Aggódok a féltesóm miatt, hirtelen nagyon sokat foglalkozik velem és mellette olyan furán viselkedik. Mit tudnék tenni?
Ő 26/N, én 18/L. Apukánk közös, néha egy-két hétvégén láttam, ha apához mentem, pár órára - mindig normálisan viselkedett velem, de nem úgy, mint egy rokonnal, hanem mintha mondjuk az apjához járnék német korepetálásra, vagy ilyesmi. Aztán el is költözött otthonról albiba.
Szóval 2 éve én is Bp-re vetődtem, akkor írt nekem neten, hogy menjek el hozzá kávézni, jól kifaggatott, hogy-hogy ilyen messzire kerültem otthonról, stb. Utána sokat dumáltunk neten, hol én kerestem őt, hol ő engem, meg néha meglátogatott a koliban.
Mikor szétmentek a vőlegényével, vett nekem egy csomó mindent, ruhát, sminket, füzeteket, meg hozott sütit, amit ő sütött. Átjött, elmondta, mi történt, aztán kijelentette, hogy márpedig most vidám téma jön,odaadta, amiket hozott. Gondoltam, elég érdekesen borul ki, de azóta is kapok tőle ajándékokat (főleg házi sütit meg lekvárt amik nagyon finomak), és nagyon örülök neki, csak picit fura, mert az apánk már a 3. nőnél tart (az ő anyja az első, az enyém a második), és a saját öccsével (a féltestvérem féltestvére) nem olyan jó a viszonya, mint ahogy az anyjával se (amit mondjuk értek, ismerem az anyját...).
Nem szeretném, hogy azt higgye, ki akarom használni, pedig előbb-utóbb biztos meg fog fordulni a fejében, nem?
Jól esik, hogy úgy kezel, mint a húgát, csak kicsit már furák a "szeretetkitörései", főleg mióta szakított. És nem tudom, most biztos boldogtalan, csak nem tudom, mit csináljak, nincs annyi élettapasztalatom, hogy tudjam, mit kell ilyenkor csinálni, nekem egyik fiúm se jelentett ennyit, mint neki ő. Meg szeretném valahogy én is kimutatni, hogy szeretem. Valakinek valami ötlet, hogy mit kellene csinálnom?
Lett egy nővéred aki szeret téged és kedves hozzád.
Ez borzasztó, mit lehet most tenni?! Gyorsan kérdezzük meg a Gyakorin, mert ez kibírhatatlan így, és fölöttébb gyanús is!
Igen, valószínű most nagyon magányos.
Nem tudom vannak -e barátai, de lehet közösek az ex vőlegényével. Szóval lehet emaitt is nincs kivel lennie, vagy csak benned jobban megbízik.
Ajánld fel, hogy süssetek közösen, tanítson meg errre arra.
Nem rajtad múlik, hogy mikor tud túljutni a szakításon, de ilyenkor sokat segít ha azt az időt amit a párunkkal töltöttünk, nem sírva egyedül töltjük mostmár, hanem olyanokkal akik közel állnak hozzánk.
Szóval csak az idő segít majd neki.
Ha egyre nagyobb ajándékokat hozna, akkor mondhatod neki, hogy nem kell ilyen sokat rádköltenie.
Köszönöm a válaszpkat! :)
Nagyon megszerettem, már az előtt, hogy elhalmozott volna ajándékokkal, és ezt meg is mondtam neki.
Eszembe jutott, hogy lehet, hogy a szakítás az oka, de ezt a lehetőséget azért vetettem el, mert úgy gondoltam, ha az embernek támasz kell, nem a nála 8 évvel fiatalabb, külön nevelkedett húgához fog fordulni. Meg nem is látszott rajta, hogy magányos vagy segítségre lenne szüksége, még nem is láttam soha szomorúnak.
Ha meg felhozom az ajándék témát (hogy nagyon örülök, de nem kellett volna, és tényleg, az udvariassági formulákat sutba vágva: nem kellene), akkor azt mondja, hogy ez neki igazából semmiség, ne érezzem magam kellemetlenül.
Persze, használom a számat, de karakánabb nálam, viszont amit többen is írtatok, hogy időt töltsek vele, süssünk pl. együtt, meg gyakorlatilag viselkedjek úgy mint egy húg, azt mindenképp megfogadom, szerda este pl. saját pizza készítése és elfogyasztása lesz a közös program, örült az ötletnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!