Mit éreznél, ha kiderülne, hogy az apád otthagyta a gyerekét?

Semmit. Nem biztos, hogy bárkinek jobb lett volna, ha tartja a gyerekkel a kapcsolatot. Nyilván megvolt az oka annak, hogy sem ő, sem az exfeleség, sem az a gyerek nem akarta keresni a másikat.

A titkokat nem szeretem, így azt azért megkérdezném, hogy miért nem mondták el soha. De ennyi.

Ebben a helyzetben vagyok.

Legelső kapcsolatából született egy tesóm.

Őt nem nevelte, de engem és a másik két testvéremét hibátlanul. Jobbat nem is kívánhatnék nála.

Elképzeltem. Valami mélységes szomorúságot.

Talán azért, mert az a gyerek, a féltestvérem hordozza az én gyermekségemet is. Ez a féltestvéremmel közösen hordozott gyermekség lett elhagyva, tehát valahol én is.

Volt nekem ilyen barátnőm, aki így volt elhagyatva, konkrétan az édesanyja volt a fő ludas benne, mert mindent megtett, hogy a férfit távoltartsa a gyerekétől, aztán az új feleség is így volt.

Általában igen összetett események vannak az ilyen történetek mögött.

Az igazság azonban mindig tisztítja a levegőt, talán már most érzed, hogy tisztábban áramlik a tüdődbe a levegő.

Én felvenném a kapcsolatot a testvéremmel, mert ő a testvérem, és annak az információnak a tudatában, hogy van egy testvérem, nem akarnám ugyanazt a hibát elkövetni, mint az apám a gyermeke tudatában.

Tehát innentől van egy személyes felelősségem is, hogy milyen kapcsolatot ápolok a testvéremmel. Aztán akár vele közösen körbejárnám az igazság különböző arcait, hogy valahogy tudjak tisztán látni.

Egy nagyon pozitív tényezője vabn ennek a történetnek, hogy gazdagodtál egy testvérrel, őt (a szülők világától függetlenül) akár igazi testvéreddé is teheted.

Velem ez megtörtént...

Én és a bátyám voltunk a lepasszolt gyerekek, van egy sokkal fiatalabb hugunk (20 évvel fiatalabb nálam). A vér szerinti apám semmiféle módon nem próbálta tartani a kapcsolatot velünk, minden közeledést elutasított. Csak véletlenül tudtuk meg, hogy született testvérünk, róla se tudtunk semmit.

Meghalt, és a temetésre elmentünk, bár vonakodtunk, de valahogy így tűnt illendőnek. Ott találkoztunk az új családdal, akik jóformán el akartak zavarni minket. A testvérünk is ott volt, (14 volt) és feltűnt neki, hogy nagyon hasonlítunk, kérdezte az anyját kik vagyunk, bátyám mondta neki, hogy a testvéreid. Kiderült, hogy semmit nem tudott róla, hogy van még két féltestvére, és eléggé kibukott, őt amúgy is megrázta a halála. Végül konkrétan elzavartak a temetésről, de a hugunk megkeresett minket Facebookon. Rettentően felzaklatta a dolog, összetörtük a fejében a "rendes apa" emléket az apjáról. Nem szándékosan, egy csomó sz.rságát nem mondtuk el. Először azt hitte csak hazugság, de a tények minket igazoltak, úgyhogy egy évvel később újra felkeresett minket, és jóban lettünk. Nagyon aranyos lány különben, nagyon hasonlít ránk külsőre is, és stílusra is. A családja forr a dühtől, mert mindig is azt akarták, hogy az "előző család szűnjön meg létezni", és pont a saját lányuk miatt nem így lett.