A bátyám leutánozza az életemet amit eddig csúfolt? Hogyan lehet leszerelni?
Nekem 22 évesen párom lett. Szép lassan összeköltöztünk, majd 26 évesen úgy döntöttünk várunk a gyerekkel (párom 23 volt) és kimegyünk szerencsét próbálni az USA-ba. New York mellett laktunk, nekem irodai legális munkám volt, a párom pincérnő volt általam legális papírokkal. Közben a bátyám végig minket fúrt, a szüleinket is felbújtotta, hogy elhagytuk őket, menjünk haza! Ezt hallgattuk 4 évig! Mire aztán hazajöttünk inkább, kitaláltuk hogy legyen gyerekünk és jobb lesz a nagyszülők mellett! A szüleim is minden nap sírtak a Skypeon emiatt, hogy nem láthatnák az unokát.
Hazajövetel után az eddig bulizó bátyám nagyon irigy lett! Kiderült hogy addig is elment dolgozni a régi munkahelyemre amit addig gúnyolt! Gyorsan talált egy barátnőt és 3 hónap után kihirdette az esküvőt, amikor tudta hogy mi idén nyáron akarjuk tartani. Meg is tartották ősszel. Majd még mielőtt nekünk sikerült volna, bejelentették a gyerek érkezését is! Közben mi is szervezzük a dolgokat, de most vasárnap szólaltak fel a családi ebéden, hogy a munkahelye által (az én régi helyem) Amerikába helyezteti át magát és viszi a családját is! Mindenki el volt ájulva, annyira örültek!
Évekig hallgattam tőle hogy mi ott csórónak számítunk, nincs kolbászból a kerítés, a helyiek utálják a bevándorlókat, meg minden egyéb rosszat! Mindig csúfolódott! Közben meg csak irigy volt és azt intézte hogy ő is kimehessen. Ha szól, segítek neki, de neki nem az fájt hogy ő nem lehet ott, hanem az hogy én ott vagyok. Szerintem szüleink fejét is ő tömte tele, hogy sírjanak és hívjanak haza minket bűntudat keltéssel.
Szerintetek is irigy volt és megtervezte ezt? Láttatok már ilyen testvért? Amikor számon kértem azt mondta, hogy nem tehet arról, hogy nekem nem jöttek össze a dolgok neki meg igen :D Amíg én nem voltam sikeresebb, addig bulizott, nem volt nője sem, aztán amint nekem jöttek a dolgok elkezdett kapálózni hogy idősebbként beérjen engem. Szerintem full szánalom.
Ha leegyszerűsítjük a dolgot, akkor itt nyilván arról van szó, hogy a testvéred irigy volt rád, ezért gúnyolt meg piszkált téged állandóan, most pedig ezért röhög rajta, hogy végre "beelőzött" téged minden téren.
A legnagyobb hibád az, hogy egy ekkora szemét embert megtűrsz az életedben. Azzal okoztad volna neki a legnagyobb bosszúságot, ha levegőnek nézed nemcsak a megjegyzéseit, hanem őt magát is.
Ha van egy kis eszed, akkor leépíted magadról. Segítek, már az esküvődre se hívd meg, mert azt is igyekezne tönkretenni a beszólogatásaival, meg azzal tömné a meghívottak fejét, hogy csak azért veszed el a barátnődet, hogy őt utánozd :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!