A szülők miért szeretik jobban a kisebb testvért?

4. Akkor én leszek az elsőd. :)

Nálunk én vagyok 18 éves, és a húgom 16. Anyámmal és nagyapámmal élünk.

Ahogy észrevettem, velem sokkal engedékenyebb volt amikor abban a korban voltam, mint húgom. Meg úgy overall velem engedékenyebb egyébként is. (Lehet közrejátszik, hogy azt hiszem vetélt egyszer és talán az is fiú lett volna... valami ilyesmire emlékszem, de nem kérdeztem rá, mert annyira sose érdekelt.)

Jó, mondjuk vele is elég engedékeny, hiszen csak annyiba különbözik a kettőnknek tanúsított bánásmódja, hogy őrá rászól, hogy tanuljon amit néha le is ellenőriz, míg nálam nem csinálta (bár nem is volt rá szükség). Illetve néha veszekszik vele, ha sokáig elvan, velem nem emlékszem, hogy veszekedett volna, egyébként egyikünket se tart pórázon.

Nem mondom, hogy annyira favorizál engem, de 1-2 fokkal engedékenyebb.

"Ahogy észrevettem, velem valamivel engedékenyebb..."

Bocsi, csak párszor átírtam a mondatszerkezetet, azt úgy maradt... :D

Az még lehet magyarázza azt, hogy miért szigorúbb vele az elmenetel kérdésben, de, hogy őrá miért figyel jobban a tanulását illetően azt nem. :D

Bár mondjuk én örülök, hogy nem zargatott a tanulással kapcsolatban. (bár igazából az e-napló jegyeimet se nézte, amit furcsálltam, és neki se nézi valamiért, ahogy tudom... :/)

Pedig igazából tele voltam kettes-hármassal... :D

De úgy voltam vele, hogy nem sok értelme van a középiskolába tanulni, mert minek, majd érettségire.

És egyébként bejött, (négyesnél rosszabb nem lett, pl.: matekom ötös lett, amiből kettes voltam).

Őt viszont valamennyire zargatja, de miért amikor engem abban a korban egyáltalán nem? Nem tudom, de ez van...

Arra nem lehet fogni, hogy kevésbé szeret, mert egyértelműen nem... :D

"Valamint úgy érzem jóval engedékenyebbek vele, mint velem és ez mindig is így volt."

A szülőséget is tanulni kell, van, hogy az ember a második gyereknél "korrigálja" az elsővel elkövetett hibát. A szülő sem tökéletesek, sőt. Az első gyereknél az ember próbál megfelelni mindenféle elvárásoknak (szülők, anyós, óvoda, iskola), a másodiknál/többediknél már rutinosabb, idősebb, saját tapasztalattal, csökken a külső megfelelési vágy (jó esetben). Ezen kívül a gyerekek sem egyformák, a szülő próbálja egyénre szabni az elvárásokat. Nálunk pl a kisebb rendkívül szabálykövető volt, ha ő azt mondta, hogy 9-re itthon van, akkor inkább előbb negyed órával, mint később két perccel. A nagyobb sokkal "lazább", késett akár órákat is. Következmény: nagyobbik sokkal szigorúbban fogva, erősebb kontroll alatt. Igazságtalanok voltunk? Nem. Féltettük.

Nagyobbik tanulási zavaros, kisebbik "zseni". Kisebbel szemben sokkal nagyobbak voltak az elvárások tanulás terén, elvártuk a kitűnőt, a sikeres nyelvvizsgát, a "lazán" bekerülést az egyetemre, annak tisztességes elvégzését, a szakmában elhelyezkedést - amellett, hogy versenyszinten sportolt. Miért? mert képes volt rá.

Nagyobbal szemben a szakmunkás végzettség volt az elvárás, valamint az, hogy a szakmájában képezze magát, ma olyan területen sikeres, ahol kevesek és olyan munkát végez, ahol a felvételi követelmény az érettséginél kezdődik - szakmunkás végzettséggel. Mert kiváló abban, amit csinál.

Biztos vagyok benne, hogy néha igazságtalannak érezték a döntéseinket.

Határozott kivételezés van. Ő ott nyávog, puffg, hisztizik én meg ha egy "légyszííít" mondok vagy hasonló kisebb dolgot, már elhordanak mindennek. A környezetemben is ezt tapasztalom.

én 16 ő 4

Kérdező!

Teljesen igazad van abban, amit írtál, ez a legtöbb családban így van, és elhiszem, hogy szarul esik.

Mégis azt mondom, hogy inkább örülj annak, hogy így van. Az elsőszülöttek mindig sokkal életrevalóbbak, míg a kisebbek elkényeztetett, életképtelen kis p...csök maradnak az esetek jó részében. Ők azok, akik semmit sem képesek önállóan elintézni és ők azok, akik 50 évesen is még mamahoteleznek.

Örülj, hogy te nem leszel ilyen, szerintem.

Nálunk is én vagyok az idősebb 2 évvel, mindketten lányok vagyunk. Nálunk is húgom volt a kedvenc, de csak anyumnál, mert ő olyan gyerek volt, akit szeretett volna. Életvidám, csacsogós, lányos én meg inkább egy magának való, visszahúzódó, inkább fiús lány. Szóval ő jobban hasonlított az elképzeléseire én meg nem.

Neki sokkal több mindent megengedtek 14 évesen, mint nekem 16 évesen. Ő kint lehetett esete 11-ig a haverjaival, de engem megpróbáltak bezárni a házba, csak mert ki akartam menni a ház elé. (Anyámnak mániája volt, hogy én el akarok szökni és pont ezzel érte el, hogy mindig bezárt meg nem engedett el csak suliba. Ha már elmaradt egy órám és hamarabb értem haza jött veszekedni, hogy én tuti ellógtam suliból.)

Ő magától akart megtanulni gitározni, kapott is egy gitárt meg hozzá könyveket. Persze ott porosodott a sarokba. Én is szerettem volna, de engem átküldtek a szomszéd sráchoz, hogy ő tanítson meg és ha majd tudok játszani kapok egy gitárt. (Zongorázni is szerettem volna, de azért az közel sincs egy árban egy gitárral, szóval ezt nem vettem zokon.)

Ha én kaptam valamit azt tesóm is automatikusan megkapta, hogy ne legyen kivételezés. Csakhogy fordítva ez már nem működött, mert "neked úgyse kell".

Tesóm 14 éves volt, mikor az első barátja lett 7 év korkülönbséggel. Anyum egyáltalán nem cirkuszolt rajta, nem bánta ha estig itt van. Mikor nekem 17 évesen lett barátom már 2 hét után kezdte, hogy mikor akar már szakítani velem meg mikor veszi észre, hogy én milyen vagyok. Ezeket páromnak is mondta, hogy annyi sok szebb lány van nálam, meg hogy biztos szégyell engem meg ilyenek. Aztán persze nem volt neki szimpatikus, mert nem úgy reagált ezekre, ahogy ő akarta.

Tesóm szó nélkül elvehette bármimet, de tényleg, amit akart kivitte a szobámból, és ha vissza akartam kérni akkor én voltam az irigy kutya, aki még egy pár zoknit is sajnál a testvérétől. Na, ez úgy nézett ki, hogy volt mikor lavórban kellett kimosni a bugyimat, hogy legyen mit holnap felvennem, mert az összes többi tesómnál volt. (Ezért kezdtem el én mosni meg teregetni, hogy kézben tudjam tartani, hogy mi kihez kerül, de még így is sokszor kiszedte a szekrényemből, ha kellett neki.)

Egy időbe be volt osztva a mosogatás, hogy egyik héten én a másikon meg ő. Ez működött is, amég én voltam a soros. Aztán ha ő jött és nem mosogatott el akkor engem vettek elő, hogy miért nincs kész. Mondtam, hogy most nem én vagyok soron erre "attól még lehetne annyi eszed, hogy megcsinálod". (Ez minden más házimunkára érvényes volt. Ha tesómra volt bízva, de nem csinálta meg akkor én lettem lecseszve, hogy igazán lehetne annyi eszem, hogy akkor megcsinálom én.)

Egyszer én kaptam nyaklevest, mert tesóm felborított egy kupac téglát, hogy miért nem figyeltem rá. Én is ovis voltam mégis mindig az én felelősségem volt, mert én vagyok az idősebb, nekem automatikusan vigyázni kell rá (meg a többi gyerekre az utcában, ha ők is kint voltak, akik 1-5 évvel voltak nálam fiatalabbak.) Az egyik kislány ovis korában engem hívott anyának, annyit vigyáztam rá és foglalkoztam vele pedig csak 5 évvel vagyok nála idősebb. (Persze tudta, hogy nem én vagyok az anyukája, csak rám ragadt.)

Tőlem természetesnek vették, hogy megyek segíteni ha kell. Mentem is szívesen nem arról van szó, de ha esetleg tényleg nem értem rá akkor eszébe se jutott anyumnak, hogy húgomat kérjék meg. Vagy ha meg is kérdezték akkor nemet mondott és ennyi.

De, ami a legjobban megmaradt bennem az az, hogy tesóm megverhetett engem, de nekem nem volt szabad visszaütni. Mai napig látszódnak a körömnyomai a csuklómon mert szórakozásból véresre marta a kezem vagy épp kékre, zöldre rugdosott anyum meg csak mosolygott rajta, hogy milyen kis harcias. Ezt én tűrtem évekig aztán az lett a vége, hogy egyszer úgy nekiborítottam székestől a radiátornak, mikor megütött, hogy zengett az egész ház. Elismerem, hogy nem volt helyes, amit tettem, de basszus, mit vártak? Évekig akkor vert meg, amikor akart és ha visszaütök akkor még engem csesznek le meg én kaptam büntetést. Hagynom kellett volna, hogy püföljön, csak mert "legyek én az okosabb"? Miért nem állították le?

Kamasz korában olyan flegmán beszélt mindenkivel, hogy csak na, de anyum egyszer nem emelte fel a hangját, hogy álljon már meg a menet pedig mondott neki olyanokat, hogy "fogd már be, húzzál kifele a szobámból, stb." Én egyszer mondtam neki, hogy nem akarok abba a középsuliba menni, amit anyum választott és már ment a veszekedés, hogy mi az, hogy akarok? Maximum szeretnék...

Volt, mikor én egész nap kint pakoltam apumékkal a fát, tesómnak persze nem volt kedve. Miután végeztünk bementem és leültem enni, egy db rántott hús volt én azt kivettem magamnak. Jön tesóm, kérdezi hogy van e még hús. Mondtam, hogy nincs ez az utolsó. Erre belenyúlt a tányéromba és ki akarta venni. Rászóltam, hogy most rögtön vegye ki a kezét a tányéromból erre az ölembe borította a rizst, amit kiszedett magának és hozzám vágta a tányért, hogy "akkor edd meg ezt is". Anyum csak annyit mondott, hogy igazán elfelezhettem volna vele. (Ha megkért volna akkor talán, de így, hogy szó nélkül kiveszi biztos, hogy nem.)

Ha tesómnak fájt a feje vagy a hasa simán leigazolta neki. Engem 40 fokos lázzal is beküldött iskolába, mert tuti megbabráltam a lázmérőt. (Higanyos volt.) De bármi bajom volt mindig ráfogta, hogy csak lógni akarok aztán volt, hogy kórházba kellett vinni suliból, mert elvette a kulcsom, nehogy haza tudjak "lógni". Soha nem igazolt le nekem egy napot sem. De tényleg, amég be nem töltöttem a 18-at, hogy igazolhassak magamnak nekem nem volt szülői igazolásom.

Nekem már egy hármas miatt is vita volt, meg jött a "hülyegyerek meg fogsz bukni". Őt meg több tárgyból is úgy rugdosták át többször is, de az nem baj, hát nem érthet mindenhez szegény.

Ne akarja nekem senki megmagyarázni, hogy nem volt kivételezés, mert még tesóm is látta. És itt nem arról van szó, hogy ő kisebb ezért nem várják el tőle, hogy kiteregessen, mert neki kisebb ként engedtek meg olyat, amit nekem nem. Középsuli után el is költöztem, az emelet azóta nincs rendesen takarítva és még sorolhatnám, mert tesóm még mindig úgy áll hozzá, hogy "az nem az ő dolga". Hát már az enyém sem. Anyum sosem tudta elfogadni, hogy nem olyan lettem, mint amilyennek elképzelt és ezt már kicsiként is éreztem. Apum ő általában mellém állt, ha látta, hogy igazságtalanság van. Volt, mikor tesómnak is megmondta, hogy márpedig most ő fog elmosogatni 3 hétig, mert már én 3 hete csinálom helyette. De általában akkor anyum csinálta meg helyette vagy ilyesmi. Miután apum meghalt katasztrófa volt. Miután elköltöztem anyum átjött és elkezdett utasítgatni a saját otthonomban, hogy tegyem ki a macskákat, mert ő nem engedi meg, hogy bent legyenek. (Tesóm macskája bent lehet náluk otthon, de az enyémek az én otthonomban nem, mert neki nem tetszik? De persze attól egyformán kezel minket...)

Apuméknál ugyan ez volt. Természetes volt, hogy apum megcsinál nekik mindent és még egy jó szót sem kapott érte az öccsének meg fényesre nyalták a valagát, meg 3 féle süteményt sütöttek, ha azt óhajtott. De olyat is ismerek, ahol az idősebb a kiskedvenc meg olyat is, ahol egyenlően voltak kezelve a testvérek, de tényleg ez a gyakoribb. Persze nem mindenhol olyan drasztikusan, mint nálunk, de van kivételezés.

Szerintem azért van így, mert a nagyobb gyerek már előbb tud segíteni és mire a kisebb is olyan korba kerül, hogy már ő is tudna már akkor neki már nem kell, mert úgyis a nagy csinálja meg.