít ahányszor elsétálok arra), vagy valami igazán sértőt beszól. Meg visszafogok szólni és leoltom, hogy 50 éves anyuka létére annyi esze van, a maga gyerekét is lehetne gúnyolni... Csak jobb a békesség.

Egyáltalán nm vészes, bár nem látom magamat, de menni kell az embernek, ez olyan kb., mint az evés...