Mit tegyek? A lányaim utálják egymást.

Ja, így már érthető!

Vajon mi alapján döntöttél úgy, hogy melyik lányodat "tartod meg", és melyikről mondasz le?

Szerinted annak a kislánynak hogy esett, hogy nem kellett neked?

Most megint kénytelen az őt eldobó anyjával élni, és anyucika kis kedvencével! Hát én sem bírnám!

Nem várhatod el, hogy jó testvérek legyenek, ha elszakítottátok őket egymástól!

Két felnőttnek lehetne annyi esze, hogy egy testvérpárt nem feleznek meg, mint egy tábla csokit.

Igen, baromi xar lenne annak a szülőnek, akinek "nem jut" gyerek, de váláskor elsősorban a gyerekek érdekeit kell nézni. Hát ti a saját érdekeiteket néztétek.

"Remélem hamar megoldódik mert ha nem le kell velük ülni négyesben megbeszélni a dolgokat."

Te Jézus Atyaúristen!

Mert szerinted egy konfliktust meg lehet úgy oldani egy családban, hogy a felek nem ülnek le megbeszélni a dolgokat? Szerinted majd a két lány elintézi egymás között? Te meg itt jajgatsz, hogy ha nem, nem bírsz ki így éveket? Elég furcsa egy anya lehetsz.

Bocsi, nem akartam ilyen negatívan megfogalmazni a véleményem, de kicsit mérges lettem. Mert az a helyzet, hogy az én szüleim is elváltak, volt egy tesóm, aki a másik szülővel ment, én maradtam. Aztán az a szülőm meghalt, akivel a tesóm ment, így a tesóm hazaköltözött. Azután úgy megutáltuk egymást, hogy szóba sem álltunk évekig. Tehát elmondhatom, hogy ugyanaz a helyzet volt velem, mint a lányaiddal.

Hogy ez miért alakul ki? Nem fogom részletezni, csak pár dolgot mondok, hátha segít. Egyrészt, életkori sajátosságok (van közöttük rivalizálás, territóriumharc stb.). Egyébként normális esetben is ilyen korban a gyerekek veszekednek egymással. Alapvetően az, hogy ebben a korban a veszekedés megy és a konfliktus, az természetes dolog. A Ti esetetekben viszont a konfliktus mértéke nem egészséges, és az sem, hogy a lányok nem tudják ezt egymás között megoldani. Nincs meg a kellő érzelmi kompetenciájuk, és konfliktusmegoldó készségük hozzá. Vajon miért, szerinted?? ... Jegyezd meg, de nagyon, hogy egy gyerek úgy fogja a saját problémáit is kezelni, ahogy a szüleinél látja ezeket!

Egyébként ez nem csak Nálad van így, hanem egyre általánosabb a mai családokban. Az elvált szülők gyerekeinek statisztikailag rosszabb a konfliktusmegoldó képessége.

Így ne is csodálkozz, hogy a gyerekek egymás között nem oldják meg a gondjaikat, ha azt látják, hogy a szülők mit tesznek egymással. Szerintem nektek, szülőknek fogalmatok nincs arról, milyen trauma két kislánynak, ha szétszakad a családjuk, az egyik szülőt és a testvért elveszítik. Azután viszont konszolidálódik a helyzet (lelki sérülésekkel), és ha ismét visszajön a testvér, akkor az megint egy trauma lesz, és pont azért, mert az előző trauma sérülései megmaradnak, nem voltak megfelelően kezelve.

Ilyen esetben mit lehet tenni? Mert azt ne várd, hogy majd egymás között lerendezik. Nem fogják. Ezt nektek, szülőknek kell elintézni! Törődéssel, odafigyeléssel, kompromisszumokkal.

Most én azt látom, hogy Te csak magaddal foglalkozol, a gyerekeid problémái csak abból a szempontból érdekelnek Téged, hogy Neked probléma. Önző vagy. Az ő érzéseiket szerintem nem nagyon veszed figyelembe. Ha kibékülnének, csak raknál egy pipát, hogy jó, kész, ezen is túl vagyunk, és onnantól ugyanúgy lesz@rnád őket, mint amikor a férjeddel elváltatok, és megfeleztétek őket, mint egy tábla csokit (ez jó hasonlat, az egyik korábbi hozzászólótól loptam).

Na, ez itt a probléma. Ha azt szeretnéd, hogy jóban legyenek a gyerekek, akkor Neked is törődést és szeretetet kell sugároznod irántuk. Erre az a válaszod, hogy nem hallgatnak Rád, nem tudsz velük beszélni. De ez is a Te hibád (és a férjedé!). Valahogy meg kell próbálnod leülni velük, és elbeszélgetni. Először külön-külön ülj le velük, mindketten mondják el, mi bántja őket. Meséljék el, hogyan látnak Téged, hogyan látják a másik testvért. Mi sérti őket, mivel bántottátok meg esetleg. De ne vitatkozz velük, ne mondj ellent, csak hallgasd meg őket türelmesen. Azután valahogy próbáld meg őket összehozni, közös programokkal. Valami olyat találj ki, amit csak közösen tudnak megoldani. Biztos volt régebben valami közös játékuk, amikor kisebbek voltak, vagy közös családi program, amit szerettek együtt csinálni. Valamilyen formában elevenítsd fel ezeket.

Ne haragudj a kemény hangvételemért, lehet, igazságtalan voltam, és nem jól látom a dolgot, de valahogy a saját szüleimre emlékeztetsz :D De ettől függetlenül jó szándékkal írtam ezt a hozzászólást. Mert az én későbbi életemre nagy hatással volt az, hogy a szüleim szétmentek és szétcsesződött a családom. Azóta is csendes, visszahúzódó vagyok. Ne akard, hogy a lányaid ilyenek legyenek.