Kimondhatatlanul megbántott, ti hogy viselkednétek hasonló esetben?
Annyira friss még ez az egész, hogy fel sem fogom, hogy mi történt:( A testvéremről van szó. Olyan csúnyán és megalázóan bánt velem, mint még soha senki.
Röviden a történet: Én 40 éves vagyok, ő 42 éves, mindketten lányok vagyunk. Soha nem volt az a nagyon szoros testvéri kötelék közöttünk, de elvagyunk, főleg mióta gyerekeink vannak, többet összejárunk, a gyerekek szeretik egymást nagyon (7-12 évesek).
Sajnos én 3 éve elváltam, azóta van új párom, akivel nagyon nagyon szeretjük egymást, úton van a közös babánk (páromnak nincs még gyermeke) és most fogunk összeházasodni is. Mindkettőnk családja szereti és elfogadja a másikat, a gyermekeim imádják a páromat és ez kölcsönös. Azt hiszem elmondhatom, hogy nagyon boldogok vagyunk mi így négyen (hamarosan öten :) ).
És itt jön a lényeg: most jelentettük be a családnak, hogy összeházasodunk. Párom családja örül, anyukám is, de nővérem reakciója teljesen lesokkolt.
A koronavírus miatt sajnos nem tudunk találkozni és más-más városban is lakunk, így telefonon hívtam fel, nem titkol szándékkal, hogy felkérjem tanúmnak is egyben. Az öröm helyett azonban hidegzuhanyt kaptam a nyakamba: lehordott mindenféle cédának, aki "felcsináltatta és elvetette" magát egy szerencsétlen palival, a gyerekeimet semmibe veszem és én tönkreteszem a gyerekeimet azzal, hogy szülök egy babát, el fognak menekülni az (igazi) apjukhoz mert 40 évesen belőlem idegroncsot fog csinálni egy csecsemő és vegyem tudomásul, hogy nem is illünk össze a párommal és úgyis tönkremegy ez a házasságom is. Még ezeket úgy végighallgattam, de amikor folyton kitért arra, hogy ő mennyire sajnálja az én gyerekeimet, hogy ilyen céda, önző anyjuk van, hát elsírtam magam és mondtam, hogy nagyon megbántott és én ezt nem szeretném hallgatni tovább.
Hozzáteszem volt férjem nem gazdag, de a pénzesebb kategóriába tartozik, így ha már sok szeretet nem is, de utazással, pénzzel, játékkal kápráztatja a gyerekeket, amivel nincs is bajom, csak ne bántsa őket. Erre is megkaptam tesómtól, hogy a gyerekeim át fognak pártolni az apjukhoz, mert attól mindent megkapnak (anyagilag) mi meg csórók vagyunk és egy gyereknek ez nem kell. Hát mit ne mondjak. Teljesen lesokkolódtam, összeomlottam. Nem élünk nagylábon igaz, de mindenünk megvan, gyerekeknek is, midnen időnket együtt töltjük, sokat kirándulunk,nevetünk. Nincs X-box a nappaliban, de van helyette közös főzés és társasozás. Nem tudom őket elvinni tengerpartra, de helyette sokat kirándulunk, piknikezünk amit nagyon nagyon szeretünk. Nem hiszem, hogy ezt szégyellni kellene :(
Most úgy érzem soha nem fogom tudni ezt megbocsátani, hogy így beszélt velem. Ti mit gondoltok erről?
#27 te ki vagy és mit érzel hogy így beszélsz? Neked a szüleid mindig mindent odafingottak az asztalra, amit kiejtettél a szádon? Vagy csak és kizárólag az a jó szülő és az szolgálja a gyerek rendes érzelmi meg mindenes fejlődését, ha x-boxot szeretne, és mostazonnalderögtön megkapja anyucitól meg apucitól?
Meg mi köze annak, h nincsenek elkapatva ahhoz, hogy a gyerekek egyetemre szeretnének majd menni?
Eszem fszm megáll...
(Ha már pénz: olyanról hogy diákmunka hallottál már? Vagy olyanról, hogy ha ahhoz még fiatal a gyerek, akkor kapott zsebpénz beosztása, összegyűjtése... Vagy a te szótáradban ilyenek nincsenek, csak olyanok, hogy dúsgazdag apuci, meg plázaci a anyuci egy 400 nm-es lakásban nevel 1 gyereket és 3 díszkutyát? És különben sem azt írta hogy putriban laknak, hanem azt, hogy köszönik szépen, jól érzik magukat úgy, ahogy vannak, nincs szükségük többre.)
37!
Mintha az én nővéremről írtál volna! Dettó ugyanaz. Sőt rosszabb! Egesz életében irigy, féltékeny volt rám. Csak azt nem ertem miért, nekem lett volna okom rá, mert ő mindent megkapott, én semmit, sose szóltam. Mikor apukám felajánlotta kifizeti a családi ebédet az esküvő utan (kb 13emberre), úgy kiakadt, villámokat szórtak a szemei, sz.arul esett neki. Októberben jelentettük be hogy babát várunk. Na, aztán egy hónappal később kijelentette ő is akar, már próbálkoznak, miközben utálja a gyerekeket! 20 éven át hallgattuk, ő nem akar! És most, pont most jut eszébe 40 évesen, mikor én terhes lettem? Esküvőnk előtt 3 nappal korábban megkérte a párja a kezét. Gondolom ez is
... véletlen volt??? Régen mindig mindenkinél sz.ar embernek àllított be, sokan utáltak is engem, mentünk valahova, szégyellt engem stb... sose tudtam miért. Ő meg fúrt mindenki háta mögött, ő és ő és ő milyen szemét, milyen ronda stb... fbn meg ott jópofizik velük, meg az életben. Nem jön össze a gyerek nekik, kész idegroncs azóta. Verseng mint mindig. 6 éve felhoztam neki, szeretnék fogszabályzót, 2 hetre rá azzal jelent meg. Egyik pasija letaperolt, ő is látta, de ugye én voltam a ri.banc... 1 évig alig beszélt velem. De azt nem vette észre hogy a pasija csalja és kihasználja. Stb, stb, stb...
Kedves kérdező! Nem vagy egyedül ezzel a problémával. Ezek után ne nagyon tartsd a kapcsolatot vele. Én 2 évig nem beszéltem nővéremmel. Most már kicsit jobb a helyzet, de a régi gonoszságait sose fogom elfelejteni.
A nővéred egy megkeseredett nő. Lehet boldogtalan, és gyáva lépni, így igenis irigyli hogy neked van életed a válás után is.
Nem vagy koros a babához, akárki károg is itt erről.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!