Apám nem keres, anyám utál, fél lábbal hajléktalan vagyok, mit csinálhatnék 17 éves lány létemre?

Egyrészt felejtsd el az öngyilkosságot. Más is megjárta ezt a poklot és hidd el, hogy van kiút és pár év múlva már csak emlék lesz.

Először is keress munkát. De a munkát végezni is kell, ne legyél link. Legyen egy bankszámlád, ahol gyűjtöd a pénzt, ha anyád elveszi, akkor legyen kettő és csak az egyikről tudjon! De gyűjts!! Pár hónap alatt össze fog jönni egy albérletre való, plusz kaució.

Maradj tisztességes, mert hosszútávon csak az fizetődik ki, okulj anyád életéből.

Nem mondom, hogy érettségi nélkül nem lesz munkád, mert ha dolgos vagy, akkor lesz. Barátnőm is nyolc általánost végzett csak, de bejárónőként igen jól keres, viszont ég a keze alatt a munka.

Tehát kitartás! Nekem már saját lakásom, kocsim és családom van, mert kitartottam. Neked is sikerülni fog!!!!

Aki értetlenkedett azon, hogy a gyermekotthon mitől volt még rosszabb: nos attól, hogy az ott levő gyerekek, kamaszok tele vannak agresszivitással (nem csoda!) és egymást bántják, szekírozzák, csicskáztatják stb.

Gondoljatok arra, hogy a börtönökben is hasonló okok miatt van erőszak.

És természetesen a gyengébb fél fogja mindezeket elszenvedni.

És ostoba naivitás arra gondolni, hogy kellő számban ott dolgozó, rátermett és agilis, csöppet sem fásult gondozók vannak ott, akik meg tudják akadályozni az erőszakot. Jó esetben próbálják megakadályozni.

Aki kamunak gondolja, keressen másik témát, ami szerinte nem az, és fejtse ki ott bölcs és hasznos gondolatait.

Én is azt javaslom, hogy állj lábra egyedül, sajnos nehéz. Nézz utána, hátha van valamilyen szociális szervezet, aki segít neked, most hirtelen a nane egyesület jutott eszembe. [link] Téged bántalmaznak, ők pedig azért vannak, hogy ezen segítsenek.

Egyébként pedig én is azt javaslom, hogy keress valami melót, és költözz el, amilyen gyorsan csak tudsz. És lehetőleg ne add meg az új címedet.

Hú, hát én nem tudom, milyen burokban élnek egyesek, de ha nem a szép elméleteket néznék, hanem a magyar valóságot (ami nem csak egy budapesti villanegyed), akkor azért világosnak kellene lennie, hogy a hatóság egyre gyengébb és az intézkedéseik kiszámíthatatlanok, reakciókészségük súlyos esetekben nulla, de veszélytelen, kockázatmentes dolgokat meg túlreagálnak. Lehet, hogy innen a tévhit, hogy na, majd a hatóság jól megfogja a grabancát az iskolakerülőnek... Mert nagy dolgok fel vannak fújva, hogy húdemilyen hatékonyan intézkedtek, a sok szerencsétlenségnek, családon belüli erőszak áldozatainak hátatfordítás meg úgysem kerül a médiába. Meg azok a hatékony intézkedések sem, amikor a bántalmazó elől menekülő kisgyerekes anyukák rejtőzésre használt címét kiadják a bántalmazónak és hasonlók.

Egyébként nem olyan rossz a helyzet, mert a helyesírás sokat elmond az ember értelmi képességeiről is, nem csak a tanulmányairól, és a Te helyesírásod azért eléggé jó! Sokan itt a gyakorikérdéseken elbújhatnak melletted.

Nekem egy borsodi ismerősöm 16 évesen saját elhatározásból hagyta ott a bántalmazó családját és kért állami segítséget, őt nem gyermekotthonba helyezték, hanem egy olyan házba, ahol hasonló korú fiatalok laktak, mind iskolába járt és ő ott eléggé jól érezte magát. Aztán amikor 19 évesen elkezdte az egyetemet, akkor beköltözött az egyetem kollégiumába.

Azt azért mondd ki, hogy Te a nevelőapád és az anyád is bántalmazó, tehát Te is bántalmazott vagy. Teljesen normális, hogy ilyen negatív gondolataid vannak egy ennyire bántalmazó környezetben. De azért ott van Benned az, hogy Te nem akarod tönkretenni az életed akkor sem, ha két személy minden energiájával tönkre akarja azt tenni. Jó lenne, ha felhívnád a kék vonalat és segítséget kérnél tőlük, ők eléggé képben vannak, ismerik a menekülési lehetőségeket, információval minimum tudnak segíteni. Ugyanúgy a már említett nane. [link] és [link]

A lényeg, hogy lépj, mert nagyon méltatlan életet élsz most, akkor is lépni kellene, ha nem látod a következő egy métert sem. Az, hogy hajléktalanságtól meg utcai erőszaktól rettegsz, csak a bántalmazó magatartás eredménye. A bántalmazással megkeserített életű embereknek lecsökken a kreativitásuk, problémamegoldó képességük, hitük, önbizalmuk, ez természetes. Pedig akik ilyen nehéz helyzetekből lépnek, nagyon jó eséllyel javul a helyzetük ezáltal, nem pedig romlik. Próbálj meg úrrá lenni a félelmeiden és merj változtatni.

Először is: nagyon erős vagy!

Rengeteg mindent megélhettél.

Na, én az ilyen szülőket küldeném olyan helyre, ahonnan az egyetlen kiút a kéményen keresztül lehetséges - gáz halmazállapotban!

3 évvel vagyok idősebb nálad, anno voltam középsúlyos depressziós is, amikor “csak” zaklattak az iskolatársaim, de ezt az állapotot biztos nem bírnám sokáig ép ésszel.

Ahhoz képest, hogy 8 általánosod van, nagyon intelligensen kommunikálsz.

A nagyszüleid/távolabbi rokonaid élnek még, vagy beszámíthatóak?

Mondanám a pszichológust vagy a mentálhigiénés szakembert, de ha a genetikai selejt szüleid egyáltalán nem hajlandók segíteni téged, akkor ebben sem fognak.

A lényeg, hogy NE add fel! Rád sokkal jobb lehetőségek és emberek várnak, - viszont ehhez az kell, hogy ez a két ember örökre kikerüljön az életedből. Tudom, hogy nemsokára betöltöd a 18-at, és hivatalosan is különköltözhetsz, viszont átérzem, hogy addig is mekkora nagy kínszenvedés lehet együtt élni ezekkel.

Keress munkát, és próbálj meg mielőbb a saját lábadra állni.

Vannak barátnőid, akikkel tudsz erről a témáról őszintén beszélni, és meghallgatnának?