Velem van a baj?
20 éves vagyok, egyetemista és van egy húgom aki 18 éves most végzős. Annak ellenére hogy ő a fiatalabb amióta csak élek őt kezelik felnőttként, amit azért nem értek, mert olyan gyerekes h*lyeségei vannak, hogy égnek áll az ember haja tőle. Például 16 évesen már volt rendőrségi ügye mert jó poénnak tartotta az i*ióta barátaival együtt, hogy elkössenek egy autót, aminek természetesen az lett a vége, hogy megszólalt a riasztó és este tízkor a rendőrök hozták haza. Természetesen ez érettségi szünetben történt, ami csak neki volt szünet én épp akkor érettségiztem, és a szüleimet épp az kötötte le, hogy a húgomat kimossák a sz*rból. Ennek ellenére ez 2 nap múlva el volt felejtve és nyáron már mehetett külön nyaralgatni ugyanazokkal a barátaival akiknek a rendőrségi ügyet köszönhette. Én próbáltam már beszélni a szüleimmel, hogy nem értem miért néznek el neki mindent, engem meg már elővettek azért is, mert az egyik érettségi tárgyam nem úgy sikerült ahogy szerették volna. Válasz: eltúlzod. Mindig ez a válaszuk, de nekem egyszerűen rosszul esik. Olyan, mintha a húgom lenne a családban az isten még úgy is, hogy hibát hibára halmoz. Az egész rokonság őt tutujgatja ha látogatóba megyünk, tőlem maximum megkérdezik hogy megy a suli, és ennyiben kimerültem, mintha ott sem lennék. A húgom meg körbe van ugrálva, mesél, mindenki csupa füllel hallgatja. Még a saját ballagási ünnepségemen is őt ülte körbe mindenki és rendesen küzdenem kellett hogyha hozzátettem valamit a témához, akkor engem is meghalljanak. A nagyszüleim is jobban szeretik a húgomat, karácsonykor például hallottam, hogy a papám kint a garázsban mondta neki, hogyha sikerül eladni a Balatoni hajóját amit már nem használ, akkor abból a pénzből vesz a húgomnak egy autót. Amit nem sajnálok tőle, nem erről van szó, de rosszul esik annak fényében hogy engem van hogy még szülinapomkor is elfelejtenek felhívni. Mintha ennek a családnak nem is léteznék.
Eljöttem egyetemre, tanulok, azt hittem ha viszem valamire, ha kicsit többre viszem mint a húgom, akkor végre elismernek, de nem így lett. Nem otthon lakom már, hanem albérletben, de ha mondjuk felhívom anyát vagy apát, akkor nem rólam érdeklődnek hogy hogy vagyok, hogy megy a suli ( az első pár hónapban depressziós voltam, mert úgy éreztem magamra maradtam és nincs senkim) hanem 10 percig azt hallgatom, hogy a húgom a pasijához költözött és milyen jó hogy ennyi idősen már ügyesen a talpára állt. Azt is elnézik neki, hogy esze ágában sincs egyetemre menni, ő kitalálta, hogy a pasijával szintén, kiköltöznek majd külföldre ha leérettségizett és ott jól megszedi magát. Engem persze anya egyből leszúrt, hogy miért nem tanulok jobban, és minek vagyok akkor az egyetemen, ha nem a tanulásra koncentrálok, csak azért mert most félévkor nem lett meg egy tantárgyam. Szóval teljesen el vagyok keseredve, egyedül érzem magam, és nem tudom mi lehet velem a baj, ami miatt rajtam kb. mindenki keresztül néz.
Sajnalom, hogy ilyen idiota csalafod van - mar bocs. Hiaba mondod el nekik, hogy mi a gond..nem er el az agyukig, vagy csak ugy tesznek mintha nem.
Szerintem egyszeruen a te normalis eleted unalmas szamukra es sokkal jobban erdekli oket a hugod zuros elete, mert azon aztan lehet csamcsogni. Rolad valoszinuleg tudjak, hogy tutujgatas nelkul is feltalalod magad!
Elmondom, hogy en mit tennek. Szepen nem hivogatnam oket, ha megis akkor 1-2 perc erejeig,majd kozolnem veluk, hogy most le kell tennem dolgom van. Amennyiben a hugodrol kezd el meselni, mond, hogy oke es valts temat! Csak felszines infokat osztanek meg veluk, mast nem. Rossz erzes lehet, de tovabb kell lepned. Baratkozz es vedd korbe magad olyan emberekkel, akikkel jol erzed magad!
A húgod nagy dumás vagány, te meg a rendes, de "szürke" testvér.
Ne búslakodj, ha az élet igazságos, te többre viszed.
Teljesen indokolt, hogy elhanyagolva érzed magad, és hogy kettős mércét érzel a teljesítményetek megítélésében.
Ha az egyik gyerek mindent megtesz, és az ötöst ér, a másik is megtesz mindent, és az hármast ér, akkor azt a szülőknek kötelességük egyformán dícsérni, jutalmazni. Sajnos itt nem ez történik, hanem a "tékozló fiú" ajnározása.
A helyzethez hozzájárul, hogy ő kifeléforduló, a gesztusait jól kezeli, azzal a saját érdekében - akár manipulatívan is - jól kommunikál. Ezzel szemben te visszahúzódó vagy. Nem ezen, de a kommunikációdon javítani kell, különben nagy eséllyel a munkádban nagy eredményeket fogsz a szorgalmaddal elérni, de valószínűleg nem leszel sikeres.
Javaslom, hogy csökkentsd a kommunikációt a családdal, és ezalatt esetleg ezt az elhagyatottságot beszéld át egy pszichoterapeutával! Csak utána a szüleiddel!
Ha a szüleid akkor nem mutatnak megértést vagy legalább nem gondolkoznak el a helyzeten, akkor 2 lehetőséged van. 1. A neked kellemes szintre redukálid velük a kapcsolatot, igyekszel ilyen keretek közt tartani a kommunikációt. 2. Elengeded a dolgot, azaz tkp. megbékélsz a másodhegedűs helyzettel. Nem egyszerű, mert nekem sem megy %#$&.
Nem veled van a baj.
Építsd le a családod - ilyen emberekre nincs szükséged.
Nyugi, ha a húgod lelép külföldre, "megtalálnak" majd, hogy segíts nekik ebben-abban, de ne hagyd magad, mondd meg szépen, hogy ha eddig nem kellettél, a segítséged se kelljen!
Nekem is voltak ilyen rokonaim, csak az unokatatestvéreim voltak a "mindenek". Nem hiányoznak. Az egyikkel tartom kényszerűségből a kapcsolatot, de már nem hiszem, hogy sokáig.
Valószínűleg az történhetett, hogy mivel ő utánad született, születéskor ő volt a "kis elkényeztetett jövevény" akire "most nagyon kell figyelni" és ez a figyelem megmaradt később is.
Asszertív kommunikációt tudom én is javasolni, valamint hogy például keresd ritkábban őket, a "mostanában ritkábban keresel" mondatokra pedig lehet reagálni (higgadtan, nem indulattal) az ok megemlítésével.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!