Miért az az általános Magyarországon, hogy verik a gyerekeket?

Se engem, se egy ismerősömet se verték meg soha.

Egy ismerősöm szerint se elfogadott, sajnállak, hogy ennek az ellenkezőjét tapasztaltad.

Egy értelmes szülő verés nélkül is meg tudja nevelni a gyerekét. Aki erre képtelen, az nézzen magába.

Teljesen egyet értek veled. Nálam nincs olyan eset, ami indokolná, hogy rácsapjak a fenekére, kezére, arcára, bárhova, akár egyetlen egyszer is, nyomós indokkal. Megengedhetetlen. A gyenge szülők eszköze a verés, rácsapás, stb. A lányom baromira próbálgatja a határait, borzalmasan tud viselkedni, ha valami nem úgy történik, ahogy ő akarja. De nem bántom. Beszélek es magyarázok és őszintén leszarom, hogy mit gondolnak a körülöttem levők. Érdekes, így is megérti, összeszedi magát, elkezd normálisan viselkedni.

Nem értem, aki ráüt a gyerekére, mert rosszul viselkedik, az pl a kollégájára is ráhúz, ha bunkó? Vagy csak a nálunk kisebbeket menő megütni?!

Pofon és pofon között van különbség.

Amiket Apámtól meg a Nagypapámtól kaptam azok nem nagyok voltak (még ha akkor annak is tűntek), hanem hirtelenek. És ez volt a lényeg. És nem rögtön kaptam, hanem akkor, amikor már olyan szemtelen voltam, hogy "kellett". Arra jó volt, hogy megtanuljam, hogy van egy határ. Szemben a hugommal, aki ugyanolyan nevelést kapott mint én, csak gyakorlatilag 0 pofonnal, mert ő sutyiban csinálta a dolgokat és nem volt úgy felvágva a nyelve mint nekem, én nem lettem "sunyi", olyan aki titkolódzik, mert "mi lesz ha kiderül", lazán el tudok viselni bármit és képes vagyok vállalni a következményeket.

Ezek a pofonok "hasznosak" voltak.

Amiket Anyámtól kaptam... azok nem. Azokat sose felejtem el, mert tudom, hogy a 95% azért kaptam, mert igazam volt, ő pedig kifogyott az érvekből. De legalább ezt is megtanultam kezelni.

És semmi problémám nem származott az első kategóriás pofonokból...

Tehát, ha ésszel használják, akkor szerintem lehet "epítő jellege". Csak az a baj, hogy a szülők 90% nem képes erre, ezért cséplőgépesdit játszanak.

De persze ez csak személyes vélemény.

16/L

Ráadásul egy gyerek, aki mégcsak megvédeni sem tudja magát. Undorító. És elég szomorú, hogy valaki szerint ez normális. Persze meglehet így is tanítani a gyereket, hogy hol a határ, de ettől függetlenül nem ez lesz a normális. Érdekes, én is egy problémás, szemtelen kölyök voltam sokszor, viszont egyszer nem kaptam pofont szüleimtől, hanem elmagyarázták miért nem szabad ilyet csinálnom és roppant érdekes módon megértettem pofon nélkül is. Egy gyerek lehet buta, de nem hülye. Van annyi esze, hogy felfogja, amit mondanak neki, mégha ezerszer is el kell neki mondani. De persze, egyes szülők szeretik a könnyebb utat választani.

Mindegy, a szerencse, hogy sehol nem ez az átlagos, de tény, hogy azért akad jónéhány ilyen szülő is, aki üti a gyerekét.

F

Azért "bántalmazás" és "bántalmazás" között is van különbség. Nem nagyon van olyan ismerősöm, aki ne kapott volna a fekenére gyerekként, vagy nagyon kivételes esetben egy pofont, amit a szülő rögtön utána meg is bánt, és nyugodtan megbeszélték a dolgot.

Én ezt nem tekintem bántalmazásnak. A szülőknek is véges a türelme.

Ami viszont velem történt, sajnos az.

Apám 3-4 éves koromban már módszeresen terrorizált és vert.

Autista vagyok, sajnos mindigis gondjaim voltak a kommunikációval. Féltem az emberektől, és nem szerettem a rokonoknak se puszit adni meg ölelgetni, pláne akit akkor láttam kb másodszor.

Egy látogatáskor szóvá tette a rokon, hogy "Nekem nem köszönt külön a gyerek". Ekkor voltam 4 éves.

Apám nem szólt semmit, csak akkora pofont adott visszakézből, miközben én épp egy üveg pohárból vizet ittam, hogy koccant bele a fejem, és felhasadt a szám.

A rokonok meg szépen végignézték, és értékelték, így kell ezt.

Na, innentől kezdve lehetett mindent. Ok nélkül akkorákat kaptam, hogy az asztal alól kellett összeszedni.

Meg persze a lelki terror, a folytonos megalázás, szexuális zaklatás (szóban ugyan, de akkor is).

Tartott érettségiig. Aztán leléptem.

Azóta illedelmes jóviszony van köztünk, ha évi egyszer látjuk egymást.

Én nem hántorgatom fel, ő meg nyilván megbánta, mert fél, hogy egyedül marad öregkorára.

Szóval, ha én dönthetnék ebben, rokon, nem rokon, én büntetném.

De sajnos a rendőrséget nem érdekli, az iskolában elmondtam, kikaptam még jobban. Először anyutól, hogy szégyent hozok rá, behívták, aztán a tanítónénitől, hogy gonosz dolog a saját szüleimről hazudozni.

Anyu mindig aput védte, azóta se tudom, miért. Mondjuk, ő sose kapott.

Ennek ellenére nem lettem problémásabb, mint alapból voltam, leérettségiztem, egyetemre járok, dolgoztam mindigis...

De nem értem miért történt mindez, vagy mire volt jó.

Ja, és lány vagyok.

Akiket gyerekként hasonlóan autoriter módon neveltek, azok reagálnak mechanikusan úgy, hogy "ők is veréssel büntetik gyerekeiket".

Én is úgy gondolom, hogy van eltérés a rendszeres és nem rendszeres bántalmazás közt. Ha egy gyereknek többszáz alkalommal el lett mondva, hogy "nem szaladunk ki az úttestre autó elé" de egy váratlan pillanatban mégis kiszalad (mert nem lehet a kezét szorítani minden pillanatban meg ugye nem is tanácsos szorítani, nem ez a megoldás), mit lehet tenni, hogy megértse, felfogja örökre és végérvényesen, hogy ne tegyen ilyet? Ha már rengetegszer el lett mondva és nem fogja fel hogy mivel járhat ez?

Egyébként szerintem időszakhoz sem köthető a dolog, a párom 19 évvel idősebb mint én és életében 2x kapott pofon az apjától, mindkettőre tökéletesen emlékszik, engem lányként pedig rendszeresen megvert apám, a legkisebb szemtelenség miatt is mert nem volt más eszköz a kezében, nem tud nevelni és szerintem nem is akart. A mai napig félek tőle, hogy egy neki nem tetsző kijelentés után csak úgy szájba vág pedig már felnőtt vagyok.

A páromban megbízni is hónapokba telt, mert féltem, hogy ugyanolyan lesz mint apám és felpofoz a véleményem miatt, persze semmi ilyenről szó sem volt soha, sőt. Gondolom emiatt is ennyivel idősebb, jó, hogy van mellettem egy érett, megbízható valaki, akire számíthatok, tud normálisan gondolkodni és érvelni, nem a veréssel érvényesíti az igazát.

#26

Örökre és végérvényesen nem fogja felfogni egy pofontól. Én is kaptam néhány pofont gyerekként (soha nem nagyot, és nem gyakran), oké, akkor épp abbahagytam azt, ami miatt csináltam, de legközelebb simán bejátszottam újra ugyanazt, csak:

a.) akkor már jobban figyeltem, hogy a szüleim ne lássák, vagy

b.) tojtam rá, és vállaltam a pofont, mert úgyse fájt.

Szóval kicsi pofont egyszerűen értelmetlen is adni, mert nincs visszatartó ereje. Igazából én ezért szoktam jót nevetni a "nevelő célzatú pofon" kifejezésen.

Nagy pofont adni gyereknek meg nem normális dolog.

#28

* ami miatt KAPTAM