Mit kezdjek az anyámmal való kapcsolatommal? Hogy mondjam meg neki, hogy bőven nem vagyok már gyerek?
Előre is bocs a novelláért.
30 feletti férfi vagyok, több éve elköltöztem már a vidéki családi házunkból. Anyám a bátyámmal él együtt, aki egy 40 feletti, elvált férfi.
Már ez sem egy normális helyzet.
Amikor elköltöztem a karrierem miatt, tök jól éreztem magam Budapesten. Ez a mai napig így van, oda rendeztem be az életemet.
Régen sokszor hazajártunk hétvégén a budapesti, de szintén vidékről származó exbarátnőmmel. Amikor nem tudtunk leutazni vidékre, és felhívtam anyámat, hogy ezt elmondjam neki, mindig sírva fakadt.
Szerintem az lett volna a normális viselkedés, ha örül annak, hogy kialakítottam egy életet, egy otthont, ahol a (ex)szerelmemmel élhetek együtt. De nem, ő csak sírt a hiányom miatt, és ez nyomot hagyott az én aktuális hangulatomon is.
Ugyanezt a sírást a telefonban sokszor hallotta az exbarátnőm is, és folyamatosan vicc tárgyává tette, valamint ő sem értette, hogy miért nem szimplán csak örül anyám a boldogságunknak.
Kb. egy éve szakítottam az ex barátnőmmel, anyámnak rögtön felcsillant a szeme, hogy akkor majd biztosan hazaköltözöm. Ez persze meg sem fordult a fejemben.
Tudom, hogy exbarátnőmet rettenetesen zavarta ez az örökös hazavárás, így kb. 10 százalékban ez is tehet a kapcsolatunk végéről. Tévesen anyuci pici fiának kezdett el gondolni, pedig baromira nem vagyok anyás.
Általában még havonta hazatérek vidékre hétvégenként, mert sok a vidéki barátom, akikkel szívesen találkozom. Ilyenkor nem mehetek szállodába, hiszen ott a szülői ház.
Sok budapesti barátom és ismerősöm is vidékről származik, így karácsonyra én is hazautaztam vidékre, mint a többiek, mert nem lett volna kihez szólni.
Szeretem anyámat, de nem bírom elviselni, hogy ilyenkor gyerekként kezelnek. Szó szerint felidegesít a látvány, hogy a negyven feletti bátyámat állandóan babusgatja, és engem is szintén mindig etetni, itatni akar.
Az egészséges életmód híve vagyok, az összes karácsonyi kaja az egy szál hurka volt, amit megettem.
Mindemellett kicsit felelőssé is teszem őt az exbarátnőmmel való szakítás miatt.
Már oda jutottam, hogy az otthon töltött négy nap alatt, még karácsonykor sem szóltam anyámhoz 10 mondatnál többet.
Anyám nyugdíjas, egész nap otthon ül, és vagy a kutyánknak, vagy a bátyámnak gügyög. A kizárólagos beszédtémák az evés, a vásárlás, a számlák befizetése, és a rokonokról való pletykálkodás. Ha valamit ki nem állhatok a világon, az a pletyka.
Ami végképp kiakasztott, hogy egyik karácsonyi estén csörgött a telefon. Egy rokonom volt, elbeszélgettem vele, majd megkérdezte: És Rita is hazautazott hétvégére?
Kiderült, hogy anyám minden rokon előtt úgy tett, mintha még párkapcsolatban lennék az exemmel.
Tudom, hogy nagy kincs, hogy még él az anyám. Hogyan mondhatnám meg neki, hogy szeretem, de ne kezeljen gyerekként sem engem, sem a bátyámat, és fogadja el, hogy már legalább 10 éve felnőttünk?
válasza:
válasza:"Anya, szeretlek, de ne kezelj gyerekként se engem, se a bátyámat, és fogadd el, hogy már legalább 10 éve felnőttünk."
Mondjuk így.
válasza: válasza: válasza:Az, hogy felismerted, hogy anyukád is részese volt a szakításodnak, már egy hatalmas előrelépés. Én is így jártam, hogy a páromra rátelepedett az anyuka, és végül addig manipulálta a páromat, hogy szakítás lett a vège.
Én azt tanácsolom, hogy rendszeresen hívd fel, akár napi szinten is, hogy érezze, hogy szereted és fontos neked, de ne legyen bűntudatod, ha nem tudsz hozzá hazamenni. Valamint a párkapcsolatodba se vond bele annyira, hogy ilyesmi mèg egyszer előfordulhasson.
A jó kommunikáció nagyon fontos, mondd el neki, hogy hálás vagy a gondoskodásáért, de inkább ne fáradozzon annyit érted, inkább te ajánld fel, hogy segítesz neki valamiben.
válasza:Meg tudom érteni a kérdezőt.
Én ritkán járok haza, telefonon naponta beszélek anyámmal. De nála is azt látom, hogy unatkozik, egyedül van.
Én is Budapesten lakom. Egyszer kétszer anyám is finoman bepróbálkozott a kérdéssel, hogy nem e akarok haza költözni. Vagy mikor meghalt az alkesz apám a rokonok rögtön azzal jöttek, hogy akkor többet járhatok haza anyámhoz. Mikor lett autóm, akkor ugyanez, hogy akkor majd többet járhatok haza.
Én meg egyszerűen meghalok, ha itthon kell lenni. Nekem annyiban nehezebb, hogy itt se barátok, se programok, egyszerűen megöl az unalom. Pesten vannak haverok, programok.
Vagy csak szimplán magamnak való vagyok. Egész héten dolgozom, mindig van körülöttem legalább 3-4 ember. Egyszerűen kiégek szociálisan és vágyom az egyedüllétre. Jobban érzem magam ha kimenetek egyedül kirándulni, utazni, mint hogy otthon bámuljam a tv-t.
Illetve engem is zavar a gyerekként kezelés. Mikor az élet a körül forog, hogy felkelek és mit reggelizel? Mit kérsz ebédre? Mit viszel? Egyedül meg felkelek eszek ha akarok. Még munkában is kimegyek egyedül ha úgy tartja kedvem.
Arról ne is beszéljünk, hogy ilyenkor karácsony környékén a rokonság is úgy viselkedik velem, mintha a mama otthon ülős lusta gyereke lennék,csak mert nincs a mai napig befejezett egyetemem. Azt nem látjak, hogy Pesten önálló, dolgozó ember vagyok. Igaz albérletben, de szépen gyűlő megtakarítással, céges autóval.
És pont ez a kettősség nehéz. Egyrészt ott a munkám, ahol konkrétan embereket irányítok,felelősség van rajtam. Mellette meg haza jövök és belecsöppenek a céltalan tini életbe. Amikor tehetem elkerülöm a hazajárást.
válasza:Nem tudsz vele mit kezdeni, sosem fog megváltozni. Egyetlen amit tehetsz, hogy ritkítod a látogatást.
Ha pedig normális kapcsolatot akarsz leállítod a sírva-pityogva telefonálását is, mert ez nagyon beteg.
Ha elkezdi, elköszönsz és leteszed.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!