Milyen idősebb testvérnek lenni és milyen fiatalabb testvérnek lenni?

Ez nagyrészt a szülőktől függ.

A húgom egy afféle "második esély" volt anyám szemében, tehát amit velem elqrt, azt nála kompenzálta. Nyíltan kivételeztek a húgommal, aki ezt ki is használta. Amire én vágytam, azt ő megkapta, amit nekem 14 évesen nem szabadott, azt neki 10 évesen már simán. Bármilyen cuccomat kötelező volt odaadnom neki, ami az enyém volt, az köztulajdon, ami az övé, az szent és sérthetetlen. Bármilyen konfliktusunk volt, mindig, minden esetben a kicsinek volt igaza, mert ő kicsi (épphogy nem tették hozzá, hogy "és cuki").

Olvasok itt néha ilyeneket, hogy a nagytesó a "góré", meg terrorizálja a kisebbet, na nálunk pont fordítva volt, ha megharapott, karmolt, vert, nem szabadott vèdekeznem, mert ő a kicsi. Ha édességet kaptunk, övé a több (mégcsak nem is felezni kellett), mert ő a kicsi. (Én ezt úgy fogom megoldani a sajátjaimnál, hogy "te felezed el, és ő választ", na akkor tuti egyenlő lesz. :D) Velem soha nem tanultak a szüleim, neki rendszeresen segítettek, volt, hogy megkaptam, hogy csináljam meg a húgom matekleckéjét, mert szegénynek milyen sok van - ha nekem emiatt késő estig kellett írnom a sajátomat, az nem baj, mert én nagy vagyok, kibírom. A házimunka is olyan volt, hogy nekem 8-10 éves koromtól segíteni kellett, ő 16 évesen sem tudta, hol tartjuk a Domestost. Mondjuk tény, hogy a házimunkát totál magamtól kezdtem el gyerekként, nyilván meg akartam felelni, ill. én is szerettem volna némi dicséretet/elismerést/valamit... ebből az lett, hogy két önkéntes mosogatás után (jaj de jó lesz, anyu örülni fog) már úgy jöttek haza, hogy na mi történt, miért nincs elmosogatva... a tanulmányaimról nem is beszélve, a kitűnő bizonyítványom alap volt, míg ha a húgom átment matekból (szó szerint), kb. családi ünnep volt belőle, hogy milyen kis ügyes.

Na mindegy, nem akarok nagyobb kisregényt írni, a válaszom az, hogy az én nővérlétem folyamatos küzdelem volt a szüleim szeretetéért, de a tényen, hogy én idősebb vagyok, nem tudtam változtatni.

De hangsúlyozom: ez csak és kizárólag a szüleimen múlt...

8,5 évvel vagyok fiatalabb a bátyámnál.

Én 28 ő 36 éves.

Sokszor meg kaptam/kapom,hogy tesom nem így /úgy viselkedett mint én annak idején. Nagyon de nagyon sok hülyeséget csináltam az életbe nő létemre. Persze már rég nem,de tesommal is sokszor kicsesztem. Örülök neki,hogy Ő a testvérem, sokszor számíthattam rá,illetve mai napig is. Attól függetlenül,hogy anno sokszor megvert,évekig nem szólt hozzám levegőnek nézett a hülyeségeim miatt . Gyerekként irigy is voltam rá, volt testvér féltékenység mindkét részről

Idősebb testvér vagyok (22 éves lány). Az öcsém 17. Mivel nekem elég balhés kamaszkorom volt, az öcsêmnek most könnyebb; egyrészt, ha csinál valamit, az eltörpül az én balhéim mellett, másrészt anyáék velem már megtapasztalták, hogy nem dől össze a világ, ha a kölök egy közepes méretű baromságot csinál, harmadrészt az öcsém alapból jó gyerek, és ez a tulajdonsága velem összehasonlítva még jobban kihangsúlyozódik.

Viszont -és erre már a tesóm panaszkodott, én nem vettem észre -

ugyanabba a középiskolába jár, mint én, és ugyanabban a kollégiumban lakik. A koliban még emlékeznek az ökörségeimre, ami akkor menőnek számított, de az öcsém nem ilyen, ezért mindig megkapja, hogy a nővére sokkal bulisabb arc volt. A suliban meg azok a tanárok várnak tőle sokat, akik engem versenyre küldtek, a fizikatanár meg kapásból leírta, mikor meglátta a vezetéknevét, pedig ő reál érdeklődésű, pont azokból a természettudományos tárgyakból jó, amikből én a tönk szélén álltam, és azokból a humán tárgyakból áll pocsékul, amikben én kiemelkedő voltam.

Így, hogy egyetemre mentem, először a tágabb rokonságból is, most egy kicsit én vagyok a figyelem középpontjában, mindenki engem faggat, rólam érdeklődik. Ez neki biztos nem olyan jó.

Fiatalabb vagyok.

Azt utálom, hogy mindig az ő ruháit kell örökölnöm. Újat nem veszünk, mert jaj minek az hát ott az övé. Aha, csak bűn ronda. :)

Ment gimibe tesóm iskolakezdés volt. Kapott mindenből újat. Táska, új füzetek, új tolltartó, sok, sok ruha.

Én kb csak ceruzákból kaptam újat, mindenből tavalyi. De nem vertem ki a hisztit, mert új osztálytársai voltak meg minden. Aha, de ezt következő évben újra eljátszották szüleim. :’D ő kapott új táskát, én nem.. :))

Mindenben hozzá hasonlítgatnak. Nővérem kitűnő tanuló volt egész általánosban évvégén, kivéve alsóban egy nyelvtan 4-est.

Én 6.-ig voltam kitűnő évvégen, 6.-ban matekból lett egy 4-esemc azelőtt minden ötös. Már kész, én utcaseprő leszek, semmi nem lesz belőlem stb. :’>

Én ne menjek abba a gimibe, mert úgy se vagyok olyan okos MINT Ő.

Én is járjak korrepetálásra, hogy olyan okos legyek MINT Ő.

Én nem tanulok annyit MINT Ő.

Én sokkal szétszórtabb vagyok, MINT Ő.

Sokkal rendetlenebb MINT Ő.

Mint ő, mint ő, mint neki, bezzeg neki...

Elegem van! Nem ő vagyok!!

Mégis folyton hozzá mérnek, hasonlítanak. Borzalmas nagy a megfelelési kényszer...

Pozitív dolgok is biztos vannak kisebbként, de ezekre majd csak talán felnőtt fejjel látok rá.

Én is teljesen abban a helyzetben voltam, mint a 11-es válaszoló. Két évvel kisebb nálam a húgom ezért mindig engedni kellett neki. Mai napig látszódnak a hegek a kezemen, mert szeretett poénból rugdosni, karmolni, harapni és nem volt szabad visszaütni, sőt még adták is alá a lovat, mert cuki volt, hogy hogy kiharcolja magának a kanapét. Még ő a kanapén terpeszkedett én a földön kuporogtam (minden más ülőalkalmatosságra követett és lerugdosott). Ha én kaptam valami édességet feltétlen felezni kellett, de ha ő akkor az csak az övé. Minden cuccomat szó nélkül meg kellett osztanom, gyakorlatilag bement a szobámba és azt vitt el magának, amit akart, ha szóvá tettem akkor én voltam az önző, irigy kutya. Nálunk az lehetett a gond, hogy ő jobban hasonlított egy olyan gyerekre, akit anyum szeretett volna. (Ő volt a jobb, javított kiadás.) Én elég más voltam, nem az érdekelt, amit elvárt volna egy kislánytól, később meg is mondta, hogy ha nem lennék a gyereke nem beszélne velem, mert nem vagyok neki szimpatikus, mint ember. Már kicsi koromtól ott volt rajtam a nyomás, hogy "te vagy a nagyobb, a te felelősséged, te vagy a példakép, stb." Erre az is rátett egy lapáttal, hogy a szomszédságban összesen 7-en voltunk lányok és én voltam rangidős, így ha együtt játszottunk (ami elég gyakori volt, szinte minden nap) én voltam értük a felelős. (1-5 év korkülönbség volt köztünk) Mindig én hoztam helyre tesóm hülyeségeit, meg ha ott voltak a szomszéd lányok akkor az övéket is. (gyakorlatilag 6 húgom volt) Ha koszt csináltak feltakarítottam, ha összevesztek békítettem, mikor lerázták a legkisebbet én vittem haza, mert a többiek otthagyták a faluba biciklizés közben, volt hogy oviba is én mentem értük. A szemükben mindig én voltam, aki elrontja a szórakozást, a "jó" ötleteket, mert ugye valakinek felelősségteljesen is kell gondolkozni. Ha bárkinek bármi baja volt én voltam lecseszve érte, amiért nem vigyáztam rá. Volt, mikor tesóm csinált hülyeséget (valamit fellökött) és én kaptam a nyaklevest, mert én vagyok az idősebb, miért hagytam. Elég stresszes és idegesítő volt, hogy mindig nekem kellett "engedni", elvinni a balhét, stb. Ráadásul húgom mindig hangsúlyozta, hogy bátyát akar és simán elcserélne engem meg másnak mennyivel jobb testvére van. (Ezt nem csak kiskorába mondta.) Kamasz korunkban sem változott a helyzet, én segítettem mindenben (amit persze természetesnek vettek), húgom meg akkor se, ha rimánkodtak neki. Emlékszem egyszer délután 4-ig pakoltam apummal a fát, aznap még nem ettem, aztán mikor végre oda jutottam, hogy eszek akkor tesóm odajött és elkezdte kiszedni a kaját a tányéromból szó nélkül. Ekkor telt be a pohár és veszekedtem vele először úgy igazán, amin persze vérig volt sértve és rám borította az ételt, majd beárult anyának. (Ekkor is én voltam az igazságtalan, hogy nem adtam neki belőle, mikor én egész nap dolgoztam, hogy ne fagyjunk meg télen, ő meg bent telefonozott.)

Ennek ellenére úgy érzem megérte, mert nekem soha nem mondaná, de már hallottam, mikor azt mondta, hogy örül, hogy én vagyok a testvére. Vagy mikor a szomszéd kislány hozzád rohant és neked mutatta először, hogy ötöst kapott, mikor látod, hogy valamit úgy csinál, ahogy tőled látta, arra kap dicséretet, amit tőled tanult, mikor azt mondja, hogy "bárcsak te lennél a testvérem/anyukám"...ezért nekem megérte rangidősnek lenni, de ha választhattam volna inkább lettem volna én is gyerek. (Mert lássuk be inkább anyuka voltam, mint gyerek.) :D

Amúgy szerintem is a szülőkön, közösségen múlik, hogy kinek milyen. Nálunk is vigyázhatott volna más a gyerekekre és számon kérhették volna tesómat is. Természetesen nem 0-24-ben én anyáskodtam a szomszédság felett, de azért rendszeresen előfordult. Szerintem ez nem egészséges, nem tudtam rendesen megélni a gyerekkorom, mert mindig pesztrálnom kellett minimum 1 gyereket. (Úgy gondoltam, hogy anya majd engem is értékelni fog, ha ilyen "érett és felnőtt" leszek, de csak az lett a vége, hogy természetesnek vette, aztán már elvárta.) Barátaim nem igazán voltak, mert az emberi kapcsolatnak, csak az anyáskodást ismertem, amit a kortársaim nem díjaztak, koravénnek tartottak. Nekem nem az jutott eszembe, hogy "jajj, de jó poén lesz ha...", hanem "Ebből valakinek baja eshet." Ennek ellenére mindig azt mondták, hogy szar anya lesz majd belőlem, mert inkább a fiús dolgokat szerettem, nem érdekelt a babázás, takarítás, tesómat ellenben ajnározták, mert tipikus főzőcskéset játszó kislány volt, akiből kétség kívül remek anyuka lesz. (Tényleg szerette a gyerekeket meg vigyázni rájuk, de neki ez kimerült a játszásban meg mesenézésben, mihelyst probléma adódott lepasszolta nekem.) Már felnőttünk, én 21 éves vagyok, de még mindig tesóm a "jobb" és ez így is marad.