Mit kezdjek az öcsémmel?

Egyszerűen olyan stílusa van, hogy nem tudok átnézni rajta.

A történethez hozzátartozik, hogy én 19 vagyok ő pedig 12, de nem gondolnám, hogy első sorban a korkülömbségből jönnek a konfliktusok.

Amirl írok, az évek óta tart, tehát szerintem nem a kamaszkor velejárója.

Röviden pár történet:

Kisajátítja az egész házat magának, mindenhol az ő cuccaiba lehet botolni. Koszos ruhája a konyhában, a játékai szétdobálva mindenhol, stb. (nem az a bajom, hogy elő vannak a játékai, de baromira nem kezd velük semmit, azon kívül, hogy szétszórja őket. Egy szavam nem lenne, ha például a legoból építene valami szépet, ezzel szemben semmi másra nem jó, csak hogy éjszaka rálépjünk a széthagyott kockákra...)

Folyton követelőzik undorító stílusban, ezzel megalázó helyzetbe hozva szüleimet például bevásárláskor. Ilyenkor persze, a békesség kedvéért megkapja amit akar...

A nagyobb dolgokkal se elégedett soha. Nemrég kapott egy tabletet (elég drágát) névnapjára, de már azt is csak fikázza, hogy mekkora egy gagyiság, és kéne egy másik, stb.

Nem élünk szerencsére rossz körülmények között, de ez számomra akkor is visszatetsző stílus.

Nekem eszembe nem jutott soha így elégedetlenkedni, mindig megbecsültem a sorsom, a családtagjaim, a dolgokat amiket ajándékba kaptam.

Ami viszont még a fentieknél is jobban idegesít, hogy mindezek mellé elég gusztustalan stílusa is van.

Elküld mindenkit a fenébe, káromkodik, dobálózik, verekszik. Utóbbi csak azért veszélyes, mert van rajta kb. 15kg felesleg, súlyban közel áll hozzám, símán meg tudna sebesíteni. Most üssek neki vissza? A jómodor azt diktálja, hogy ne, de ha magam kell védenem...

A szomorú az, hogy ötletem sincs, hol szedte fel ezt a viselkedést. Szüleim diplomások, én is sokat tanulok, sose viselkedünk így itthon.

Mit kezdjek ezzel a helyzettel? Hogyan vigyem őt rá a változás útjára? A szép szó nem használ, attól csak még gusztustalanabbá válik a modora, ha olyanja van, még hülyének is néz.

Félek, hogy hosszú távon, meg fog tőle mindenki őrülni.