Akinek mérgező szüleje van/volt, az nem fél, hogy ő is mérgező szülő lesz majd?
"De, félek. Vannak gyerekeim. Már így is tudom, elkövettem olyan hibákat, amiket anno anyám. Személyiségben totál ellentétje vagyok anyámnak, de mégis belecsúsztam 1-2 anyám-féle dologba, amit nem akartam..."
Szintén. De amint észreveszem próbálom korrigálni.
De én változatosabb étrendet biztosítók nekik és ha nekem nem ízlik attól még megcsinálom, ha kérik.
Számít a véleményük. Természetes mi szülők döntünk, de nem hagyjuk ki őket.
És hagyom, hogy önmaguk legyenek. Nem szeretném az ízlésüket befolyásolni.
#14
Nem, nem akkor.
8-as linket nyisd meg, de lehet írni példákat.
-Mondjuk, mikor egy be nem teljesült tervet, álmot a gyereken keresztül akar megvalósítani (szak, pálya), le$zarva, hogy a gyerek egyáltalán akarja-e.
-Hatalmat gyakorolni ("Amíg az én kenyeremet zabálod, azt teszed, amit én mondok", és társai.)
-Mártíromság, az örök áldozat (#70vagyok amúgy az én anyám pl ebben szenvedett/szenved a mai napig, ezt konkrétan szerencsére nem adta át)
-Valamint a nárcisztikus személyiségzavarnak nem árt utánanézni, talán ez a legmérgezőbb szülő-fajta.
Szerencsére nem lettem olyan, mint az apám volt.
Lány létünkre sokszor megvert és megszégyenített bennünket a húgommal, míg anyám el nem vált tőle.
Én életemben egyszer ütöttem meg a kisfiamat, akkor is ijedtemben, ösztönösen, mert csak így tudtam ellökni a villanykapcsoló mellől, amit le akart vágni egy ollóval, amit apám mostani felesége hagyott az asztalon.
Sem a férjem, sem én nem vagyunk híve a testi fenyítésnek.
Hogy a megalázásokról, megszégyenítésekről ne is beszéljek.
Ha a gyerekekkel kicsi korukól fogva - a saját nívójukon - meg tud az ember beszélni sok mindent, nincs értelme a verésnek.
Még a hátam is borsódzik bele, mikor a felnőttek fizikai fölényüket használják egy apró lény ellen, aki nem tud védekezni sem szóban, sem tettekben.
#19!
Örülj neki, ha neked semmi problémád nem volt a szüleiddel.
De ne szóld le azok véleményét, akiknek voltak.
Nyilván nincs gyereked, ha nem érzed át egy szülő felelősségét a fia/lánya későbbi életére nézve!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!