17 évesen a kistesómra kell vigyáznom, emiatt már nem hívnak sehova, mert tudják, hogy úgysem megyek, nincsenek barátaim, mit tegyek?

17 vagyok, a tesóm 5.

Faterom Németországban dolgozik, muter meg itthon maradt velünk, de ő általában délután/este dolgozik.

Egy nagy irodaházban takarít, és ott akkor kell kezdeni, amikor a dolgozók befejezik a munkát.

Emiatt én megyek tesómért az oviba, meg én vagyok vele délutánonként, esténként, míg muter haza nem ér.

Emiatt az osztálytársaimmal nem tudok menni szinte sehova, mert tudják, hogy hiába hívnának, úgysem tudnék menni. Ez kb 1-1,5 éve van így, mióta fater kint van.

Teljesen kimaradok minden programból, hülyeségből. Nem kell nagy dolgokra gondolni, elmennek plázázni, vagy beülnek valahova enni, közben megy a hülyéskedés.

És hiába délután történnek ezek a dolgok, én már bent, suliban is kirekesztettnek érzem magam, mivel ezeken a közös programokon alakulnak ki a barátságok, a kis csapatok, én meg ugye nem tudok hozzászólni az ilyenekhez, hogy "Emlékszel, múlt héten..."

Ma is mentek korizni, imádok korizni, és úgy unom, hogy bébicsőszködnöm kell.

Valahol persze tudom, hogy tesóm nem tehet erről, de mégis rajta "verem le". Ő az oka, hogy nekem itthon kell kuksolnom.

Nem vagyunk csórók, de annyira jómódúak sem, hogy bébiszittert fizessünk. Család meg nem túl nagy, nagymamámék másik városban laknak, muternak nincs testvére, faternak meg kint van vele az öccse, együtt dolgoznak. Szóval más családtag sem jöhet szóba.

Tudom, nagy szavak ezek egy 17 évestől, de elmegy mellettem az élet, és én kimaradok mindenből, mit tegyek?