Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Hogy vegyem rá a szüleimet...

Hogy vegyem rá a szüleimet hogy maradhassak a régi iskolámban?

Figyelt kérdés

Május végén kiderült, hogy a szüleim munkája miatt Budapestre kell költöznünk. Úgy beszéltük meg, hogy kollégiumba költözhetek és itt maradhatok abban a gimiben, ahol most tanulok (Bp tőlünk 1,5-2 órára van, nem tudnék bejárni). Szóltam az ofőmnek, a szüleim elintézték a koleszos papírokat, minden oké volt eddig.

Ugyanis a szüleim pár napja közölték, hogy mégis inkább azt látnák jobbnak, ha nem mennék koliba, hanem engem is beiratnának abba a pesti iskolába, ahová a húgom is járni fog. Azzal érveltek, hogy jobb lenne, ha a tesómmal ott lennénk egymásnak, mert az elején nem fog ismerni senkit, stb.  Meg hogy úgy sem bírnám a koleszt (ez nem igaz, júniusban 2 hetet bent kellett laknom, és akkor nem volt probléma).

Megkérdeztem a húgomat mit gondol erről, azt mondta csak ezért ne menjek abba a suliba, bár tényleg fél a beilleszkedéstől meg az új helytől, de majd megoldja valahogy. Szerinte inkább az lehet a háttérben, hogy a pesti suli igazgatója nagyon győzködte anyáékat az elbeszélgetésen, hogy engem is irassanak oda, miután ők meséltek a versenyeredményeimről, tanulmányaimról.

Az ok, amiért maradni akartam a régi iskolámban hogy más tanrendű a sulink, bizonyos tárgyakat 9-10.-ben emelten tanultunk, így azokból előbbre járunk, másokból meg emiatt kicsit le vagyunk maradva, így nem biztos, hogy fel tudnék zárkózni. Meg persze itt vannak a barátaim, a tanárok, akiket szeretek, stb.

Mivel győzzem meg a szüleimet, hogy maradhassak?


2018. aug. 7. 20:35
 1/5 anonim ***** válasza:
100%

- ezt már megbeszéltétek májusban, miért most akarnak módosítani?


- a húgod ugyanúgy egyedül lesg az osztályában, mint ha nem lennél. Ha nem vagytok egymásra utalva, sokkal hamarabb beilleszkedhet


- az iskolad rendszere miatt is ajánlatos maradnod, mint írtad másképp vesztek egyes tantárgyakat, ezt nem kéne csak ezért megbolygatni


- suliidőben is ugyanúgy válthatsz, ha nem jön be a koli


-tanárok, barátok


Hanyadikos vagy? Milyen suli? Gimi? Ha igen, én is maradnék.

2018. aug. 7. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%

ezt így írd le nekik..

meg kell hogy értsék.

2018. aug. 7. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
57%

Vzseg attól félnek, hgy elzüllesz, ha nem vagy a szemük előtt.


Tudod, ezzel az a baj, hogy ha ők azt mondják, nem maradhatsz, akkor mész velük. :/

2018. aug. 8. 09:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:

Köszi a válaszokat!

#3: Ettől nem félnek, mert megbízható vagyok, ezt ők is tudják, a koleszos tanárok is mondták nekik.

Egyébként most próbálom meggyőzni őket, de ha nem megy, akkor majd ha beszélnek az ofőmmel, talán ő rábírja őket, hogy maradhassak, mert mikor az egyik oszt.társamat akarta ellenére kiakarták íratni a sulinkból, az ofő meggyőzte a szülőket, hogy a lányt ne vigyék el.

Egyébként gimibe járok, jövőre leszek 11.-es.

2018. aug. 8. 12:50
 5/5 anonim ***** válasza:
Basszus, ez nagyon rossz! Próbáld meg higgadtan újra megbeszélni ezt velük. :(
2018. aug. 8. 18:47
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!