Mit tegyek, ha apa mindent túlreagál?

Tyűha, otthon döglesz álló nap és meg kéne simogatni a buksidat, hogy takarítottál?

Nem tudom, nekem ez olyan 11 éves korom körül már ALAP volt, hogy hetente kitakarítom az emeletet.

Az jó, hogy azon gondolkozol, hogy Te mit tehetsz. Fontos, hogy mindent megtegyél, ami a jó kapcsolatotokhoz kell. Mindig vizsgáld meg, hogy amit édesapád mond, az jogos-e. Az is feladata, hogy a vadhajtásokat lenyesegesse rólad, ezért is érezheted, hogy folyton kritizál. Légy szerető, engedelmes, jó gyereke, hogy bearanyozd a napjait. Légy házias, és vedd ki a részed a házi teendőkből. Ha így jársz el, sokat teszel a jó kapcsolatotokért. A jó kapcsolatotok pedig Téged is boldoggá tesz. Nem mindegy, hogy a legszebb éveidet az édesapáddal folytatott harcban, vagy boldogságban töltöd el. Az egész életedet meg fogja határozni.

Ami pedig a sokat emlegetett kamaszkori lázadást illeti, ez egy hülyeség. Az emberiség évezredekig el volt nélküle. Olyan korba léptél, amikor sok mindent másként kezdesz látni. Jó, ha ezt intelligensen meg is tudod fogalmazni, ill. El is tudod mondani édesapádnak. Ha tisztelettel mondod el a véleményedet, úgy ő is el fog az általad mondottakon gondolkozni, esetleg neki is sikerül a higgadtságát megőrizve reagálnia.

Ami az ő indulatos reakcióit illeti, nos, ő is nagy változásokat él meg, neki sem könnyű. A kisgyermeke kezd felnőtté válni, ő maga pedig a fiatal korból kilépve egy új életszakaszba, a középkorúságba lépett át. Mire nagyszülő lesz, valószínűleg egy higgadt, bölcs ember lesz majd.

A lényeg, hogy ne csüggedj, a szép kamaszkor megélése pedig egy komoly feladat, dolgoznod kell rajta. Hajrá!

(az írást ne hagyd abba, találd meg rá a megfelelő időt)

Tisztelt 16é Kérdező!

"Légy szerető, engedelmes, jó gyereke, hogy bearanyozd a napjait." Írja a #6.

Ez részben igaz, tehát pl. az engedelmesség, a háziasság az erény, nemes ember tulajdonsága, főleg, h. még ugye eltartott státuszban vagy.

Azonban tévedés azt hinni, hogy Neked kellene bearanyozni Apád napjait. Ez pontosan akkora tévedés, mint (majd később) várni egy megváltó szerelmes társra, akit Te majd boldoggá teszel, vagy aki majd Téged boldoggá tesz. Nem egymás boldogságának kivitelezéséért születtünk a Földre, hanem, hogy magunk elérjük a saját boldogságunk tudatállapotát. Ha ebben később egy Társ besegít, az nagyon jó, de nem feltétele. (Szerzetes, Apáca is lehet boldog életében, abban az élethelyzetében, amiben épp van)

Szóval, Apád napjait önmagának kellene bearanyoznia, ahol is ha van ebben társa (felesége, élettársa, barátnője) az nagyon jó tud lenni... de az se a Nőjén múljon. Minden élettárs csak egy katalizátor a személyes boldogsághoz, nem több. Mert akit boldoggá képes tenni egy másik személy, akkor Azt boldogtalanná is. Mint ahogyan számos példa van erre is.

Tehát persze, törekedj a jó kapcsolatra, ápold azt, ahol csak tudod, de vedd észre azt is, amikor már túlzásba visz dolgokat, de csak nagyon körültekintően tedd szóvá.

Ami az indulatát illeti, azt figyeld meg, h. valóban veled van-e baja, vagy talán Más személy okozta-e, pl. barátnője. Mert gyakori jelenség: - Ha bajom van a főnökömmel, nőmmel, anyósommal... aztán otthon a gyereken verem el a port: kritizálom (ahogyan mondod) túlreagálom.

Miért is?

Mert 1) nyíltan a főnökön nem verhetem el, ugye... 2) nyíltan a Nőmön sem verhetem el, mert akkor jön a sértődöttség, hiszti, <no sex>, mint tudjuk.

Tehát mi, vagyis ki marad? Hát a pillanatnyilag legkisebb ellenállást mutató egyed a közelemben, vagyis a gyerek.

#6 - A Kérdező nem tűnik egy csavargó lelkületű "rossz-életű" kamasznak. Ha az lenne, akkor persze a kamaszodásával együtt járó nehézségek tényleg lehet, hogy igencsak megviselnék... úgyhogy Apa "nagy változásait" azt gyanítom nem annyira a Kérdező okozhatja (ha vannak ilyenek), hanem inkább a távolabbi környezete, pl. a barátnője, vagy valamelyik rokona, akár a főnöke is, ha van neki... szóval egy hozzá közel álló személy.

Ismerős? -> Amikor a Rókának(Apa) épp az nem tetszik, hogy sapka van a fején... de az sem tetszik, ha nincs sapka a fején... akkor ugye, mint tudjuk nem a nyuszinál(gyerek) van a bibi, hanem a Rókánál, azaz Apánál. Ezt kell észrevenni.

És bizony kedves #6-os, akadnak olyan Apák (de Anyák is), akikkel szemben küzdenie kell a gyereknek a maga igazáért, ahol harcolnia kell, hogy észrevegye a szülő: - Jéééé, ez a gyerek már nem is olyan gyerek... Sőt, a gyerek képes lehet értelemben a szülőt is meghaladnia.

Például a "normális" apa, nem azt erőszakolja a gyerekére, amit az nem szívesen csinál (grund-foci), hanem abban támogatja, amit szívesen csinál, ha forrasztani szeret, drótokat visz neki... ha írni szeret, akkor füzetet, tollat... ha meg festegetni, akkor festéket, papírt. És emellett csak arra ügyel, hogy azért vigyen némi mozgást is az otthon ülő gyermeke életébe. Hogy a gyerek tartson MÉRTÉKET, mindenből. De azt mondani, h. az írás az hülyeség... mert hogy abból nem lehet megélni... hát ha mindenki így gondolkodna, akkor egyetlen irodalmi mű sem született volna meg az életben. Lehet tanulás, munka mellett is írni.

Az viszont igaz, h. mindig tisztelettel közelíts Apádhoz, soha ne lepd meg hirtelen bármit is készülsz Neki elmondani. Azt viszont várd el Tőle, hogy meghallgasson. Végül is az Apád, ez is dolga neki, nem csak az, hogy Téged ellásson... meg kritizáljon. Ő akármit is mond, Te erősítsd a magad igazát Nála. Addig kopogtass, amíg be nem enged... vagyis amíg meg nem hallgat.

Vigyázz a szavak helyes használatára! Ha Te írói vénádat fejlesztgeted, akkor tudnod kell azt, hogy ez mit jelent.

Az egy marhaság, hogy 6 éves érzelmi szintűnek tart Apád. Én inkább tartom Őt egy 25 éves (talán szerelmes, vagy csalódott férfi ?) érzelmi szintjén, legalábbis a leírásod alapján, ha (feltételezem) az, amit eddig leírtál az hiteles és nem puszta kitaláció, szemfényvesztés.

Az ERŐ legyen Veletek!