Amióta teherbe estem a nővérem szinte nem is törődik velem. Miért csinálja ezt?

Nyilván, aki gyereket akar, az már a pozitív tesztnél gyerekről beszél, megjegyzem hibásan, ugyanis ilyenkor még csak egy kifejletlen, cseresznyemag nagyságú, tudattalan embrióról van szó. Nem véletlen használatos az elvetélt kifejezés és nem a meghalt, és pont ugyanezért használjuk egy terhességnél az embrió és magzat kifejezéseket, nem pedig a gyerek(em) szót.

Egy gyereknek ugyanis vannak kifejlett szervei, képes a nő testén kívül is életben maradni, hasznosítani tudja a levegő oxigénjét, folytat anyagcserét stb, ezek közül egy pár hetes embrió/magzat speciel semmire sem képes. Biológiailag és sok egyéb szempontból még szó nincs gyerekről.

És igen kissé (vagyis nem is kissé) nevetségesen hat az, hogy valaki arról papol, hogy "meghalt a gyereke", mert elvetélt tizenpár hetesen pl, miközben másnak a pár éves vagy épp felnőtt gyereke halt meg. Azért nagyon-nagyon nem ugyanaz a kettő és itt senki nem mondta, hogy nem fáj egy vetélés, de túlzásba sem kell esni, hogy meghalt a gyereke...

63!

Ezt mondd annak az anyának, aki elvesztette a magzatát/gyermekét...

🤦🏻‍♀️🤦🏻‍♀️ Jól van, látom a lényeg átjött.

Te meg mondd annak a valóban anyának, akinek valóban meghalt az x éves gyereke, akit nevelt, akiről gondoskodott éveken át, akiért mindent megtett, akivel rengeteg élménye és szép emléke van stb stb! Senki nem bagatellizálja el a vetélés fájdalmát, de nem kell a ló túloldalára esni, hogy “meghalt a gyereke”, mert ez több szempontból sem állja meg a helyét és igen, meglehetősen nevetséges hangzik mikor vetélés és embrió/magzat és meghal kifejezéseket használják, miközben másnak a megszületett gyereke hal meg. A kettőről azért szerintem mindenféle erőfeszítés nélkül belátható, hogy véletlenül sem egy és ugyanaz a kategória! Aki ezt sem képes felfogni, azzal kár vesződni.

64, igen, ezt mondom annak az anyának, meg válaszolónak, aki itt írogatta, hogy "meghalt a gyereke". Tudod milyen az, amikor meghal a gyereked?

Elmesélem:

tehát a barátom gyereke 17 éves volt, sétált haza az iskolából egy osztálytársával tanítás után, a járdán mentek és egy autó gyorshajtott, felhajtott a járdára fékezés nélkül és mindkettőt elütötte. Egyikük meghalt a helyszínen, másikuk a kórházban.

Amikor a barátom és a felesége, illetve a fiú húga megtudták, összeomlottak. Nyugtatókon éltek, nem aludtak, nem ettek, pszichológushoz jártak (és járnak a mai napig, pedig ennek 5 éve).

Oda kellett menniük azonosítani a holttestet, meg kellett szervezniük a saját gyerekük temetését, értesíteniük kellett az egész családot, az iskolát, a barátait, az edzőjét, a srác zenekarát a hírről külön-külön.

Ott állt a szobája üresen az összes cuccával. El kellett adniuk a házat és elköltözniük, mert nem bírtak az emlékek miatt ottmaradni.

A feleségének pánikrohamai voltak két évig, a szexuális életük tönkrement, a házasságuk a mai napig romokban van.

Ott voltam a temetésen, rengeteg ember ott volt, szegény fiú anyja össze is esett.

Na, ilyen amikor meghal a gyereked.

És ezzel nem a vetélés fájdalmát próbálom relativizálni, de azért egy vetélésre, ami egyébként az első trimeszterben több mint 20% gyakoriságú és a magzatnak egyébként is élettel össze nem egyeztethető betegsége volna, tehát nem véletlenül megy el, na ez az érzéketlenség azokra nézve, akiknek tényleg meghalt a gyerekük.

"Én pedig erre írtam, hogy egy anyának ezt nem tudod elmagyarázni."

- jól van, akkor kérdezz meg egy anyát, hogy melyik fájna jobban neki: a megszületett gyereke halála, vagy a pár hetes terhességének a megszakadása.