A feleségem a saját testvéremmel csal meg és a szemembe hazudik, mit tehetnék?

A testvéri kapcsolatok alkategóriába tettem a kérdésemet, bár az öcsém és az én viszonyomra egyáltalán nem jellemző a hagyományos "testvéri kapcsolat" megnevezés. Évek óta rosszban vagyunk, kezdődött ez tinédzser korunkban, mikor is elkezdtek dolgozni a hormonok és mindkettőnket érdekelni kezdtek a lányok. Az öcsém amolyan tipikus szépfiú volt, magabiztos, nagymenő fickó, anyuci-apuci kedvence ( sajnos a szüleink ma már nem élnek), a lányok imádták őt, én pedig pont az ellentéte voltam: félénkebb, pattanásosabb, gebébb, a lányokhoz sem mertem közeledni. A tesóm folyton gúnyolódott rajtam, versenyként fogta fel a csábítást/csajozást, és mivel ő mindig kavart valakivel, győztesnek érezte magát ellenemben. Ha nekem akart alakulni valami egy lánnyal, gúnyolódott és elintézte hogy a lány megutáljon vagy undorodjon tőlem. Ebből nem volt sok, de azért eléggé fájt egy 17 éves srácnak, ráadásul én voltam az idősebb, így még megalázó is volt... nem csoda hogy úgy gondoltam, hogy esélyem sincs labdába rúgni az öcsém mellett, így hát sokáig nem is volt senkim. Vártam, mikor végzem majd el a középsulit, hogy lelécelhessek otthonról és megszabaduljak a tesómtól. Aztán jött egy lány, akivel jóban lettünk, nagyon-nagyon megszerettem, egy ideig együtt jártunk, ő volt az első barátnőm. Ma már elég viccesen hangozhat, de akkoriban minden erőmmel azon voltam hogy eltitkoljam a lánnyal való kapcsolatomat a tesómtól. Tudom, nagyon gáz voltam. Azt hittem hogy ez sikerült is, amíg meg nem láttam egy nap, ahogyan az öcsém a lány torkán nyomja le a nyelvét. Az én szobámban. Gondolhatjátok, mit éreztem. Azelőtt sem voltunk az a hú, bro, szeretet van meg minden, de ezek utan egyenesen megutaltam a saját öcsémet. Tudtam ,hogy szándékosan akart rosszat nekem, direkt intézte úgy, hogy lássam őket és hogy azt is, hogy a saját szobámban lássam őket! Azelőtt sosem volt ennyire aljas a kis hülye játéka... Sosem kért bocsánatot, sőt, rögtön azután hogy rájuk nyitottam, kinevetett. Én nem tudom mi baja lehet/lehetett, az biztos hogy nem volt százas. Egy önző dög volt mindig is, most is az.

Elvégeztem a sulit, elkezdtem dolgozni, s végre sikerült egy albérletre összekaparnom a pénzt, úgyhogy elhúztam otthonról. (a szüleim egyébként roppant mod elkényeztették az öcsémet, ő volt a kedvencük. Persze engem is nagyon szerettek, én is bőven kaptam a jóból, csak hat erezni lehetett, hogy az ocsem volt számukra a minta gyerek: Jó sportoló, jó tanuló, és még jóképű, jó kiállású is... Mindent meg tudtak bocsátani neki) Éldegéltem, megismertem egy másik lányt, megszerettünk egymást, s úgy rövid idő után döntöttünk, összeköltözünk. Ekkor már kb. 3 éve nem tartottam a kapcsolatot a tesómmal, még csak nem is láttam, mert valami ösztöndíjat kapott az egyetemen és külföldön tanult.

Szóval éldegéltem a párommal, úgy éreztem, végre egy lány, aki csak az enyém, szerethetem őt, senki sincs a közelben , hogy elhappolja. A tinedzserkori megaláztatások miatt kialakult nálam egyfajta szorongás, de Ekkoriban kezdett visszatérni az önbizalmam, a lánynak hála. Ő volt a mentsváram a nehéz időkben, nagyon ragaszkodtam hozzá, talán egy kicsit betegesen is... De nálam nem volt boldogabb ember a földön, amikor ő javasolta hogy házasodjunk össze. (én ezt sosem mertem megkérdezni tőle, féltem hogy túlságosan is ragaszkodónak fog találni és elhagy, nem akartam megfojtani)

Eldöntöttük hogy összeházasodunk, de az élet közbe szólt: rá fél évre édesanyám belehalt későn diagnosztizalt rákjába, édesapám pedig nem bírta elviselni a hiányát, belebetegedett, pár hónappal utána követte őt. Nem maradt senkim, csak a lány, aki immár a menyasszonyom volt, nem szerettem senki nála jobban a világon. ő segített feldolgozni a szüleim halálát,talpra állni, gyászolt velem...

A temetésre hazajött a tesóm is, megrendült es ugy tudom, a mai napig fájlalja a szüleink halálát. Valósággal rajongott értük, főleg édesanyánkért. Talán elborított a gyász és a fájdalom, talán ezért gondoltam, hogy ártatlan együttérzés az az arckifejezés, ahogyan a menyasszonyom a testvéremre nézett. (Az öcsém akkor már idősebb volt, eltűnt az a kisfiús -rosszfius imidzse, sokkal jobban nézett ki, egy nő sem tudott mellette úgy elmenni, hogy ne stírölte volna végig, )ám ekkor még az öcsém nem vette észre a menyasszonyom érdeklődő pillantását, legalábbis szerintem nem volt kedve a gyász közepette a csajokkal foglalkozni. Legalább ennyi volt benne...

A szüleink halála után tesómmal próbáltuk rendezni a kapcsolatunkat, kevés sikerrel. Én haragudtam rá, ő nem érezte bűnösnek magát semmiben, nem bánt meg semmit. Újra megszakadt a kapcsolatunk, az esküvőmre se jött el. Aztán megtudtam, hogy jól megszedte magát külföldön, ügyvédként helyezkedett el, visszaköltözött a városba, valami drága kocsival jár és saját lakást tudott venni. En pedig, bár kijöttünk a fizetésemből, azért nem engedhettünk meg magunknak mindent... ( a feleségem sem keresett sokat,) egy albérletben tengettük napjainkat. Nem kellett volna érdekelnie, de ugyanaz a duh es szorongas lett rajtam urra, mint kamaszkoromban: Az öcsém sikeresebb nálam...

Hogy ezt a szorongást leküzdjem pszichológushoz kezdtem járni, de csak meg jobban elkeserített... En jarok pszichológushoz es nem a tesóm... Egysezruen nem hittem el hogy neki minden csak ugy hulott az olebe, mar kamazkora ota... Féltékeny voltam és irigy, pedig nem kellett volna törődnöm vele. Es o látta rajtam, men yire dühös, irigy vagyok ra, meg ra is játszott: Jatszotta a sznobot, bunkot, felvágott a sikereivel...

Aztán a feleségemmel úgy gondoltuk, ideje lenne bővíteni a családot, legalább lenne valami, amire én is büszke lehetnék, elmúlnának a szorongásaim, meg hát eleve szerettünk volna egy gyereket, így családalapításba kezdtünk. A gyerek a mai napig nem jött össze. Jött a szokásos történet: A feleségem elkeseredett, mert hiába mutatták azt a nőgyógyászati vizsgálatok, hogy egészséges, semmi akadálya nincs a gyermek fogantatásnak és nálam is mindent rendben talált a doki, mégsem akart jönni a kisbaba. Mit ne mondjak, engem is megérintett a dolog, tényleg nem értettem miért lehet ez az egész. Emiatt Elkezdtünk fokozatosan elhidegülni egymástól, és csak rosszabbította a helyzetet, hogy sokszor kellett túlóráznom, gyakran egész este dolgoztam, a feleségem pedig otthon ült egyedül. Szóval elkezdtünk gyakrabban veszekedni, vag ypedig kerültük egymást, hogy ne veszekedjünk. Mint utólag megtudtam, a feleségem a hátam mögött azt mondta a barátnőinek, hogy már nem érzi nőnek magát mellettem, már nem vagyok olyan férfias, mint régen, és még egy gyereket sem tudok megcsinálni. Nos, lehet hogy én nem voltam "elég férfias", de a tesóm ezek szerint roppantul megfelelt a feleségem igényeinek. Fogalmam sincs hogy mikor és hogyan és mióta találkozgattak, de egyszer arra mentem haza, hogy a feleségem nincs otthon. Mikor hazaért kifaggattam, nem gyanakvásból vagy rosszindulatból csak kíváncsiságból, gondoltam hogy nem fog otthon ülni egész délután. Azt mondta, munka után felment egy barátnőjéhez filmezni meg csajos délutánt tartani és kicsit elhúzódott z idő. Én hülye, elhittem neki. Ez volt az első , mikor átvágott. Elkezdett eljárogatni, akkor is, mikor én otthon voltam, mindig volt valami kifogás: Orvos,barátnő, vásárlás, túlóra stb. Vakon hittem neki, mert nem akartam sem feszültséget, azt sem akartam, hogy azt higgye megfojtom, úgyhogy elengedtem a pórázt.

Tényleg nem gyanakodtam, ostoba voltam és a magam dolgaival voltam elfoglalva... Aztán beállított egy barátnője, az, akivel állítólag elmegy ide-oda es kitálalt. Azt mondta, nem bírta tovább, el kellett mondania , hogy a feleségem megcsal. Azonnal összeállt a kép, és legszívesebben ott, akkor felpofoztam volna magamat, amiért ekkora barom voltam. Azonnal lecsekkoltam a facebook üzeneteit, a chatet, mindent és ott virított az öcsém neve és az általa küldött igencsak félreérthetetlen üzenetek sokasága...

Ugyanolyan vacakul ereztem magam, mint amikor az első barátnőm csalt meg, s hinni sem akartam, hogy ezt az öcsém újra, ugyanúgy megteszi velem.

Rohantam az öcsémhez, számon kértem és ő nem tagadott semmit!! Sőt, provokálni kezdett, olyanokkal hogy "jó volt őt megdugni, a házinyúl húsa mindig zamatosabb, stb" s azóta is provokál.

Nem akarok sokat írni, már így is túl sok lett, ezt nézzétek el nekem. A lényeg az, hogy marha dühös voltam a feleségemre , az öcsémre és magamra is, amiért ekkora papucs voltam. Eltelt egy jó hosszú időszak, ez tele volt válással való fenyegetőzéssel, a feleségem makacs tagadásával, a tesóm gúnyos vigyorával, megbocsátással, újbóli veszekedésekkel, feszültséggel stb.

A tesóm közben sikeresen felcsinált egy másik nőt, akivel állítólag szeretik is egymást meg nem is, úgyhogy mostanában azzal van elfoglalva. Persze ha összefutunk, és mostanában ez elég sűrűn történik meg, egyéb okok miatt, még mindig ott vannak az elejtett heccelő mondatfoszlányok, beszólások...

Mostanában tartottunk ott a feleségemmel, hogy sikerült megbeszélni a dolgokat, de még mindig nem ismeri el, hogy megcsalt, ez pedig kétségeket ébresztett bennem. Szerettem ezt a nőt, szeretem most is, de nagyon fáj, hogy átvert... Nem tudom, mit higgyek. Azt is eltudom képzelni már, hogy a feleségem nem hazudik, hogy tényleg csak a barátnője vagy a tesóm találta ki az egész megcsalás dolgot, a tesómból még ki is nézném, hiszen mindig ezt csinálta... , de a barátnőjének semmi oka nem lett volna rá. Nem tudom kinek higgyek, de már nem akarom ezt az egész feszültséget.

Most a viszonyunk tűrhető a feleségemmel,amióta a barátnője beköpte, már nem jár el sehova. Arra gondoltunk, még megmenthetjük a házasságunkat egy gyerekkel. Én akarnam ezt, a kétségeim ellenére jelen pillanatban képes lennék mebocsátani. Igen, talan arra is hajlandó lennek, hogy elhitessem magammal, ez az egesz megcsalás dolog csak az ocsem gonosz kitalacioja. De nem tudom, tudnék -e hazugságban élni, hazudni a jövőbeni gyermekeinknek, miközben tisztában vagyok az igazsággal...

Meg ott a kis ördög, hogy ha egyszer megtette, újra megteszi... Visszatért a szorongásom, gyógyszert szedek, nem tudom jönne-e mas helyette, ha elhagynam őt, s azt sem tudom vajon az öcsém arra a nőre is lecsapna...

(vele sem tudok mit kezdeni, nem merem remélni hogy megváltozik és nem tesz tönkre más kapcsolatokat... De olyan beteg, egyszerűen élvezi hogy játszhat mások érzéseivel... És ennek az embernek gyereke lesz...)

Nem tudom mit tegyek, elkezdtem félni, nem akarok egyedül maradni...

Ti mit tennétek a helyemben?

36/F