Nem merek semmit a közös hűtőbe tenni, sajátom meg nincs. Mit tudok tenni, hogy ne "párologjanak el" a dolgaim?
Légyszives ne gyertek azzal, hogy nagylány vagyok már, és oldjam meg, stb. Értelmes emberek véleményére lennék kíváncsi.
Az a helyzet, hogy az öcsém ár kiskorában is hajnalban kifosztotta a hűtőt, és bármit amit talált, és ínyére való volt, teljesen mindegy, hogy kié volt az adott dolog, megette/megitta az egészet, maradéktalanul.
Egy időre úgy tűnt, hogy ha veszek valamit és kirakom a családi hűtőbe, akkor az attól még az enyém marad, és nem nyúl hozzá senki. Most viszont, hogy volt a szülinapom, kegyetlenül rosszul esett amit csinált..
Az anyám közölte, hogy neki nincs pénze tortára, ugyhogy nem vett nekem ( az én szülinapom előtt 3 nappal volt a húgom szülinapja, amin volt torta.. na mindegy.) más meg amúgy sem szokott nekem tortát készíteni, vagy venni, a páromon kívül. És mivel tudta, hogy anyám hogy áll a dolgokhoz, az ő anyukájának meg nem volt ideje sütni, ezért mentő ötletként elszaladt venni nekem egyet, mert tudja, hogy mennyire fontos számomra a szülinapom. Mint egy kislánynak. Nagyon örültem is neki, viszont összesen csak 2 szelet fogyott belőle aznap.
Elraktam a hűtőbe, de a szülinapom után 2 napig kicsit beteg voltam, így nem ettem belőle.
Ma amikor elő akartam venni, hogy eszek belőle egy szeletet, már csak egy szeletnyi tortám maradt... Majdnem elsírtam magam, mert a barátomtól kaptam (akivel amúgy elég ritkán tudunk találkozni), és mégis csak a szülinapi tortám volt... és itt is tartom azt a véleményt, hogy úgy állok hozzá, mint egy kisgyerek, így kegyetlen rosszul esik..
Kaptam még a szülinapomra egy üveg házi készítésű tojáslikőrt, de abból is már hiányzik elég rendesen, pedig én még nem is ittam belőle..
Undorító dolognak tartom ezt, de nem tudom mit csináljak. Ha megkérem, hogy kérdezzen, mielőtt elvesz valamit, akkor még neki áll feljebb, hogy miért kéne már..
Elköltözni sajnos még nem tudok, jelenleg egy saját hűtőn gondolkodom a szobámba...
Szerintetek?
Hat, a háromnapos tortat nem kellene mar megenni... Na mindegy, nem ez az lényeg.
A helyzet az, hogy ha egyutt éltek, akkor nem nagyon figyelnek ilyenre, higy enyem, tied. Meg neked volna képed azt mondani, hogy ne egyel belole, az az enyem? Komolyan, sajnálnad a családodtol? Igen mókás otlet a sajat hűtő is - hacsak nem tervezed fizetni a plusz áramfelhasználást es ezentúl minden étkezésedet fedezed magadnak.m
Az a baj, hogy mindenemre rá szoktam írni alkoholos filccel, a nevem, meg, hogy "légyszi ne edd meg". De az öcsém az egyetlen aki sose foglalkozott ilyen"apróságokkal"
1-es nem értem, hogy ezt ost miért írod. Mintha a szüleim elől akarnám eldugni a dolgaimat, úgy, hogy közben meg simán elveszem ami az övék. Ez nem így van. Az öcsém soha semmit nem tesz be a közösbe, sőt, a legtöbb pénzét cigire és piára költi, ha meg elfogy a pénze, akkor lop a családi spórolt pénzből.
Én pedig ha olyat veszek, simán kirakom a közösbe, viszont vannak olyan dolgok is, amiket szívesebben tartanék meg magamnak, mint pl ha ajándékba kapok valamit a születésnapomra..
Ha csak 3 nap van köztetek, tarthattátok volna együtt a születésnapot a húgoddal, és osztoztatok volna a tortán.
Vegyél egy saját hűtőt, és többet ne használd a kintit.
használtan 20ezerért már kapsz kis méretű hűtőt,ami 1 személyre bőven elég...
én megértelek kérdező,nekem is rosszul esett volna!
anyád meg úgy látszik a mai napig sem tudja beosztani a pénzt, ha csak az egyik gyerekének vett tortát!
komolyan én még a szomszédtól is kértem volna kölcsön, hogy vehessek tortát a gyerekemnek ...
Fura egy csalad ahol az ennivalot sajnaljak egymas elol meg "felcimkezik" hogy enyem tied... Es amit eleve kozosen vesztek, pl sajtot? Arra felrajzoljatok filccel a demarkacios vonalat hogy meddig kie, vagy hogy ? :)
amugy egyszeru: valami hashajtos cuccot tegyel oda aztan majd ocsed rajonhogy ne egyen belole, de ez akkor is gyerekes.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!