Miért viselkedik velem úgy a testvérem mint egy rossz narkóssal?
felnőttek vagyunk már, külön élünk ő családban én egyedül.
Én dohányzom régóta ő sosem dohányzott.
tegnap meglátogattam -mert egyébként ezt a dolgot leszámítva jó a viszonyunk- és mikor mondtam neki, hogy legközelebb jöjjenek el ők hozzám és főzök valami jó kaját, (elkezdtem sorolni, hogy miket) erre flegmán már-már kiabálva elkezdett velem "pattogni", hogy jé végre enni is fogok valamit és nem azon lenni, hogy a szervezetem mindennap azzal küzdjön, hogy ne haljak meg és, hogy ő nem fog engem eltartani 10 év múlva ha egy lecsúszott drogos leszek.
Nem értettem és nem értem mi baja meg egyáltalán, hogy jut ilyen eszébe?!
egyáltalán nem élek egészségtelenül, leszámítva a dohányzást, eszek iszok rendesen mindent (alkoholt nem mert undorodom tőle) mozgok is. Sosem vagyok beteg vele ellentétben ő minden nyavalyát azonnal elkap. Megkérdeztem mi baja, és hogy normális-e? erre az volt a válasza, hogy egy idegroncs vagyok(mármint én) nem tudtam ezt hova tenni hazamentem. Nem vagyunk már gyerekek mind 2-en 30 és 40 közöttiek vagyunk még ahhoz sincs köze, hogy dohányzom mivel saját keresetemből veszem, eltartom magam 20 éves korom óta előtte is a szüleink neveltek minket mikor suliba jártunk... nekem is ugyanúgy saját lakásom van mint neki.
(még a füst sem zavarja ha hozzám jön mert csak a teraszon dohányzom.)
szerintetek erre mit lehet reagálni?
Valami más baja lehet. Próbáld meg kipuhatolni, hogy mi lehet az. Lehet, hogy valaki a hátad mögött összevissza pletykált neki rólad valamit?
Vagy egyszerűen az ő idegeivel van valami baj, vagy valamiféle magánéleti problémája van.
Ő lánytestvéred, vagy fiútestvéred? Nem derül ki az írásodból. Vagy én vagyok figyelmetlen?
köszönöm a válaszokat, nővérem 4 évvel idősebb mint én, nagyobb lakásuk van, pénzük is több mivel ő is és a férje is jól keresnek, nem stresszes a munkahelyük. Én sem panaszkodhatom mert el tudom magam tartani normális körülmények között. Nem pletykálnak a hátam mögött arról tudnék mert ő sem dőlne be ilyen dolgoknak. A Férjével is rendben van minden a gyerekek sem rosszak. Nincs tiltva nekik a dohányzás, ettől függetlenül egyik gyerek sem dohányzik, úgyhogy még "rossz példa" sem vagyok...
nővérem 39 éves én 35
a nővérem gyerekei 14 évesek (ikrek).
nem vagyunk irigyek egymásra, én 5 éve élek egyedül mert a párom gyereket akart nagyon, de megmondtam neki kerek perec, hogy nekem nem lesz gyerekem mert nem szeretnék és kész. Akkor a párom azt mondta, hogy akkor majd keres olyan nőt aki szül neki gyereket én meg nem tartottam vissza. Párkapcsolatra sem vágyom boldog vagyok egyedül, úgyhogy nem értem mi a fene baja van neki. (mind 2-en vékony alkatúak vagyunk még hasonlítunk is egymásra úgyhogy a külsőmre sem irigy vagy bármi.) Bocsánat, hogy megint regényt írtam :)
1-es vagyok.
Írj csak "regényt" nyugodtan, hiszen a részletekben rejlik általában a lényeg. :)
Amúgy csak azt tudom mondani, hogy: passz.
A leírtakból nem lehet semmi ésszerűre következtetni, hogy mifene baja lehet. Talán frontja volt, vagy valami mégsem kerek az életében, csak nem mondja?
5-ös!
Ne haragudj, de ez hülyeség!
Ha gyereked van, akkor nem vagy szabad?
Szerintem az a börtön, ha valaki egyedül van, ha valaki önző módon éli le az életét. Joga van ahhoz is, és ahhoz is, hogy gyermeke legyen.
Szerintem a nővére boldog a gyermekeivel, kiteljesedett és értelmes, szabad életet él, hiszen szabad akaratából választotta, hogy családot alapít. És ez a normális.
Más lehet itt a gond.
köszi a vála2szokat mindenkinek küldtem a hasznost.
nem irigy a "szabadságomra" nagyon szereti a gyerekeit, nem tudott teherbe esni csak lombikkal sikerült nekik anno azért is lettek ikrek.
Nálunk minden nő rettentő nehezen esett teherbe valószínűleg én is így lennék, ha akarnék gyereket. A tesóm gyerekeit nagyon szeretem, de sajátot nem szeretnék. Nem vagyok gyerekellenes csak egyszerűen mindig tudtam, hogy nem vagyok anya típus és nem is akartam soha gyereket, ezt a szüleim is elfogadták és a nővérem is tudja kicsi korunk óta. Nem ezzel lehet a gond, majd felhívom és megkérdezem őt, hogy miért mondta ezt.
megkérdeztem és azt mondta h hü..lye vagyok és, hogy állandóan bagózok evés helyett ezért vagyok ilyen vékony és, hogy nem normális az életmódom mert nem eszek semmit stb... csak a cigi.
most is pattogott és azt mondta ilyenért fel se hívjam
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!