38 éves férfi vagyok. A szüleim nem engednek elköltözni. Kényszerítenek. Hogy lehetne a legkisebb sérelemmel megoldani a helyzetet?

Gyenge a szívük, kerülném a drámát. A szavam semmit nem ér apu egójával szemben, legfeljebb megreped az ablak, és kapok egy önbizalomelvonó okosító kúrát, ő meg infarktust.

Külön háztartásban élek egy kétlakásos családi házban, ami apámé. Nagyszüleim laktak itt előttem, de ők már 20 éve nem élnek. Rendbe hoztam, kicseréltem a padlót, stb. Ígérték, hogy teljesen szabad lehetek, nem kell elmennem. De nem így lett. A volt barátnőm ellen egy évig oltott anyám minden reggel. Ott várt a kapuban. Hogy bírsz ilyet szeretni, kevés az iskolája, a bőre nem teljesen fehér. Mit szeretsz benne? Nem bámulnak meg az emberek, hogy ilyennel mutatkozol? Apám: Meglátod, a hóna alá vesz valamit, és lelép. Csak idő kérdése. Mikor teszed már ki? A haverjaimra is tesznek megjegyzést. Elront, bűnöző. Nem akart közeledni hozzád "úgy"? Szóval még melegnek is hisznek. Apám zsarol, hogy ha elmegyek, anyámat is vihetem, vagy az utcára teszi. Eladni nem akarja a házat, kifűteni nem tudják a 200nm-t, idegennek nem akarja kiadni, mert mindketten betegek lesznek attól, ha csak egy szerelmespár szolid puszit ad egymásnak az utca szeme láttára a kapuban, vagy este 8 után kinti lámpát, ne adj Isten gyertyát égetnek, és diszkréten ücsörögnek a teraszon. Próbálták ismerősnek kiadni, amíg náluk laktam, nem bírta anyám, szerinte ez kupleráj így. 2 lakásra még nincs pénzem, magánéletet akarok. (És az utcafronton szexelni, ha úgy tetszik). A legutóbbi barátnőmet be sem mutattam, de 3 hónap után szakítottunk, mikor megtudta, mi a helyzet otthon. Mit kéne csinálnom, hogy ne legyen belőle kórház? El akarok menni.