A ti szüleitek beszélgettetek veletek ilyesmikről?

Én is kb. azt mondhatom, mint a legtöbb előttem szóló: direktben nem tanítottak erre, de láttam, hogyan élünk, egész kis koromtól bevontak a pénzügyi dolgaikba.

9-re:

Az mondjuk kizárólag a te hibád, hogy az első mínuszos hónapod után hitelekből próbáltál jól élni.

Ha mondjuk keresel 100e Ft-ot és költesz 120e Ft-ot, akkor hitelfelvétel előtt föl kellett volna tenned a kérdést: mi volt ebben a hónapban, ami különleges kiadás volt, ami nagyon-nagyon ritkán fordulhat elő? Ha nem volt, akkor értelemszerűen nem hitelt kell fölvenni, mert sosem tudod visszafizetni, hanem megszorító intézkedéseket tenned saját dolgaidban. Ennek semmi köze ahhoz, hogy jólétben éltél, ill. nem volt zsebpénzed.

Amúgy, én 18-23 éves korom között egyetemre jártam, kollégiumban laktam, saját magamra vásároltam (legalább az élelmiszert és alapvető ruházkodást, buszbérletet, szórakozást tekintve). Nálad nem volt ilyen átmeneti időszak, amikor kicsit rájöhettél volna, mire elég havi X Ft bevétel és mire nem?

Sosem beszéltek velem ilyenekről, de ha beszéltek is volna, nem lettek volna számomra mérvadóak, mert ők maguk (szüleim) sosem tudtak bánni a pénzzel. Kb. hónaptól hónapig elcseszték, és fura, mert bár negyvenes éveim második felében járó nő vagyok, de fogalmam nincs, mire ment el a pénz. Látszatja nem volt soha (tehát tárgyak, műszaki cuccok, jobb kocsi, szebb bútor), soha. Anyu sem szórta el magára (sosem öltözködött), szóval ez az életem nagy megválaszolatlan kérdése marad, hogy amikor anyám pl. Magyarország legjobban fizető cégénél dolgozott (irodai munkakörben), apám pedig műszaki vonalon volt csoportvezető, akkor hova a bánatba ment el a pénz hónapról hónapra. De úgy, hogy ha bármi hirtelen kiadás jött (autójavítás, új mosógép kellett, ilyenek), akkor anyám mindig ment a mamához (saját anyukájához) kölcsönkérni.

Néha persze odamuffogtak nekem, hogy spóroljak, tegyek félre (amíg otthon laktam), de nem voltak hitelesek számomra. Amikor férjhez mentem, akkor tanultam meg bánni a pénzzel. Férjem a legnagyobb szeretettel és türelemmel avatott be a normális pénzkezelési kultúra alapjaiba, addig nekem ugyanis a félretett pénz az fogalom szintjén volt csak ismert. A lányunk most 20 éves, jól bánik a pénzzel, ügyes, mértéktartó. Én direkt módon nem okítottam, inkább ő kérdezgetett, és olyankor beszéltünk erről.

A konkrét pénzügyekbe soha nem láttam bele. Nem láttam a számlákat, fizetésükről is csak nagyjából volt tudomásom.

Viszont azt láttam, tudtam, hogy szegények vagyunk. Ez teljesen átjárta az életemet. Én az a fajta voltam sokáig aki tényleg csak a minimumra ad ki és akkor is mintha foghúzás lenne. Még az osztálykirándulásra kapott költőpénzeim is inkább megtartottam. Soha nem mentem sehova, nem akartam "pazarolni".

Az a baj, hogy az alkoholista apám rengeteg pénzt elvert. Ez látszott az életünk lecsúszásán is. És látszott azon, mennyire nem kaptam semmit az elinduláshoz az életben.

Igazából magamtól jöttem rá, hogy milyen drága az élet és mennyit kell dolgoznom azért hogy egyáltalán nullán legyek.

Szerencsére ma eljutottam arra a fizetési szintre, ahol van biztos megtakarításom is és nem kell őrülten spórolnom. Kiadásokat nagyjából vezetem csak. A nagy kiadásokat, bérleti díjat, kocsi, utazás, ilyesmit. A napi kiadásokat csak az elfogyott pénz alapján követem. Úgy vagyok, hogy tudnék spórolni, nézni az akciókat, nem tömni a pizzát, sört, egyebeket. De igazából nem akarok teljesen puritán életet sem élni.

Nalunk kiskoromban volt a "zsebpenz", ami errol szolt, hogy azt gyujtsuk, ha valami nagyobb dolgot szeretnenk vagy azt koltsuk olyanra, amit anyuek nem vesznek meg (rago minden napra, csoki stb.). Mellette volt akkoriban takarekbelyeg a suliban:-).

Ezeken keresztul es ahogy mas is irta a reszese volt az eletuknek.mi is lattuk, hallottuk erre nem futja, az draga, ez ilcso, ennyibe kerul az aram, annyiba a benzin, a nyaralasra egesz evben kell gyujteni es akkor olyankor lehet fagyizni, atugrani a szomszed orszagokba is belole.

Es en kerdeztem is, meg figyeltem is kerdezes nelkul.

Nem mondom, hogy ettol tudtam jobban banni a penzzel, de az elso fizetesekbol, alberleti tapasztalatbol hamar megtanultam, hogyan kell jobban sporolni es mirol is beszeltek a szuleim a draga es olcso es mi az amit muszaj befizetni, meg a ne kerj kolcson, ne legyel ados dolgokat.

Ehhez szerintem kell az adott gyerek erdeklodese.

Nekem volt.

Ferjem gyerekeinek probalta egesz eletukben hangsulyozni mi draga, mire nem futja, mit kell mindig befizetni. Mindig elolhagyta a bevasarlasokrol a szamlakat, hogy nezzek meg.

Elerni semmit nem ert el vele. A gyerekei nem nezegettek mi mennyibe kerul, nem is figyeltek, higy mi a draga, mi az olcso es azt se ertettek meg mi az a rezsi, mi a hitel es mi az sporolni.

Es ok szorjak a penzt, mindenkinek tartoznak, nem ertik miert kellene nekik rezsit fizetni, jobb szeretnek feketén dolgozni vagy akar lopni is masoktol. Azert akad koztuk jobban nevelt is, de o se erzi a penz sulyat, nem is erdekli csak nemregiben jott ra, hogy neki kellene tobb, mert nehany alkalommal nemet mondtak az igenyeire (amik irrealisan tulzoak voltak, higy mit vegyenek meg neki). Ezert most azon van, hogy tobb penze legyen, de nem azon, hogy ami van azt okosabban koltse el vagy jobban takarekoskodjon.

13-as vagyok.

"bár negyvenes éveim második felében járó nő vagyok, de fogalmam nincs, mire ment el a pénz"

Ezzel én is ugyanígy vagyok. A szüleim jól kerestek, elég jól, a nagyszüleim házat adtak nekik a fenekük alá, semmire nem költöttünk, nem voltak márkás cuccaink, alig adtak zsebpénzt, és még nekünk sem tettek félre. Mégsem értem, hova ment el a 2000-es évek elején, közepén az akkor kb. 5-600ezres jövedelmük, ami akkoriban nem volt kevés. Semmilyük nincs, és még csak nem is cigiztek, ittak.