Anyukám nevelő intézetbe akar tenni, de miért?

Kedves 17-es!

Lehet, hogy te fiatalon szültél, de mivel a kezdetektől egyedülálló vagy, a legalapvetőbb dolgot nem bírtad megtanítani a veled remek, kifogástalan kapcsolatban lévő gyermekednek: hogyan kell ápolni egy házastársi kapcsolatot, hogyan kell összetartani egy családot, milyen egy igazi férfi, pedig erre akár lány, akár fiú óriási szüksége volna.

Lehet, hogy ha vártál volna a gyermekszüléssel pár évet, akkor elég érett lettél volna nemcsak arra, hogy egészséges gyermeket szülj egy eseménytelen terhesség után, hanem hogy képes legyél helyesen kiválasztani a gyermeked apját is. Természetesen ha a gyermeked édesapjával történt valami tragédia és amiatt nem lehet veletek a kezdetektől, akkor bocsáss meg.

De égbekiáltó, hogy a kérdező pár sorából és az édesanyja életkorából milyen ítéleteket kreálsz az anya felett! Mert valamiben ügyesebb vagy nála (jelesül te sosem mondtál még a gyerekednek meggondolatlanul mérgedben semmit, amit később megbántál nyilván), abból még nem következik, hogy összességében jobb anya vagy-e nála.

Sőt, megfigyeléseim szerint épp azok az anyák szapulják a másik anyát a legbőszebben, akiknek szintén vaj van a fülük mögött, csak másféle, mint amiről szó van, és végtelenül boldogok, hogy ebben, legalább ebben ők ügyesebbek.

Én a kérdező korosztályát tanítom. Alapvetően nem találkoztam még olyan gyerekkel, aki ne lett volna mély érzésű és érzékeny, sőt, leggyakrabban épp a legmélyebben sérült gyerekek a legproblémásabbak. A szüleik viszont a poklok poklát élik meg a nevelésük során, három műszakban vállalnak munkát, hogy lehetőleg mindent megadjanak, és ha valami elvárásuk lenne otthon, a gyerek rájuk sem bagózik, amikor kifakadnak, akkor pedig ők lesznek diliházba valók.

Na nehogy már azt a szülőt védjük, aki 3 műszakot nyom le, alig tölt a gyerekével időt, és akkor is csak elvárásai vannak és kiabál..

Nem, a gyerekem tényleg nem látott minthakapcsolatot. Én sem irigyeltem soha senki kapcsolatát, pedig a nagymamámék 50éve házasok, de már rég leléptem volna a nagyim helyében.

Ellenben a családi összetartásba beleszületett, nálunk minden házasság szétment, de az elvált felek segítik egymást.

Nem tudom mi ez a fene nagy együttérzés a szülők iránt. A legtöbben azt teszik, amit kényelmes nekik. 3 műszakban szívesebben dolgoznak, minthogy közös programon legyenek a tinikkel, vagy megtanulnák a helyes kommunikációs alapokat, hogy jó kapcsolatuk lehessen a gyerekükkel.

Másik generáció, de a gyerekükért fejlődhetnének. Tanár vagy, szerinted hányszor mondják a szülők a gyereküknek, hogy büszkék rá? Te hányszor mondod?

A szülők eljátsszák a hattyú halálát kívülről, de semmi lényegit nem adnak a gyerekeiknek. Már egészen kicsi koruktól rossz volt hallgatni, mi megy a játszótéren, de még a pedagógusok megszégyenítős lélekrombolós dolgai is bombázzák a gyerekeket. Erre tinikorban rájukszakad egy hormonbomba, hirtelen emelkednek az elvárások, és ahelyett, hogy valaki meghallgatná őket nyomatják nekik a sok lélekpusztítást. Elég jó szülőnek lenni nehéz, de nem nehezebb, mint tininek. Én még emlékszem, milyen volt, most ezerszer könnyebb és stresszmentesebb az életem.

A klimax minden 50 körüli nőt érint és most sikerült felfedeznem, miért voltak olyan ingerlékenyek a tanáraim, barátaim anyukái, anyukám és a barátnői, szóval gondoltam terjesztem, mert nincs benne a köztudatban, mivel jár a változó kor.

Ez számomra semmiképpen nem elfogadható reakció egy szülő részéről, tömény érzelmi zsarolás.

A kamaszok nagy része feledékeny, rendetlen, szétszórt, ez ennek az időszaknak a velejárója. Persze ez nem azt jelenti, hogy a szülő legyintsen rá és sz.rja le, hogy hanyag a gyerek, de az, hogy nevelőintézettel fenyegetőzik, elfogadhatatlan és nagyon káros is.