Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Testvéri kapcsolat » Ki fog nőni belőle vagy...

Ki fog nőni belőle vagy érdemes lenne többször beszélgetni vele erről?

Figyelt kérdés

Van egy 15 éves öcsém, most ment középiskolába és a minap hívta az ofője a szüleinket, hogy nem hagyja békén az osztálytársait. Nem most kezdődött ez egyébként, nem ez az első, hogy ezt csinálja és már akkor is több alkalommal beszéltek vele, de az egyik fülén ki a másikon be.

Óra alatt pl sosem figyel, mindig a mobilját nyomkodja, vagy beszélni kezd valakivel. Egyik lány osztálytársának szokta mondogatni, hogy mennyire ronda és már mesélt róla a legtöbb barátjának, akikkel együtt nevettek rajta. Illetve öcsém folyton lökdösi a lányt, meg nem csak a tanárokkal, de a szüleinkkel is elég csúnyán és bunkón beszél. Az előző iskolájából is már ki akarták rúgni, mert verekedett. Valamelyik nap pedig kiderült, hogy cigizni is kezdett, amire az egyik osztálytársa beszélte rá. Hétvégén is megbeszélte anyáékkal, hogy 9re hazajön és valami 11kor jött, azzal a magyarázattal, hogy neki addig volt kedve maradni.

Anyáék nem elég határozottak és nekem úgy tűnik, hogy hiába beszélnek vele, semmi nincs rá hatással.


2017. szept. 8. 19:36
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%
Magától nem lesz jobb, inkább rosszabb.
2017. szept. 8. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
94%

Ha anyádékat nem érdekli - különben fellépnénke erőteljesen -, akkor el fog zülleni.


Ennyi.

2017. szept. 8. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
91%

Betölti a 16-ot és annak a tanévnek a végétől búcsúzhat az iskolától. Utána már élheti világát.

Te nem veheted át a szülők szerepét. Ha ők nem képesek hatni az öcsédre, neked még inkább nem fog menni.

Egyetlen dologban bízhatsz, talán később észre tér.

2017. szept. 8. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 ufipufi válasza:
54%
folyamatosan utni kell a fejet kulonbozo targyakkal, hogy okosodjon.
2017. szept. 8. 19:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
85%

Nem kellene el engedi sehova se hétköznap se hétvégén suli után húzás haza ....

Meg próbálhatsz vele beszélni hátha rád halgat .

Lehet tetszik neki az a lány csak nem mer lépni és inkább piszkálja mert az a "menő" .

Rosz társaságba keveredett amiből ki kell szedni mert rosszabb lesz sokkal a helyzet ...

2017. szept. 8. 19:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim válasza:
72%

Ha a szüleid nem elég határozottak, akkor sajna nem tudsz mit tenni...

Sajnos ez manapság nem csak az öcsédet érinti, hanem sok fiatalt.

Azt kell monnódjam, hogy a szüleid elcseszték, mert kb rá hagynak/hagytak mindent...

Elsősorban a szüleidnek kellene szigorúbbnak lennie. Pl elveszik aa mobilját, nem mehet sehova, nincs gép... ilyenek.

Telefon off amíg nem javít a viselkedésén a hozzáállásán.

2017. szept. 8. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
61%
Érdekes, engem nem tudtak rábeszélni a cigizésre. Minden akarat kérdése.
2017. szept. 8. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
72%
Rád nem fog hallgatni,ha a szüleitekkel sem tisztelet tudó..A szülőknek kellene erőteljesebben fellépni,nincs iskola utáni elmászkálás és nincs zsebpénz..Illetve ha valamit csinál azért következetes büntetést kapjon..
2017. szept. 8. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
Ez nem egy gyakorikérdések kompetenciájú probléma! Nagyon könnyen lehet, hogy ki fogja nőni, egyszerűen keresi a helyét az életben, válik le a szüleitekről, amit úgy csinál, hogy szakít a hagyományos értékrenddel. A szülőknek az a dolguk, hogy meleg, egymásra figyelő családi hátteret biztosítsanak neki, hogy legyenek annyira fontosak a számára még kamaszkorban is, hogy ne tegyen olyat, ami súlyosan szembemegy a szülők értékrendjével. Mérsékelt szemtelenség belefér, mindannyian szemtelenek voltunk. Meg kell szabni a korlátokat, de közben családi élményeket is kell neki nyújtani. Te beszélgethetsz vele, ha jó a viszonyotok, mert az agresszív viselkedéssel sokszor csak a figyelemre való vágyát leplezi a kamasz. A lökdösött lány valószínűleg tetszik neki, csak nem tudja, hogy fejezze ezt ki. Ha viszont régebbi az agresszió, akkor pszichológus segítségét kell kérni a valódi mély okok feltárásában.
2017. szept. 8. 22:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
Az ilyenekre nem lehet szép szóval hatni, de erőszakkal sem. Szakember segítségét kellene kérni, mert ha így folytatja öcséd, akkor egy sittes drogos majom lesz, és egész életében ezt fogja csinálni, csak komolyabban...
2017. szept. 8. 22:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!