Hogy reagálnátok erre a gesztusra?
Tegnap mindent megcsináltam, megfőztem, elmosogattam, felmostam, mire hazaért. Nem gyerek vagyok, ő lakik nálam. DE: bármit mondtam, vagy kérdeztem, mindenbe, de az égegyadta világon mindenbe belekötött. Nem hagytam magam, visszapofáztam. Sikerült jól összevesznünk. Én bementem a szobámba és míg ő le nem feküdt, ki sem jöttem.
Ma reggel megint korán elment, mire felébredtem, az étkezőasztalon "várt" három bonbon és egy banán. (Gondolom rájött, hogy most tényleg nem én voltam a hibás.) Akkor, amikor megláttam, húztam a számat, hogy jah, megszólalt a lelkiismerete. De ahogy telnek az órák, megenyhültem, mert jelzésképpen tudatja velem, hogy "bocsi, tényleg én voltam nemnormális". Nemsokára hazaér. Ahogy ismerem, nem fog szólni semmit, mert egyébként is elég házsártos.
Én köszönjem meg a gesztust, vagy maradjak csendben? Várjam meg, míg ő kezdeményezi a békülést? Mit tennétek a helyemben?
Tudom, hogy vannak ennél sokkal nagyobb problémák, de ilyet még sosem csinált. Valahol jól esik, viszont tegnap nagyon durván megbántott.
11., oké, semmi gond.:)
Valaki írta, hogy nem haragtartó. Hát ha valakiről el lehet mondani, hogy nem az, akkor az én vagyok. Nem tudok haragudni sokáig senkire. Pont ez a gondom, mert a szó nélkül kirakott apróságot nem tudom hová tenni. De tényleg az lesz, hogy én mondom, köszi. Mégiscsak az anyám, és szeretem egyébként. Csak a természete nagyon durva lett az utóbbi időben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!