Hogy hozzam fel ezt itthon? Nekem jó lenne az az autó, viszont még nincs jogsim.
Anyukámnak van egy Mini Cooperje, tavaly lett véve. Nemrég kiderült, hogy terhes, ezért szóba került az új autó is (nagyobb, 5 ajtós, stb) és így a mostanit eladnák. Viszont itt jövök én a képbe... 16 éves vagyok, tavasszal leszek 17. Tavasszal kezdem a kreszt, aztán amint lehet, szeretném letenni a forgamit is. És nagyon szeretem ezt az autót, cuki, csajos, kis városi kocsi, nem érzem "elveszve" benne magam. Ezért arra gondoltam, hogy ne adják el, hanem tartsuk meg, nekem. Eddig csak apával beszéltem az autó-témáról, de a nővéremnek is lett autója, miután megszerezte a jogsit, szóval ebből is gondoltam, hogy majd kapnék én is. Anya sem zárkózik el előle, meg mindig mondja, hogy alig várja már, hogy legyen jogsim, és ne ő fuvarozzon, meg rohangáljon értem.
Csak így kb fél-1 évet ez a kocsi nem igazán lenne használva, meg így az ára kiesne az új autó árából (ami az anya új kocsija lenne). Szerintetek hogy beszéljek erről úgy, hogy ne mondjanak azonnal nemet?
Nincsenek anyagi problémáink. Ha lennének, vagy rosszul állnánk pénzügyileg, úgy eszembe sem jutott volna ez az ötlet.
Nem hiszem, hogy anya majd újszülött/kisbaba mellett engem szeretne fél 8-ra suliba vinni, 1-2-kor értem jönni, aztán vinni az egyéb dolgaimra (különóra, sport,stb), meg nem is várnám el, hogy akkor ők kb a fél napot az autóban töltsék. Az autóját (az újat) nem vihetném el, mert anya is mindenhova kocsival jár. A nevelőapám, meg apa is változó, hogy dolgoznak, így rájuk sem számíthatnék minden nap.
Miért lenne önző?:D Pont, hogy neki is jó lenne.
Mert ha rosszul vezetem fel, akkor rögtön nemet mond, és akkor cs.szhetem az egészet, mert csakazértse' fog rá igent mondani. Nyilván nem egyik napról a másikra adják el, szóval van időm, de jobb szeretek az ilyeneken túl lenni.
Köszönöm szépen a válaszokat!:)
Egy barátnőmmel szeretnék kreszre járni, és ő nem kezdheti hamarabb tavasznál, ezért mennék én is akkor... De apukám szerint ez hülyeség, és ő szeretné, ha már ősszel kezdeném. Szóval ez még kicsit vitatéma nálunk.
A busz nem opció.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!