Ha nem is mutatom ki, de jogosan van bennem emiatt tüske?

Hárman vagyunk testvérek, viszonylag fiatalok (fiatal felnőttek) voltunk amikor anyukánk meghalt daganatos betegségben.

Szerencsére mindvégig egész jó volt az állapota, az utolsó 1 hét volt nehéz.

Ekkor pedig végig csak én voltam itthon anyukámmal, mert a testvéreim mindig "elfoglaltak" lettek.Pl. egy vasárnapi napon kellett anyukámnak gyógyszer amikor már nagyon rosszul volt.Csak ügyeletes gyógyszertár volt, a húgom és a bátyám, valamint a bátyám barátnője hárman indultak el, nem a szomszédos város ügyeletes gyógyszertárába, hanem Budapestre (40 km-re van tőlünk).

Vagy 4-5-6 órán át távol voltak, többször is hívtam őket "mindjárt megyünk".

Ez idő alatt anyukám elég rosszul volt, wc-re is úgy kellett kitámogatni.

Utána este felkerültek a facebookra a városnéző képek, hogy milyen szép a Citadella, a Vár, stb...mert ők úgy gondolták, hogy ennél alkalmasabb időpont nincs a városnézésre.

Amíg anyukám élt, és az utolsó, legnehezebb hét volt végig ezt csinálták, ez a városnézés extrém aljas dolog volt szerintem, a többit csak úgy oldották meg, hogy 2-3 órával később jöttek haza a szokottnál.Menekültek a szituációból mindketten, aminek az okát értem mert legszívesebben én is azt csináltam volna.

Engem nagyon mélyen megrázott ez az utolsó hét, konkrétan azt néztem végig,hogy hogy hal meg anyukám, és nem tudok segíteni érdemben.Azt nem tudom, hogyha nem lettem volna itt akkor a bűntudattal való együttélés mennyivel lenne könnyebb.

Mindenesetre ezen már nem lehet változtatni, én sosem hoztam fel nekik ezt.Akkor többször szóvá tettem, hogy jó lenne ha segítenének, de utólag nem látom értelmét, hogy ezzel támadjak, viszont tüskét hagyott bennem, és a tüske szúrásának erején az évek sem enyhítettek sokat.

A bátyám azóta összeházasodott, elköltöztek.Így a családi házban én lakom, meg a húgom ha épp nem a barátjánál van.

Van egy 15 éves kutyánk, aki mindhármunknak fontos, gyerekkorunk óta velünk volt, rengeteg emlék.Eredetileg a húgom kapta karácsonyra, mert kutyát akart.Ő foglalkozott vele a legtöbbet, a kutya is hozzá ragaszkodik a leginkább.

Most viszont haldoklik, nincs jól, nehezére esik minden.

Bár csak egy kutya, de most ismét ugyan azt érzem.Hogy megint egyedül hagynak.Nem a bátyám, mert ő már jó pár éve nem itt lakik, hanem a húgom, aki eddig folyamatosan itthon volt, és amióta rosszul van a kutya napok óta haza se jön.

Közben aggódik, írogat facebookon, hogy jól van e, és mondtam neki,hogy szerintem a jövőhét folyamán meg fog halni, de ő csak annyiban mutatja ki a kutya iránt érzett szeretetét, hogy "jaj babuka, puszi puszi de szeretlek" és ennyi.Hogy ki kell vinni a kertbe, hogy foglalkozni kell vele, mert nem képes a táljáig sem elmenni, az nem számít.

Lehetne itt is a barátjával, vagy hazajöhetne többször a kutyával foglalkozni, főleg, hogy ez az állat őt szereti jobban, őt várja.

De inkább megint menekül, én pedig ismét egyedül élem át ezeket a nehéz perceket.

Mert ez a kutya ugyan úgy a gyerekkorunk meghatározó része, egy társ.

Már anyukám esetében is sokkal könnyebb lett volna ha itt vagyunk hárman, egymásnak.De ők inkább mindig elmenekülnek.Nekem pedig ez fáj, és most a kutya miatt is csak növekszik bennem ez a tüske...