Mennyire van rossz hatassal ez egy kisgyermek fejlodesere?
Az a kérdés, hogy mit lehet tenni. Erre az a válasz, semmit.
Gondolom, nem élvezetből laknak együtt a nagyival, és nem azért nem adják be otthonba, hogy a 4 évessel kitoljanak.
Egy megfelelő otthonba több millió a beugró, plusz a havi díj. Az szociális alapon működő elfekvőkben több éves a várólista, szó szerint kihalásos alapon lehet bejutni, és ott aztán rohamosan leépül a rokon. Ennek senki se szívesen teszi ki az édesanyját.
Elhiszem, hogy borzasztó egy ilyen beteg emberrel együtt élni. Az én nagyim is leépült, rákos beteg lett, a végen teljesen eltorzult a személyisége. De mit tehettünk volna? Dobjuk ki?
El kell viselni. Nem tehetsz mást.
Igen lathattad itt korabban, azota sem tortent valtozas, pedig nem most irtam ki. Nekem panaszkodik anyu, de mikor mondom mit kene csinalni, akkor az a valasza, hogy ne szoljak bele. A ket szulo nincs is mar egyutt parkapcsolati szinten, megis egyutt elnek tobb, mint fel eve, ez sem egeszseges szerintem.
Tehat ha egy esetleges halucinacio miatt rahivjak a mentot, nem tartjak bent, nem helyezik olyan osztalyra hosszutavra ahova valo? Egyebkent a kisgyerek mar van, hogy utanozza olyan szinten, hogy neki is ilyen gondolatai vannak. Volt, hogy korhazban volt az apja, az ocsem ugy reagalta le, hogy "apat elraboltak a rossz emberek". Anyu ezen csak nevetett... engem meg sztbsz az ideg a hulyeseguk miatt.
12:
Nincs olyan kórházi osztály, ahol bent fogják élete végéig. Nincs se Lipót, se zárt osztály, se semmi, kap egy valag nyugtatót, és lehet hazamenni.
Ismerősöm anyukája demens, és őt is kitessékelték, hogy kész a zárójelentés, lehet menni. A néni ott sírt a folyosón délután ötig, hogy vigyék haza, mert nem emlékszik, hogy hol lakik. A rokonok meg csak akkor tudták elvinni.
Magyar egészségügy, no komment.
"Tehat ha egy esetleges halucinacio miatt rahivjak a mentot, nem tartjak bent, nem helyezik olyan osztalyra hosszutavra ahova valo?"
Ha ilyenkor kihívják az orvost, akkor esetleg - de csak esetleg - beviszik, de már aznap kihööhet saját felelöségre, mivel cselekvöképes jogilag.
Abban meg nagyon igaza van az egyik korábbi válaszolónak, hogy nem igazán lehet ilyen esetben mit tenni.
Az állami intézetekbe a legtöbb esetben csak idöseket vesgnek be, de betegeket nem - szellemileg leépülteket meg végképp nem, de a csak síma idösellátásra is minimum fél év-év a várakozási idö, mert csak akkor lesz hely, ha valaki meghal az ott lakók közül.
Magánintézetekbe elöbb be lehet kerülni, feltéve, hogy havi több ezer Ft körüli ápolási díjat ki tud fizetni a család.
Emellett akár állami, akár privát otthonról van szó, oda vagy az idös családtag beleegyezésével lehet elhelyeztetni, vagy ha a család akarja bejuttatni, akkor elötte gondnokság alá kell helyeztetni, ami kedvezö esetben is egy év bírósági ügyintézést jelent.
De ha téged ennyire zavar a helyzet, akkor az is megoldás lehetne, hogy te veszed magadhoz a mamát és akkor nem kell a kisgyereknek ott élnie vele egy lakásban. Feltételezem, hogy a szüleid nincsenek olyan helyzetben anyagilag, hogy a mamát akár privát intézetbe elhelyezzék, szóval esetleg az is megoldás lehet, ha te vállalod ezt.
Ismerősöm magához vette a nagyiját huszonévesen, mert úgyis csak pár év.. a néni 98 éves, az ismerősöm meg 37 ..
Nem tud magáról gyakran, rettentő a társaságában lenni, de legalább tisztába tenni nem kell.
Valahogy kezelni kellene az idősek problémáit.
A gyereknek az lenne a legrosszabb, ha elvennék az anyjától.
Ha nekem lenne ilyen rokonom, akinek nem futja az otthonban tartására, elkülönítenék neki egy részt a házamban(saját wc+tusoló és egy szoba), és fizetnék egy közelben lakó rászoruló embernek, hogy foglalkozzon vele mittudomén napi 3000 ftért.
A gyógyszerezést mindenképp megoldanám, hiszen nélküle ön és közveszélyes.
Néha kivinném sétálni, programokra, ha a gyerek nincs a közelben, az egész házban járkálhatna, ezerszer jobb élete lenne, mint egy otthonban. A pelenka alap lenne végszükség esetére.
A gyerekek rendkívül rugalmasak, nekem egy rakás ostoba rokonom van, egyszerüen nem hagyom kettesben őket, ha pedig ott vagyok, megmondom egyből jó hangosan, hogy xy nem úgy gondolta, hanem mittudomén.
A gyerekek szemében hitelteleníteni is simán lehet mást. Pl ha azt mondod ne hallgasson xyra, simán úgy kezeli, mintha az nem mondott volna semmit. Legalábbis az én gyerekem ilyen, lazán megmondja hogy anya nem ezt mondta stb.
Meg kell mondani a kicsinek, hogy a nagyi butaságokat beszél vagy baj van a fejével, ne figyeljen rá, ne higgyen neki, az van, amit anya mond.
Mennyit találkozik a kicsivel? Annyit mondhatsz a szüleidnek, hogy segítesz nekik a nagymama helyzetét megoldani, ha kérik/cipeled,építesz neki saját teret, utánajársz dolgoknak, beszélsz ügyvéddel stb/
Ha meglebbented, hogy 90+ évet is élhet, észbe fognak kapni a szüleid.
Én bpi lakásbólhoztamki plusz egy furdofulket es egy felszobát. Nem olyan nehez az, talan csak panelban.
Nálunk csaladi hazban is siman el tudom képzelni, hogy kettévágunk egy szobát ami a furdő felöli falnál van, és beépítünk oda wct,zuhanyzót.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!