A ti szüleitek mennyire szólnak bele a dolgaitokba?
Balra nézek, és azt látom: FELNŐTT PÁRKAPCSOLATOK.
Szerinted mennyire?
A leválás a gyerek, az elengedés a szülő témája.
Leválni nem csak fizikailag, hanem érzelmileg és pszichésen fontos.Mikor még van egy megfelelési kényszer a szülő felé akkor a leválás nem történt meg.Mikor a szülő kéretlenül igyekszik beleavatkozni a felnőtt gyereke dolgaiba, akkor az elengedés sem történt meg.
És rendszerint ebből keletkezik a feszültség, mint jelen esetben.
Célszerű realizálni, hogy ha a szüleidnek nem tetszik valami, akkor neked ahhoz ebből a szögből vizsgálva semmi közöd, mert azok nem a te érzéseid, így nem kell velük azonosulnod sem.
Most már szerencsére nem nagyon, de ehhez 6 év kapcsolat kellett, hogy szépen fokozatosan leállítsuk őket, és az is sokat segített, hogy 1000 km-rel arrébb költöztünk. Szépen finoman a szülők tudomására kell hozni, hogy megvan a saját életetek, és bár szívesen veszitek a tanácsokat, de a döntések a tieitek. Tudom, hogy ez nem könnyű, de meg kell érteniük, hogy nem lehet örökké fogni a kezeteket.
Sok sikert!
Nekem alapvetően sosem szóltak bele.
Ez egyrészről jó. Másrészről eléggé gyámoltalan és határozatlan voltam egész életemben, így néha jól esett volna egy kis iránymutatás, segítség, tanácsadás.
Főleg a felsőoktatásban vesztem el. Egyik szülőm sem tanult anno tovább, apám ráadásul otthon döglő alkoholista volt, soha nem volt egy "mintám" hogy milyennek is kellene lenni egy jó felnőttnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!