Hol a határ a tini és a s.ggfej között?
Van egy tinédzser korú testvérem, én már házas vagyok. Karácsony alkalmából meglátogattuk szüleimet. A kérdés azért születik, mert húgom vállalhatatlanul viselkedett, és nem most kezdődött, az utóbbi pár találkozásunk alkalmával már "alkotott".
Szüleimnek nem segít semmit, visszabeszél, hol az anyját, hol az apját utálja épp, kijátssza őket egymás ellen, ami nyilván a szüleim sara, ugyanis ők nevelik, ez világos.
De pl. most hogy náluk voltunk, nem szólt sem hozzám, sem a feleségemhez. Eddig kedvelt minket, én mindig jó fej voltam vele, meghívtam mindig kajálni, zsebpénzt adtam neki néha, vettem neki ajándékokat a saját ízlése alapján (mindig nagyon örült azoknak, amiket tőlem kapott), segítettem neki háziban stb.
Nem történt köztünk az ég világon semmi konfliktus, most mégis úgy gondolta, hogy nem köszöni meg az ajándékot, nem szól hozzánk, ha kérdeztük, egyszerűen nem válaszolt, sem nekem, sem a nejemnek.
Küldtünk neki még korábban régi közös képeket, amiket feldobott Instagram, nem válaszolt rá semmit.
Megkérdeztem, mi a viselkedése oda, esetleg megbántottuk, azt mondta, nem, majd telefonozott tovább. Nagyon szar volt a hangulat miatta. Anyámék mondták, hogy tini, meg hogy velük is ezt csinálja néha.
Én viszont annyira felhúztam magam, már csak azért is, mert a feleségemmel is bunkózott, aki világ életében nagyon rendes volt vele, sokszor vele beszélt meg dolgokat, segített neki, a saját autójával hurcolta stb. hogy arra gondoltam, én befejeztem vele a kapcsolattartást, amíg nem változtat.
Ennyi volt az ingyen taxi, az ajándékozás, a zsebpénzezés, meg a meghívások.
Tudom, tini, de nekem ez egy kicsit sok. Én is voltam tini, haragudtam én is anno anyámékra sokszor, de éreztem, hogy hol vannak a határok, főleg kvázi idegenekkel.
Mit gondoltok, ez természetes viselkedés vagy egyszerűen csak egy s.ggfej?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!