Hogy lehet annyira irigy egy testvér hogy inkább elveszti a saját pénzét is csak ne jusson a testvérének?
Egyikünk sem volt milliomos. Viszont kitaláltam egy jó vállalkozást 3 éve, amit családi összefogásban képzeltem el! Nem akartam idegeneket odaengedni, nehogy ellopják az ötletet. Bevettem a bátyámat, szüleimet, unokatestvéreimet! Mindenkinek tetszett a dolog, az egyik unokatesómnak annyira hogy az állását is otthagyta.
Az első 3 hónapban már pénzt hozott a cég, már akkor az előtte lévő fizetések felét megkerestük 6-an. A bátyám már mutatott előtte is irigység jeleket, de teljesen elszállt vele. Addig ment hogy (mint utólag kiderült) az egyik barátjával megcsinálta ugyanezt a businesst és elhappolta az ügyfeleket is. Persze kiderült hogy a baráttal közös cégbe később vette volna be őt hogy ne legyen feltűnő, de amikor beindult a pénz akkor elfeledkezett róla és kitette az egészből.
Sajnos annak a srácnak nagyon sok pénze volt már akkor is, több-jobb gépet tudott venni, üzemcsarnokot, menő irodában fogadta az ügyfeleket, így ő jött ki jól a dologból, nekünk kevés ügyfél maradt és 2 év után abba is hagytuk inkább, nem éltünk meg belőle. Persze utólag derültek ki ezek a dolgok! A szüleinknek meg is mondta a bátyám: én nem érdemlem meg a pénzt mert nem jártam egyetemre, inkább senkinek ne legyen a családból minthogy nekem!
Persze jó lett volna ha a haver tényleg beveszi magához, azt tervezte hogy akkor az unokatesókat odacsábítja meg apánkat is. Csak én maradjak hoppon, az volt a lényeg. Most meg próbálja beperelni a már sokszoros milliomos “barátját”, de mivel soha semmit nem adtak írásba, így hiába!
Hogy lehet egy testvér ennyire-de ennyire irigy? Az unokatesók már nem állnak szóba vele, apánk se nagyon, anyánk meg védi őt, hogy a mi cégünknek úgyse lett volna elég tőkéje és előbb-utóbb úgyis valaki ellopta volna az egészet.
Szép család. Egyszerre veszítetted el a szüleidet és a bátyádat.
Nem tudjátok máshol újrakezdeni? Más országrészben? Amúgy egy jó marketinggel még mindig talpra állhattok.
12: Látszik, hogy egész életedben valaki csicskája voltál és soha nem volt vállalkozásod.
Egy átlag vállalkozás felfutása 5 év Az, hogy a kérdezőék már pár hónap után pénzt tudtak kivenni belőle nagyon is jó.
Bármely nagy céget megnézed mind egy kis garázsban alakult pár emberrel minimális tőkéből.
Csak náluk nem volt egy gerinctelen patkány aki alávágott volna az egésznek.
Itt viszont a konkurencia nagyobb gyártókapacitása valószínűleg árban is alávágott a kis cégnek. A stílusosabb ügyfélkezelés meg a marketinget erősítette.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!